Újpest, 2004 (12. évfolyam, 1/281-25/305. szám)
2004-08-02 / 17. (297.) szám
Egy pályázat margójára (folytatás a 15. oldalról) A Régi Újpest képekben című tárlatot Kadlecovits Géza helytörténeti kutató nyitotta meg Az Újpesti Városnapok ünnepének előkészületeihez hagyományszerűen hozzátartozik már az Újpest Önkormányzata által meghirdetett Pállya Celesztin képzőművészeti pályázat. Újpest barátai tudják, a rend kedvéért azonban emlékeztetek rá, hogy ennek a pályázatnak egyetlen lényeges megkötése van: résztvevőinek Újpesthez kell kötődniük - a város szülöttének vagy lakójának kell lenniük. Minden másban szabad a részvétel. Művét a tanult és hivatásos alkotó éppen úgy beadhatja A grafikák, rajzok és festmények között szobrok színesítették a tárlat anyagát Rendkívüli érdeklődés kísérte az Újpest Galéria városnapi kiállításainak megnyitóját Horváth György művészettörténész a képzőművészeti kiállításra felkínált anyag bőségességét is értékelte a tárlatra, mint a maga erejéből okosodott amatőr művész. így volt eddig minden alkalommal. Most sincs másképpen. A város vezetése pedig - gondolom - jó érzéssel veszi tudomásul, hogy hívó szavára részt vesznek a pályázaton az itt élő neves és hivatásos alkotók és a művészet elhivatottjai, a kenyerüket mással keresők, a régi szóval „amateur”-nek, a dolgát lelkesedésből tevőnek hívottak. A beküldött pályaműveket ebben az esztendőben három tagból álló bírálóbizottság zsűrizte. Tagjai Horváth György művészettörténész, Stefanovits Péter grafikusművész és Olexa József festő- és grafikusművész voltak. A bírálóbizottság mindenekelőtt a tárlatra felkínált tetemes mennyiségű alkotást tekintette meg és válogatta át, a kiállítóterem méretéhez és a közönség befogadóképességéhez szabva a lehetségest jócskán meghaladó anyagot. E munka során úgy gondoltuk, mérlegelésünk fő szempontjának a jó minőségen felül az arányosítást és a rendezhetőség biztosítását kell megtennünk. Reméljük, hogy akik majd megnézik a kiállítást, egyet fognak érteni velünk és a rendezővel, s élvezni fogják a harmonikus bemutatót. A zsűri második feladata - hagyományosan - a javaslattétel. Ki kellett keresnünk azokat az alkotásokat, amelyekről úgy gondoltuk, hogy ebben az évben az Újpesti Önkormányzat díjára érdemesek. Ebben az évben Önök a díjazott művek alkotóinak körében kevesebb ismerős, márkás nevet hallhatnak. Ez nem azt jelenti azonban, hogy a régebbi pályázatok érdemes díjazottjai most távol maradtak, vagy ne adj’ isten rossz munkákat adtak be a kiállításra. E tekintetben minden rendben. A zsűri azonban úgy gondolta, hogy a díjnak van egy biztató feladata is: az érdem koszorúzásán túl mondja el, hogy az adományozó „látja” az alkotóknak elismeréssel eddig nem koszorúzott körét is. Ez okból - mint a kiállítandó munkák kiválasztásánál - a díjazni javasoltak körének meghatározásakor egyhangú szavazással: harmadik díjjal Molloné Balog Évát, második díjjal Augusztin Mártát, első díjjal pedig Nagy Imre Gyulát javasolta elismerésre. Úgy gondoltuk továbbá, hogy illesse egy kü- löndíj Jozefka Antal alkotásait, és köszöntse jutalommal az önkormányzat a tárlat legidősebb résztvevőjét, Petőcz Lajost. dr. Horváth György művészettörténész, a zsűri elnöke