Újpest, 2005 (13. évfolyam, 1/306-25/330. szám)

2005-04-21 / 8. (313.) szám

Pályázati hirdetmény 2005. április 21. _____________ Ny ílt levél dr. Demszky Gábor főpolgármester úrhoz | ] j p p £j-j* Tisztelt Főpolgármester Úr! Örömmel szereztem róla tudomást, hogy fő­városunk ismét egy fontos állomáshoz érke­zett: elkezdik tervezni az 5-ös metrót. Úgy gondolom, Budapest már régen megérde­melt volna 5-ös, 6-os, 7-es, 8-as metrókat. A metróálmok bűvölete mellett szeretném azonban a következő tényekre felhívni a fi­gyelmét. Több mint két évtizede annak, hogy elindult a 3-as metró beruházása. A metró nyomvo­nalán egészen Káposztásmegyerig építési ti­lalmat rendeltek el. Szokásainknak megfele­lően a 3-as metró csak részben készült el. 1990-ben felhagytak a beruházás folytatásá­val, és Újpest városközponttól a tervezett káposztásmegyeri végállomásig a metró nem épült meg. Ugyanakkor 47 újpesti in­gatlanon az építési tilalom változatlanul ér­vényben van. A tilalommal érintett ingatla­nok pusztulnak, folyamatosan mennek tönkre. Következő kérdéseimre kérem egyértel­mű válaszát: 1. Szándékozik-e a főváros végre befejezni a 3-as metró beruházását, azaz megépíti-e a hiányzó 5 megállónyi szakaszt? 2. Ha nem, akkor kérjük erre vonatkozóan egyértelmű válaszát! 3. Nemleges válasz esetén mit gondolnak a tilalommal érintett 47 ingatlan sorsáról? Mit gondoltak az ingatlanok értékveszté­séről, ami a tilalom miatt következett és következik be? Mit gondoltak ennek a kompenzálásáról, illetve az ott élők sorsá­ról, akik egy folyamatosan pusztuló kör­nyezetben kénytelenek élni? 4. Újpest hagyományos részét, régi város- központját folyamatosan átépítjük. A Szi­lágyi utca környéke szégyene Újpestnek. Olyan lakóépületek találhatók itt, ame­lyek lassan alkalmatlanok az emberi tar­tózkodásra. Amennyiben a tilalmat vál­tozatlanul fenntartják, ezek az ingatlanok olyan állapotba kerülnek, ami normális embereknek és egy normális társadalom­nak elfogadhatatlan. Végezetül ismételten szeretném kérni Önt: egyértelmű választ várunk. Épül-e Újpesten metró, és ha igen, akkor mikor épül? Nem fo­gadható el olyan válasz, hogy „anyagi lehető­ségeink...” stb., stb. Nem fogadható el olyan válasz, hogy „más, fontosabb...” stb., stb. Tudomásul kell venni, hogy a városfejlesz­tés egy macerás dolog, de az emberek kárá­ra nem szabad cselekedni. 1992-ben közölték velünk, hogy a metró építését ideiglenesen felfüggesztik. Az ideiglenességgel lassan már a szovjet had­sereg magyarországi tartózkodásának szin­drómája jelenik meg. Nagyon kérem tehát egyértelmű válaszát, amelyet tudomásul fogunk venni, legyen az bármi is. Újpest, 2005. április 5. Üdvözlettel: dr. Derce Tamás Újpest polgármestere Ui.: A levélre válasz még nem érkezett. A fejleményekre visszatérek. Társasházak, valamint szövetkezeti lakóépületek képviselőinek figyelmébe! Budapest Főváros IV. Kerület Újpest Önkormányzat Polgármesteri Hivatala - bérbeadással történő hasznosításra - meghirdeti az alábbi, nem lakás céljára szolgáló helyiségeket: 1., KIRÁLY UTCA 9., 255 m2 alapterületű, bérleti díj (m2/év): 8400 Ft+25% áfa, üzlet elhelyezkedése: szolgáltató házon belüli, szer­ződéskötési díj: 2 677 500 Ft+25% áfa, pályázati díj: 535 500 Ft+25% áfa. 2., KIRÁLY UTCA 13., 463 m2 alapterületű, bérleti díj (m2/év): 12 000 Ft+25% áfa, üzlet elhelyezkedése: utcai, szerződéskötési díj: 6 945 000 Ft+25% áfa, pályázati díj: 1 389 000 Ft+25% áfa. Pályázatot benyájthat bármely cselekvőképes magánszemély, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság. A bérleti jogviszony határozott idejű, 5 éves. A helyiség bérleti díja a helyiségben folytatott tevékenységi kör figye­lembevételével változhat. A bérleti díj mértékét befolyásolja az üzlet területi elhelyezkedése. A helyiséget kereskedelmi, szolgáltató, ipari, irodai, raktározási célra lehet bérbe venni. Amennyiben a bérlő a helyiségben szakhatósági engedélyekhez kötött tevékenységet kíván folytatni, ügy annak beszerzése a bérlő feladatát képezi. A helyiségek megtekintéséhez a kulcs Budapest Főváros IV. Kerület Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézményénél (Bp. IV. kér., Bőrfestő u. 1-3., telefonszám: 435-9001) vehető át. A pályázati díj összege: az adott helyiségre - a tevékenységi kör fi­gyelmen kívül hagyásával - megállapított háromhavi bérleti díjnak