Újpest, 2004 (12. évfolyam, 1/281-25/305. szám)

2004-10-28 / 21. (301.) szám

2 2004. október 28. Dr. Czégé Imre 1950-2004 A városháza homlokzatán lévő fekete zászló dr. Czégé Imre háziorvosra emlé­keztetett, aki hivatása teljesítése közben, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Dr. Czégé Imre orvosi pályáját szülőváro­sában, Szolnokon kezdte, majd Buda­pesten lett kórházi orvos. Húsz éven át gyógyította az újpestieket szaktudással és szinte a nap minden percében. Városré­szünkben ő volt az egyedüli felnőttházi­orvos, aki a privatizációs lehetőséget elvet­ve, közalkalmazottként, az önkormányzat dolgozójaként végezte munkáját. Újpest Önkormányzata, valamint Szociá­lis és Egészségügyi Intézménye, a bete­gek és a kollégák október 19-én kísérték utolsó útjára. ^ Vásár A MDF Újpesti Szervezete vásárát no­vember 8-án, hétfőn, 9-18 óra között rendezi az Árpád út 88. szám alatti székhelyén (József A. utcai sarok). Akciós áron kínálunk aszalt gyümölcsöket, pisztáciát, mandulát, mo­gyorót, diákcsemegét, Vegetát, ételízesítőt, fűsze­reket, ömlesztett és táblás csokoládét. Szeretettel várjuk az érdeklődőket. a Magyar Demokrata Fórum Újpesti Szervezete Mi is itt vagyunk! ■ MSZP Örömmel értesítünk mindenkit, hogy a „Mi is itt vagyunk!” című nyugdíjas ki mit tud? vetélkedő meghirdetése óta a IV. és a XV. kerületből több mint száz jelentkezés érkezett. Legnagyobb örömünkre felhívásunk eljutott a két kerület ha­tárain túlra is, így például zuglói nyugdíjasokat is láthatunk majd a szereplők között. Ezúton tájékoztatjuk az újpestieket, hogy a képzőművészeti kategóriára benevezett műve­ket 2004. november 3-7. között, az Újpest Galé­riában (Árpád út 66.), 2004. november 10-14. között pedig az Újpalotai Közösségi Házban (XV., Száraznád u. 5.) kiállítjuk. A kiállításra szeretettel hívjuk és várjuk az érdeklődőket, rokonokat, ismerősöket! Esetle­ges kérdéseivel forduljon szervezőnkhöz: Czin- ke Sára - 230-7728 (minden csütörtökön 12-től 16 óráig). a szervezőbizottság------------------------------------------- - - . A z országgyűlési képviselők fogadoorai: Csizmár Gábor: • november 3.17.30 órától, Káposztásmegyeri Közösségi Ház Kiss Péter: • november 24.18.30 órától, Polgármesteri Hivatal Pettkó András: • november 4.17-18 óra között, Polgármesteri Hivatal Wintermantel Zsolt: • november 17.17-18 óra között, Fidesz-iroda: Árpád út 56.1. emelet, k_________________________________________J E gyéni vállalkozók figyelmébe! Felhívjuk a IV. kerületi székhellyel rendelkező egyéni vállalkozók figyelmét, hogy a Központi Statisztikai Hivatal a tevékenységi körök szakmakódjaiban több alkalommal végzett vál­toztatást, ezért előfordulhat, hogy nem a megfelelő TEÁOR-számot tartalmazza a vál­lalkozói igazolvány. Ebben az esetben okmányirodánkon illeték- mentesen kérhetik a tevékenységi körök meg­változott szakmakódjainak módosítását. Munkatársaink felvilágosítást adnak telefonon és személyesen ügyfélfogadási időben (a 1042 Bp., István út IS. IV. em. 401-403. szobákban). Telefon: 231-3101/159, 181, 182-es mellék Ügyfélfogadás: hétfő 14-18 óra, szerda: 10-17 óra, péntek: 8-1230 óra. dr. Vitáris Edit jegyző Helyiségbérletről, a bérbeadás szabályairól A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara IV. kerületi tagcsoportja 2004. november 8-án, hétfőn 17 órai kezdettel rendezvényt szervez a következő témakörben: Tájékoztató a nem lakás céljára szolgáló helyi­ségek bérletéről és bérbeadásának szabályairól szóló, 2004 októberében elfogadott önkor­mányzati rendeletről. Helyszín: BKIK IV. kerületi iroda, Árpád út 56. Előadó: Fekete Róza, az Újpesti Polgármesteri Hivatal vagyongazdálkodási referense. Minden érdeklődő vállalkozót tisztelettel vá­runk. Részvételi szándékukat, kérjük, szíveskedje­nek jelezni a 369-0087 telefonszámon. Keztyűs József, a BKIK IV. kér. tagcsoportjának elnöke A Kincskereső Kisködmön Alapítvány kuratóriuma (Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központ Ál­talános Iskola, 1046 