Újpest, 2005 (13. évfolyam, 1/306-25/330. szám)

2005-10-13 / 20. (325.) szám

2005. október 13. V '!■ ■W':§. mm JJPEST. 11 Lelkűnkben még tart a nyár...-tábori élmények Az előző tanév első napjaiban hangzott el az iskolarádióban a felhívás, majd a kiírás is megjelent a hirdetőtáblán, osztálytermek­ben. A felhívás lényege az volt, hogy az isko­la legjobb diákjai - osztályonként egy-egy fő - egyhetes, ingyenes jutalomtáborozáson ve­hetnek részt a nyári szünidőben az alapít­vány jóvoltából. Az év végi eredmények ismeretében kialakult a húsztagú mezőny, akik június 27-én felszáll­hattak a különbuszra, és büszke szüleiknek boldogan integetve elindulhattak Balatonud- vari-Fövenyesre. Az időjárásnak és tanárainknak - Bea néni­nek és Irén néninek - köszönhetően, élmé­nyekben gazdag programban volt részünk. Természetesen fürödtünk a Balatonban, meglátogattuk a tihanyi apátságot, szétnéz­tünk Balatonfüreden, csónakáztunk a tapolcai tavas barlangban. Végigjártuk Balatonederics büszkeségét, az Afrika Múzeumot. Megmász­tuk a Badacsonyt, megnéztük a bazaltorgoná­kat és a Kisfaludy-házat. A reggeli torna nem maradhatott el, de szer­veztünk focimeccset is a szomszédos német csapattal, ahol derekasan helytálltunk, vala­mint sokat játszottunk a strandröplabdapá­lyán. Az esték is eseménydúsak voltak. Ismerke­dési est, diszkó, bográcsozás, éjszakai kincsva­dászat, valamint „játékteremparti”szerepelt a listán. Készítettünk ajándéktárgyat szalvétatechni­kával, volt kavicsfestés és aszfaltrajz is. Tábori napló gyanánt pedig egy-egy lepedőnyi papír­lapon megörökítettük a napok történéseit. Ezek a rajzok most iskolánk folyosóját díszítik. Tanáraink négyfős csapatokba soroltak ben­nünket - kicsiket és nagyokat vegyesen. Mi, nagyobbak „gondos­kodtunk” a kicsikről, akiknek így nem is hiányoztak az otthoni­ak. A csapatok felada­tokat kaptak, és zseto­nokat gyűjthettek. A jól végzett munkának ter­mészetesen jutalom lett a vége. Mint ahogy minden jónak vége lesz egy­szer, ez az egy hét is gyorsan elrepült. Kö­szönjük az alapítvány támogatóinak, hogy gondoltak ránk, remél­jük, így lesz jövőre is! Ugyanis megfogadtuk: az idei tanévben is úgy dolgozunk, hogy jövőre ismét ott lehessünk a „stréber”-táborban. Haliárszki Nikolett és Wojticzki Orsolya, a Testnevelés Tagozatos Általános Iskola nyolcadikosai Postánkból Kis csapat nagy sikere Kevesen tudják Újpesten, hogy a Tungsram strand mellett egy csapat gyerek naponta vízre száll, hogy Európa- és világbajnok kajakosok utódai lehessenek. Ők az UKSC versenyzői, akik Giczy Csaba - volt olimpikon - vezetésé­vel egyre nagyobb sikereket érnek el. Szeptember 7-én - amikor más gyerekek már az iskolakezdés gondjaival birkóztak - útra keltek, és meg sem álltak Belgiumig. Szep­tember 10-11-én rendezték meg ugyanis Zwe- vegemben a Flanders Eural Kupát, európai egyesületek részvételével. A mi csapatunk méltón képviselte az egye­sületet, városrészünket; öregbítette Magyaror­szág jó hírét a világban. A legeredményesebb Giczy Zsuzsanna volt. Nem véletlenül, hiszen ő már 2003-ban meg­mérette magát a nemzetközi porondon. Akkor maratoni távon Európa-bajnokságon II. és vi­lágbajnokságon III. lett. Most a többiek is bizonyítani akartak. Az eredmények azt mutatják, sikerült, íme! Dobogóra állhatott: 5000 m-en Giczy Zsuzsa II., Tessedik Nikolett III.; 2000 m-en Kovács András-Szaba- di István II.; 1000 m-en Kovács András-Szabadi István III., Giczy Zsuzsa II., Tessedik Nikolett III.; 500 m-en Giczy Zsuzsa-Tessedik Nikolett I.; 200 m-en Giczy Zsuzsa-Tessedik Nikolett II. A dobogó mellett állhatták (hiszen a IV., V., VI. hely sem szégyen!): 5000 m-en Juhász Enikő-Kovács Bíborka; Szabadi Rita-Kovács Boglárka; 500 m-en Kovács Hajnalka; Juhász Enikő-Kovács Bíborka-Szabadi Rita-Kovács Boglárka; 1000 m-en Kovács Hajnalka, 1000 m- en Kovács András-Szabadi István, Aranyosi Gábor. A csapat legfiatalabb tagja - Giczy Zsófia - 500 méteren VII. lett. Gratulálunk, és további sikeres versenyzést kívánunk! Aranyosiné Z. Gabriella Vízreszáilás előtt az UKSC versenyzői

Next

/
Thumbnails
Contents