Újpest, 2004 (12. évfolyam, 1/281-25/305. szám)
2004-07-29 / 14-15. (295.) szám
2004. július 15. JjP r <^-r* A gyógyítók ünnepe (folytatás az 1. oldalról) Ezt követően dr. Dubetz Sándor, a Károlyi Kórház sebészeti osztályának vezetője mondott ünnepi beszédet. Bevezetőjében arra utalt, hogy az emlékezést nem szabad kizárólag évfordulókhoz kötni. - Az a közösség, amely nem büszke a múltjára, eltűnik vagy beolvad - folytatta. - Felemelkedésünk titka az emlékezés. Semmelweis Ignác egykori felfedezése igen egyszerű, hiszen megállapította, hogy a fertőzés csökken, ha a vizsgáló megóvja, tisztán tartja a kezét. Személyét külföldön sokan osztráknak vélik, pedig a magyar szabadságharc idején Semmelweis nemzetőr volt. Emiatt vesztette el Prof. dr. Tulassay Tivadar ünnepi beszéddel köszöntötte a megjelenteket bécsi állását, és így került Pestre, a Rókus Kórházba. Semmelweis Ignácot elfelejtették. Családja elsősorban az elhatalmasodó elmebaja miatt. Özvegye elhagyta nevét, és újra férjhez ment. Barátai sosem voltak, míg kollégái lelkiismereti okból, a nőbetegek halála miatt voltak hálátlanok. Csak jóval halála után, 1905 körül ismerték el munkásságát - zárta beszédét dr. Dubetz Sándor. Az ünnepség további részében a képviselő- testület által odaítélt kitüntetések átadására került sor, amelyeket Nagy István alpolgármester adott át a díjazottaknak. Újpest Egészségéért díjban részesült: dr. Dénes Csaba felnőttháziorvos Újpesten 17 éve tevékenykedik felnőttháziorvosként. 1987-től a szakorvosi rendelőintézetben, 1993-tól a Szociális és Egészségügyi Intézménynél, 1995-től vállalkozó háziorvosként fogadja betegeit. Munkáját magas színvonalon, lelkiismeretesen, kiváló empátiás emberi képességgel látja el. Jó kapcsolatot tart a kollégákkal, a kerületi kórházakkal és a civil szervezetekkel. Tagja az Egészséges Újpestért Alapítvány kuratóriumának. A lakosság magasabb színvonalú egészségügyi ellátása érdekében gyakran él az otthoni szakápolás lehetőségével. Munkája során nagy szakmai hozzáértésről tesz tanúbizonyságot. dr. Kálmán Mihály gyermekháziorvos 32 éve dolgozik gyermekorvosként, ebből az időszakból három évtizedet töltött el az újpesti gyermekegészségügyi ellátásban. Dolgozott az Árpád Kórház csecsemő- és gyermekosztályán, több évig látta el a szülőotthon újszülöttosztályán a gyermekorvosi feladatokat. Az újpesti házi gyermekorvosi ellátásban 22 éve tevékenykedik. A Magyar Gyermekorvosok Társaságának főtitkárhelyettese és a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének alelnöke. Élvezheti annak örömét, hogy régi kis betegei, immár felnőttként, saját gyermekükkel keresik meg. A gyermekorvosi munkát igazi hivatásként szolgálja. Sokan kérik fel előadások, szakmai cikkek írására. Munkája során fontosnak tartja a védőnők, asszisztensek segítségét. Rendelésein kedves humorával hidalja át a sokszor nehéz pillanatokat. Keserű Jánosné, a Szociális Szolgáltató Központ vezetője 42 éve tevékenykedik Újpest egészségéért. 1962-től az Árpád Kórházban, 1993-tól a Szociális és Egészségügyi Intézménynél főnővérként, jelenleg a Szociális Szolgáltató Központnál vezetői munkakörben. Az eltelt időszak alatt munkáját lelkiismeretesen, sokéves szakmai tapasztalattal, jó felkészültséggel és hozzáértéssel, kitűnő kapcsolatteremtő készséggel látja el. Munkáját a precízség, pontosság, etikus magatartás, szociális érzékenység jellemzi. dr. Krasznai Attila nyugdíjas sebész főorvos A tanár úr 1982-ben nyert kinevezést a Károlyi Sándor Kórház és Rendelőintézet sebészeti osztályára, amit 22 éven keresztül vezetett. A kórház közösségébe gyorsan beilleszkedett, és nemcsak a saját osztályán adott lendületet a tudományos és gyógyító munkának, hanem a társszakmákkal is gyümölcsöző kapcsolatot alakított ki. Új eljárásokat vezetett be, munkatársait bevonva ezekbe a feladatokba. Ekkor honosodott meg Újpesten az érsebészet, és megindult a sebészeti osztályon az endoszkópia fejlődése. A későbbiekben is a legkorszerűbb módszereket alkalmazta, példaként említhető a laparoszkópos sebészet elindítása. Több mint száz dolgozat, előadás, könyvrészlet szerzője, társszerzője. Kitüntető figyelmet szentelt munkatársai szakmai fejlődésének. Nagy szakmai tudása mellett külön említést érdemel mély humanizmusa. A kerületünkben működő civil szervezetek közül az UJPA Stoma Klub Egyesület létrehozásában személyesen is közreműködött. (folytatás a 4. oldalon)