megfelelő összeg, melyet a pályázónak pályázata benyújtását meg­előzően be kell fizetnie Újpest Önkormányzat Polgármesteri Hivatal pénztárába (István át 14.1. em. 50/a szoba). Pénztár nyitvatartási ideje: hétfő 14-tőll7 óráig, szerda 10-től 13 és 14-től 16 óráig, péntek 9-től 12 óráig. A pályázat nyertese esetében a pályázati díj a szerződéskötési díj összegébe beszámításra kerül. A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK MÓDJA, FELTÉTELEI 1. A pályázati ajánlatot írásban, zárt borítékban kell benyújtani. A boríték külső oldalán csak a megpályázott helyiség címét, a pályázó nevét és a pályázat benyújtásának időpontját lehet feltüntetni. 2. A pályázatot tartalmazó, zárt borítékban elhelyezett ajánlatnak tar­talmaznia kell: a) a pályázó nevét, székhelyét (lakcímét), levelezési címet, képvi­selője nevét és telefonszámát, b) o megpályázott helyiség pontos címét és a pályázati kiírásban esetlegesen feltüntetett egyéb azonosítóadatait, c) a pályázó által megfizetni kívánt szerződéskötési díj összegét (konkrét, forintban meghatározott összeg), amely nem lehet kevesebb, mint a meghatározott induló szerződéskötési díj összege, d) a pályázó által a helyiségben végezni kívánt tevékenység meg­jelölését, e) o pályázó cégszerű aláírását. 3. A pályázat benyújtásakor a pályázó vagy képviselője átvételi elis­mervényt kap. A pénztárba befizetett pályázati díj összegéről a bizonylatot a pá­lyázónak be kell csatolnia a pályázati ajánlat mellékleteként. A pályázat benyújtásának határideje: 2005. MÁJUS 6. (PÉNTEK) 12 ÓRA. Helye: Budapest IV. Kerület Újpest Önkormányzat Polgármes­teri Hivatal Budapest IV. kér., István út 14. sz. I. em. 37-es szoba. A pályázatok kiértékelése a pályázat benyújtási határidejét követő 8 napon belül történik. A pályázat nyertese az, aki a legmagasabb összegű szerződéskötési díj megfizetésére vállal kötelezettséget. A pályázat nyertese köteles az értesítést követő 15 napon belül a bér­leti szerződést megkötni Budapest Főváros IV. Kerület Újpest Önkor­mányzat Gazdasági Intézményével (Bp. IV. kér., Bőrfestő u. 1 -3., tele­fonszám: 435-9001). A pályázat nyertese tudomásul veszi, hogy amennyiben a bérleti szerződés megkötésétől neki felróható ok miatt eláll, az általa be­fizetett pályázati díj visszafizetésére igényt nem tarthat. A pályázattal kapcsolatos további felvilágosítás a 231-3138 telefon- számon kérhető. Ezúton hívom fel a társasházi, valamint a szövetkezeti lakóépületek képviselőinek figyelmét arta, hogy a korábbi évek gyakorlatát követve a Fővárosi Közgyűlés szociálpolitikai és lakásügyi, valamint a városter­vezési és városvédelmi bizottság a fővárosi vórosrebabilitációs keretből juttatható támogatás feltételeiről és a pályázati eljárás rendjéről szóló 2/2005. (II. 10.) Főv. Kgy. rendeletben biztosított jogkörében eljárva pályázatot ír ki a volt állami tulajdonú lakások privatizációja során alakult társasházas, valamint az ún. tanácsi célcsoportos formában megvalósult lakásszövetkezeti lakóépületek felújítási költségeinek tá­mogatására. Pályázatot a hat- vagy annál többlakásos társasházi és lakásszövet­kezeti lakóépületek nyújthatnak be. (Nem számít be a lakásszámba a társasházas és a lakszövetkezeti lakóépület osztatlan közös tulajdon­ban lévő lakások, ill. a nem lakás célú helyiségek.) A pályázat anyaga a Főpolgármesteri Hivatal ügyfélszolgálati irodájá­ban (Budapest V. kér., Károly körút 28.) 2005. április l-jétől, térítés- mentesen vehető ót. A részletes pályázati felhívás a Budapest IV. kér., Újpest Önkormányzat Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálati (Buda­pest IV. kér., István út 15.) és a káposztásmegyeri ügyfélszolgálati iro­dán (Budapest IV. kér., Hajló u. 42-44.) is megtekinthető. A pályázat benyújtásának határideje: 2005. május 6.12 óra. A pályázat benyújtásának helye: Budapest IV. Kér. Újpest Önkor­mányzat Polgármesteri Hivatala, Budapest IV. kér., István út 14.1. em. 37-es szoba. A pályázat elbírálásának határideje: 2005. július 15. A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás kérhető személyesen vagy a 231- 3101/221,231-3138-as telefonszámokon, Fekete Róza referensnél. A pályázat eredményéről minden társashóz és lakószövetkezeti kép­viselő írásban fog értesülni. Hock Zoltán alpolgármester Hock Zoltán alpolgármester

Next

/
Thumbnails
Contents