Újpest, 2005 (13. évfolyam, 1/306-25/330. szám)
2005-11-24 / 23. (328.) szám
2005. november 24. Jjí PE ''v . T” Oktatási konferencia Káposztásmegyeren A tizenöt éves magyar-angol kétnyelvű általános iskolai oktatás alkalmából, Két tanítási nyelvű oktatás: ma címmel, november 19-én országos konferenciát rendezett a Kétnyelvű Iskolákért Egyesület. A szakmai találkozónak a Karinthy Frigyes ÁMK Általános Iskolája adott otthont. A résztvevők öt szekcióban, különböző módszertani, jogi és intézményi kérdéseket vitattak meg. A konferenciát a városrész ön- kormányzata nevében Hock Zoltán, Újpest alpolgármestere köszöntötte. Városvezetőként arról számolt be a jelenlévőknek, hogy Káposztásmegyeren 1998-ban indult az első két tannyelvű osztály, amelynek diákjai jövőre Cambrigde-nyelwizsgával fejezik be általános iskolai tanulmányaikat. Az önkormányzat szakmai oldalról természetesen tisztában van a nyelvoktatás fontosságával, de jelenleg, a költségvetési megszorítások miatt, az ilyen típusú nyelv- oktatás bővebb körre való kiterjesztését alaposan végig kell gondolni. Tény azonban, hogy a felnövekvő nemzedék számára ma már nélkülözhetetlen a nyelvtudás, amelynek elsajátítása az iskolai alap- követelmények közé tartozik - zárta beszédét Hock Zoltán. A tanácskozást a házigazda intézmény képviseletében Turnémé Gadó Ágnes iskolaigazgató, az egyesület elnökségi tagja nyitotta meg. A rendezvény záró akkordjaként a résztvevők olyan szakmai dokumentumot fogadtak el a két tanítási nyelvű oktatásról, amely meghatározza a módszertani továbbképzések irányát. Turnémé Gadó Ágnes iskolaigazgató, valamint Hock Zoltán, Újpest alpolgármester A konferencián résztvevők Hajléktalanként, avagy kilakoltatva Ma már nem nehéz utcára kerülni... Dr. Tóth Krisztia alpolgármester úgy fogalmaz: a hűvösre forduló időjárás beálltával „menetrendszerűen" sokkal több szó esik a hajléktalanokról és a kilakoltatásokról, mint az év többi részében. A téma egyfelől indulatokat és érzelmeket kelt politikusokban és lakókban egyaránt, ugyanakkor kiderül az is: a hajléktalanok ellátásában tapasztalható a tehetetlenség is... Minderről az alábbiakban olvashatnak.- Mennyire napi téma Újpesten a hajléktalanok ellátása?- Szerencsére Újpest ezen a téren nem tartozik a legek közé. Mintegy negyven-ötven fő a hajléktalanok száma, ez a szám meglehetősen állandó. Ám a társadalmi megítélés és az önkormányzatok, így az újpesti szempontból is akár néhány, napjait ily módon tengető ember esete, élethelyzetének lehetetlensége is sok. Szinte nincs olyan ember, akinek a hajléktalankérdésről ne lenne véleménye. Ha másként nem, akkor a szánalom hangján. És természetesen azonnal részvétet kelt, ha az utcán élővel szemben bármilyen intézkedést kezdeményeznek. Ha pedig nem történik semmi, akkor a felháborodás a reakció. Sajnos mindez azt a tehetetlenséget jelzi, ami valamennyiünkre hat ebben az esetben.- Kinek a feladata a hajléktalanok ellátása?- A szociális törvény egyértelműen fogalmaz: a hajléktalanok éjszakai ellátása a fővárosi, a nappali ellátása pedig a helyi, kerületi önkormányzatok feladata. Számtalan helyzetben nem tapasztalunk azonban tiszta eseteket. Azokat az embereket, akik hajlék nélkül, jórészt az utcán töltik napjaikat, nem lehet a törvény erejével nappalra beterelni a kerület egy pontján működő nappali melegedőbe, és sötétedés után pedig arra kérni, fáradjanak át egy másik szállóra. A hajléktalanok zöme magányosan, a világtól elvonultan, vagy éppen élettársi