Budapest, Hajló u. 2-8.) ezúton is szeretné megköszönni Önöknek, hogy személyi jövedelemadójuk 1%-át az alapítvány részére felaján­lották. A felajánlott összeget az iskolaudvar korsze­rűsítésére fordítottuk. Továbbra is köszönettel ve­szünk bármilyen támogatást. Turnémé Gadó Ágnes, a kuratórium elnöke Az SOS Bródy Imre Gimnázium Alapítvány köszöni azokat a felajánlásokat, amelyek a személyi jövede­lemadó egy százalékára vonatkoznak. Az így befolyt 427 90S Ft felhasználásáról az alapítvány kuratóriu­ma dönt. Az összeget a gimnázium fejlesztésére fordítjuk. Hirmann László, a kuratórium nevében keknek csokoládék, 46 500 Ft edzőtábor, terembér­let, 14 930 Ft 3 db bőrlabda, 25 000 Ft internetes hon­lap előkészítése, 6000 Ft internetes honlap bejegyzési díja, 7630 Ft fotókidolgozás. Összesen: 136 950 Ft. Maradék: 9214 Ft, amit majd a jövő évben fogunk elkölteni. Bazsó Zoltán edző Az Alapítvány a Babits Mihály Gimnáziumért ku­ratóriuma köszöni a 2.003-as év adójának 1%-át fel­ajánló támogatók segítségét. Az összeg felhasználá­sáról a kuratórium az alapító okiratban megfogalma­zott célok alapján dönt. Továbbra is támogatni kíván­juk az iskolai közösségeket erősítő programok meg­valósítását, a nyelvgyakorlást és a szabad idő kulturált eltöltését biztosító táborokat, valamint az iskola tárgyi feltételeinek javítását. Támogatásukat köszönjük. Kéfer Ferenc, a kuratórium elnöke Az UTE az Utánpótlásért Alapítvány ezúton is sze­retné megköszönni az Önök által felajánlott 1%-os tá­mogatást, mely a 2002. évi személyi jövedelemadó­bevallások alapján 608 062 Ft volt. Fenti összeget az UTE utánpótláskorú versenyzőinek felkészítésére és versenyeztetésére használtuk fel. Örömmel tájékoz­tatjuk Önöket arról is, hogy 119 éves sportklubunk, az Újpesti Torna Egylet a 2002/2003 évi korosztályos világ- és Európa-bajnokságokon elért eredményei alapján - az országos szintű pontversenyben - az I. helyen végzett. Kérjük Önöket, hogy lehetőségeik szerint a jövőben is támogassák tevékenységünket. Segítségüket megköszönve, az alapítvány kuratóriuma A Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központ (1046 Budapest, Hajló u. 2-8.) ezúton szeretné meg­köszönni támogatóinak, hogy személyi jövedelem- adójuk 1%-át intézményünknek felajánlották. Az in­tézmény számára átutalt összeget technikai fejlesz­tésre, gyermek- és ifjúsági programok támogatására használtuk fel. Továbbra is köszönettel veszünk bár­milyen segítséget, támogatást. Hortobágyiné Török Rita intézményigazgató A Budapesti Tornádó Sportegyesület köszönetét sze­retne mondani mindazoknak, akik a 2003. évi jövede­lemadójuk 1%-át szervezetünknek ajánlották fel. Az egyesület a következőképpen használta fel az össze­get: 19 500 Ft gyerekeknek üdítők, 17 350 Ft gyere­A „Csengő Alapítvány a Pozsonyi Utcai Általános Iskola Gyermekeiért" (1043 Budapest, Pozsonyi u. 3., adószám: 18047682-1-41) köszönetét fejezi ki az adó­zó állampolgároknak, hogy 2002. évi adójuk 1%-át számára felajánlották. A felajánlott 906 892 Ft-ot az iskola játszóudvarának felújítására, erdei iskola, vala­mint táborok támogatására és tanulók jutalmazására fordította. Támogatásukat köszönjük! Opauszki Viktória, a kuratórium elnöke fi: ú PEST Újpest Önkormány­zatának kéthetente megjelenő lapja Szerkesztőség: Polgármesteri Hivatal 1041 Budapest. István út 14. Tel/ 231-3160.231-3101/144. fax: 231-3161. e-mail: szerkesztoseg@ujpest.hu Kiadja: _ Újpest Önkormányzata Szerkesztőségi titkár. Karsai Orsolya Hirdetésfelvevő: Tóth Andrásné Nyomdai előkészítés: Újpest szerkesztősége, Daróczi Zita, Vémi József Nyomdai előállítás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: Matolcsy Miklós vezérigazgató Internet: www.szikralapnyomda.hu E-mail: info@szikralapnyomda.hu Terjesztő: DM Hungary Kft., tel.: 887-0737 XII. évfolyam 21. szám Felelős szerkesztő: Bangha Katalin V Szerkesztőségünk a meg nem rendelt kéziratokat nem őrzi meg, és nem is küldi vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents