Újpest, 2004 (12. évfolyam, 1/281-25/305. szám)
2004-12-18 / 25. (305.) szám
Ha el jő a karácsony... Meggyújtottuk az első gyertyát az adventi koszorún. Kezdetét vette a karácsonyi készülődés. A szeretet ünnepe a családoké, de a várakozás izgalma heteken át belengi - a gyerekek révén - az iskolát. A Testnevelés Tagozatos Általános Iskolában december 1-jén karácsonyi zeneszó és a sülő mézeskalács illata lengte be az épületet, miközben a gyerekek és szüleik - több százan - kisebb-nagyobb csoportokban szebbnél szebb karácsonyi ajándékokat készítettek a családtagjaik számára. Volt adventikoszorú-kötés, illatgyertyaöntés, díszdoboz-hajtogatás, üvegfestés, agyagozás. Készültek fantáziadús ajándéktárgyak szalvétatechnikával is. A kreativitást és kézügyességet igénylő művek elkészülte után táncházban lehetett lazítani. Minden résztvevő hazavihette alkotását, amely feltehetően örömet fog okozni valakinek a családi karácsonyon. A többórás program végeztével gyerek, szülő és pedagógus lelkesen fogadta: két hét múlva, december 14-én újra találkozunk, hiszen az ajándékkészítés örömét, az ünnepre való készülődés hangulatát megélni együtt itt, az iskolában felemelő érzés. Kürtiné Ivitcz Irén pedagógus legtöbb felnőtt bevásár- i lássál, az ajándékok csomagolásával, főzéssel és sütéssel tölti az ünnep előtti heteket. A gyerekek arcán azonban még ott a tiszta áhítat, a várakozás öröme. Az elmúlt hétvégén több helyszínen fogadták őket, mindenütt segítve a karácsonyi készülődést. December 11-én a Király Könyvtárban Barkóczi Lászlóné, Anna néni tartott ingyenes kézműves foglalkozást, amelyen gyerekek és szüleik természetes anyagokból készítettek karácsonyfadíszeket. A kivágott, festett, ragasztott, fűzött láncok, figurák a családi karácsonyfákra kerülnek majd. Másnap, ezüstvasárnapon a Kaláka együttes várta a közönséget az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház színháztermében. A Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorra már hetekkel korábban elfogytak a jegyek. A megzenésített versekből készült összeállítás nagy sikert aratott az újpesti gyerekek körében. (Fotó: Horváth D) Éjféli harangszó F gy angol kisvárosban a középkor végén hosszú évtizedek óta minden karácsonykor előadják Jézus születésének misztériumát. A hentes, a —. kovács, a kötélverő, az egyszerű polgárok erre az estére átváltoznak pásztorokká, Józseffé, Máriává vagy jelmezben alázatos ökörré, szamárrá. De ezen a karácsonyon elmarad a játék, a színészeknek nincs kinek játszani, mert erősebb lett a rágalom, a bűn, a botrány, a gyöngeség. Az történt, hogy a kocsmáros megszöktette azt a lányt, akinek Mária szerepét kellett volna eljátszania, és ezzel elhagyta családját. Sorra elszéledtek a színészek is, úgy látszik, mindennek vége, a középkornak, a gyermeki hitnek, a játéknak. Csak ketten maradnak - André Obey nagy sikert aratott darabjában, az Éjféli harangszóban -, ketten: a robusztus kovács, a misztériumjáték vezetője és a lelkes kis Greene, az egyik a jászol ökrének, a másik a jászol szamarának jelmezében. S ekkor a magány csöndjében megszólal a kovács, az „ökör”: „140S óta először történik meg, hogy nem adják elő városunkban karácsony estéjén Jézus születésének történetét. 94 éven keresztül játszották ezt a gyönyörű darabot, apáról fiúra, kézről kézre hagyományozva, és most vége. Elszakad a szál. 94 év elszáll, eltűnik. Tudod, mi döbbent meg legjobban? Az, hogy az emberek nem is érzik, mikor szakad meg a szál. Nem érzik hiányát. Fel kellene ordítani, de nem, ők élik világukat, mintha mi sem történt volna, közönyösen, hitetlenül, könnyelműen élnek tovább. Talán jobb is így. Milyen hideg van itt! Induljunk haza, gyere!” De a fiú nem mozdul. Nem szakad meg a szál. Nem. Még nem. „Mi még itt vagyunk”. Ők ketten, ők még tartják a szálat. Ha nincs is nézőjük, ha nincs is társuk. Eljátsszák a szerepüket. A hallgatásukat. A jászol ökre és a jászol szamara. A szeretet szerepét. Ahogy a kis Greene mondja: „Ha az ember nagyon szeret, nem tudja kimondani a szívünk szeretetét, hát csak hallgatunk. ” „Hát persze! Ó, Greene, hiszen ez csodálatos! A szál nem fog megszakadni. Csak hallgatunk és lehelünk. Leheletünkből tavasz támad a dermedt istállóban. ” „Lehelünk, és az élet csodálatos. Boldog karácsonyt ökör bátya!" „Csak leheljünk, Greene, leheljünk!" „Lehelek, ahogy csak tőlem telik” - mondja a fiú, és nem szakad meg a szál. S ott térdelnek a jászol mellett, az „ökör” és a „szamár", és melengetik a kicsi Jézust. Közben lassan lemegy a függöny. Tényleg nem az a fontos, hogy mit csinál a másik, a harmadik, a többi, hanem az a fontos, hogy én mit csinálok. Én, a pásztor, az „ökör” vagy a „szamár”. Hogy én, a pásztor tereljem a nyájat, s vigyem oda a magam semmi kis ajándékát a jászolhoz. S én, az ökör, a szamár leheljem a magam, a lelkem melegét, ahogy csak tudom, teljes szívemből, minden erőmből. S ez korunkra is áll, kerületünkre, városunkra, édes hazánkra, az egész világra is érvényes, hogy nem szabad megszakadnia a szálnak, nem szűnhet meg a szeretet, az önzetlenség. Még az sem ment fel ez alól a gyönyörű feladat alól, ha esetleg a másik, a harmadik nem így gondolkodik. Az a fontos, amit én csinálok. Nekem kell jónak lennem. Tovább kell sugározni a szeretetet. Ennyi az én dolgom. Jézus újból és újból meg akar születni, bennem is. Angelus Silesius írja: E mberré lett az Úr, szalmán kapott helyet, / Hogy széna-szalma én már soha ne legyek. / Alázat és gyermeki lélek mily szent dolog! / Kik látták az Urat elsőnek? Pásztorok. / Miért mondod, hogy a Nagy kicsinnyé nem lehet, / S a porszem képtelen felfogni az eget? / Nézd a Szűz Gyermekét! S a szűk jászolt tekintsed: / Benne a föld s az ég és száz világ pihent meg. / Bizony a szíved is kicsi jászol ha lenne, / Újra jönne azúr s gyermekként megszületne. / Ha Krisztus százszor is születne Betlehemben, / Elvesznél, hogyha nem jönne el a szívedben. Legeza József görög katolikus lelkész i V. x KJ\