kapcsolatban él, avagy csoportosan tölti napjait. Sokan a természetben élnek, Újpesten erre példát a Nép-szigeten és a Farkas-erdőben találunk. Rozoga tákolmányokban húzzák meg magukat, védelmezik csekélyke javaikat. Tapasztalatunk, hogy általában nem keresik más emberek társaságát. Önkormányzatunk korábban működtetett nappali melegedőt, de a hajléktalanok elkerülték azt. Bizalmatlanok voltak. Inkább az utcán vagy a lépcsőházakban, szemétledobók környékére telepednek le, némi élelem és melegedés reményében, az emberek szánalmában bízva.- A szánalom azonban önmagában kevés...- Igen. Általános tapasztalatunk, hogy ma már nem nehéz az utcára kerülni. A fővárosban egyre többen, nők és fiatalkorúak kerülnek ebbe a helyzetbe. Amikor a hajléktalanokkal beszélgetek, különböző sorsok tárulnak elém. Vannak, akik betanított munkáskánt, szakmunkásként dolgoztak, de tapasztaltam - nem is egy esetben -, hogy diplomás ember is volt közöttük. Szinte mindegyikük elmondja, hogy abban, hogy életük ilyen fordulatot vett, természetesen önmaguk is hibásak. Nem egy esetben találkozunk a család hibájával, nemtörődömségével, és vannak sajnálatosan tragikus esetek is. Voltak, akik korábban munkásszállón laktak, de idővel a munkahelyük is megszűnt, és eltűnt a fedél is a fejük fölül. Másojcat a rossz társaság vitt a bűnelkövetés útjára, sőt börtönbe. A visszatérés, a kiemelkedés azonban szinte lehetetlen ebből a nyomorult helyzetből. Ehhez nem elég egy nappali vagy egy éjszakai hajléktalanszálló. Ágyra járva, élelem, ruha hiányában nem lehet a társadalom perifériájából visszatérni az életbe.- Mf lehetne a megoldás?- Akaratra, cselekvésre, pénzre egyaránt lenne szükség. Úgy vélem, hogy ezt a feladatot nem lehet pusztán a rendkívül nehéz anyagi helyzetben lévő kerületi önkormányzatokra hárítani. Ennél több kell. Olyan szállókra lenne szükség, ahol ezek az emberek tisztálkodási lehetőséget kapnának, valamint ételt. Lényegesnek tartom, hogy egyfajta átmenti otthont kell számukra biztosítani, ahol kevés tárgyaikat is biztonságban tudhatnák, s ahonnét elindulhatnának munkát keresni. Munka és jövedelem nélkül csak a reménytelenség marad.- Az imént úgy fogalmazott: nem nehéz ma már az utcára kerülni... A reménytelen élethelyzetet olykor egy kilakoltatás is okozhatja... Újpesten van-e erre példa?- Fővárosi szinten Újpesten történt ez ideig a legkevesebb kilakoltatás, mindannak ellenére, hogy az önkor- mányzatí bérlakásban élők - a közüzemi díj meg nem fizetése nélkül számolva - mintegy 328 millió forint lakbér- hátralékot halmoztak fel. Ez óriási összeg, és méltán háborodik fel ezen az, akinek a kötelezettségek megfizetése természetes dolog. 2005-ben tizennégy alkalommal került sor Újpesten kilakoltatásra, a legtöbbször olyan esetekben, amikor nagy alapterületű, összkomfortos lakásban lakott a bérlő és családja. Önkormányzatunk ugyan számtalan lehetőséget kínál azoknak, akik átmenetileg vagy hosszabb időre képtelenek a bérleti díjat megfizetni, ám a bérbeadásnál határt kell húzni, melyik az a pont, ahol kizárólag a szociális helyzet a domináló. Akik tisztességgel szeretnék fizetni kötelezettségeiket, kérik is a részletfizetési lehetőséget, kapcsolatot keresnek velünk. De meg kell hogy mondjam: zömében olyan esetekkel találkozom, amikor önkormányzatunknál akkor jelenik meg az eladósodott család, amikor már a kilakoltatás folyamatban van. Ez pedig a teljes felelőtlenség és nemtörődömség jele. Folytatása a 4. oldalon Fotók: Zalka István
