Újpest, 2005 (13. évfolyam, 1/306-25/330. szám)

2005-03-24 / 6. (311.) szám

2005. március 24. H9H jj FEST 3 Petőfi koszorúi Együtt ünnepeltünk Az idei késői tavasz első igazi napsütéses nap­ját is jelentette március 15-i nemzeti ünnepünk, amelyre - a hagyományoknak megfelelően - koszorúzási ünnepséggel emlékezett Újpest Önkormányzata. A Deák utca és a Rózsa utca kereszteződésében lévő Petőfi-szobornál ez al­kalommal is sok százan gyűltek össze, hogy emlékezzenek, együtt ünnepeljenek, és koszo­Dr. Tomka Ferenc, a káposztásmegyeri Szentháromság plébánia Újpestért-díjas plébánosa volt az ünnepi szónok rút helyezzenek el a szobornál, ily módon leró­va kegyeletüket 156 évvel ezelőtt élt elődeink előtt, azok tetteire emlékezve. A Himnusz elhangzása után - amelyet az Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola fúvósai szólal­tattak meg - Utassy József: Petőfi koszorúi cí­mű költeményét Sztaskó Richárd, a Bródy Imre Gimnázium dráma tagozatos diákja mondta el, majd Széles András, a népművészet mestere citerán kísérve 1848-as dalokat szólaltatott (folytatás a 4. oldalon) Pettkó András (jobbról) újpesti országgyűlési képviselő is koszorúzott Csizmár Gábor, Újpest ország- gyűlési képvi­selője, foglal­koztatáspoli­tikai és munka­ügyi miniszter is lerótta kegyeletét Ünneplők, megemlékezők - több korosztály képviseletében . Sztaskó Richárd, a Bródy Imre Gimnázium dráma tagozatos diákja mondta el Utassy József: Petőfi koszorúi című költeményét

Next

/
Thumbnails
Contents