Újpest, 2004 (12. évfolyam, 1/281-25/305. szám)
2004-06-17 / 12. (292.) szám
2004. június 17. ÚJPEST _________________13 T a hiti a hírét a világban csodálatos természeti szépségének, barátságos népének és bájos nőinek köszönheti. A fősziget - ezen van a főváros, Papeete - nagyjából nyolcszög alakú. Bár trópusi az éghajlata, de a trópusi betegségek, tífusz, kolera, malária ismeretlenek a szigeten. Mérges kígyói sincsenek. Papeete nemcsak közönséges kikötőváros: trópusi és francia kikötőváros, ahol francia és helyi árukat vehet - legnagyobbrészt kínai kereskedőknél - a látogató. De általában csak reggel nyolc és tizenegy, illetve délután kettő és öt között. A háromórás déli pihenő szent dolog Tahitiben. A sziget belsejében őserdőben és 70-80 méter magasról lezúduló vízesésekben gyönyörködhetünk, amelyek alatt lehetőség van felüdítő fürdésre a trópusi hőségben. Tahiti megtekintése után északnyugati irányba vezetett tovább a Viktoria útja, Moorea szigetén, a Cook-öbölben horgonyozva, kétnapos pihenő után Raiatea érintésével érkeztem meg Bora Borára. A Cook-öbölben forgatták a kapitányról készült filmet, Moorea pedig az utóbbi években Moornings- és Sun Jacht-charterbá- zisáról vált leginkább ismertté a magyar vitorlázók között, amely az Utuora-öbölben található. Bora Bora fantasztikus lagúnájával, vakítóan fehér homokos tengerpartjával, az állandóan fújó, trópusi hőséget enyhítő szélben bólogató pálmafáival exkluzív üdülőhelynek számít. 2001. június 10-én a Társaság-szigetek számunkra utolsó tagjától, Bora Borától elbúcsúz’- va, 255 fokos útirányt tartva, a Cook-szigetek felé fordítottam a hajó orrát. Kellemes délkeleti, 2-es, 3-as erősségű széllel hajózva, 620 tengeri mérföld után, június 14-én délután érkeztem meg Aitukai szigetére. Az itt szétszórtan kiemelkedő szigetek a Szamoa-, Tonga-szigetek és Francia Polinézia között fekszenek a 18. és 22. déli szélesség között, a 159. nyugati hosszúsági fok mentén. A nem megfelelő horgonyzási lehetőségek miatt kikötés nélkül továbbhaladva június 19-én éjfélkor Niue szigetet elhagyva, június 22-én 8.30-kor érkeztem meg a Tonga- szigetek északi részén fekvő Vava’u-szigetek Neiafu kikötőjébe, amely a 18,44 fok déli szélesség és 174 fok nyugati hosszúság találkozásánál fekszik. A szokásos formaságok elintézése után négy napot szántam a sziget megismerésére. A Tonga-szigetek mintegy 100 ezer négyzetkilométernyi területen szétszórva helyezkednek el a Csendes-óceánban. James Cook kapiRepülőhal tány „barátságos szigeteknek” nevezte el őket, mivel a tonga- iak vendégszeretően fogadták őt és hajóstársait A szigetek a feltételezett Ausztrália őskontinens lesüllyedt keleti peremén keletkeztek, ÉÉK-DDNY irányú törésvonalak mentén. A szigetektől keletre ugyanilyen irányban húzódik a Csendes-óceán egyik legnagyobb víz alatti völgye, a tízezer méteres mélységet meghaladó Tonga-árok. Ez a peremi térség ma is nagyon nyugtalan. Gyakoriak a földrengések, és a kéreg hasadékaiból - részben csak a tenger alatt rom barátom Magyarországról. Nagy örömmel üdvözöltem a rég nem látott ismerősöket. Együtt mentünk tovább az ugyancsak Viti Levun található kikötőbe, Lautokába. Itt ismerkedtünk meg az emberevők szigeteinek történelmével és a káva szertartással. Fidzsi angol gyarmat volt, és csaknem amerikai is, de száz évvel ezelőtt rossz híre volt az emberevő szigeteknek, így Thakombau király hiába ajánlotta fel országát az Egyesült Államoknak, még csak nem is feleltek neki. Thakombau 1871-ben lett Fidzsi királya. A királyság rövid életű volt, Thakombau nem tudott megbirkózni a rivális törzsfőnökökkel, ezért az amerikaiak után az angolokhoz fordult. így vált 1874. október 10-én Fidzsi, az emberevők szigetcsoportja angol gyarmattá. Az is maradt 1970 októberéig, amikor önálló állam lett. Az utolsó emberevő 96 esztendős korában, 1959- ben halt meg, Sanaila volt a neve. Sanaila Ko- rowaiwai erődített faluban gyerekeskedett, Viti Levu sziget északnyugati partján. 1873-ban ellenséges törzsek megtámadták és feldúlták a falut, a lakosságot megölték, de a gyerekeket, köztük Sanailát is elhurcolták Mabauba. Ez a kis falu a sziget délkeleti partján van. Itt egy kisebb rangú főnök a házába fogadta a kisfiút. (folytatjuk) Június 26-án a kikötőköteleket eloldozva a következő cél, Fidzsi felé indultam, és június 29-én Viti Levu szigetén kötöttem ki, Suvá- ban. Eseménydús 450 mérföld állt a Viktória mögött. Félúton jártam, amikor az oldalsó, 8 mm vastag árbocmerevítő drótkötél elszakadt. „Szerencsére” a szél alatti oldalon. A váltakozó erősségű szélben az árboc kímélése érdekében a vitorlá- zatot a minimálisra csökkentettem, így sikerült baj nélkül eljutni a kikötőbe. A szokásos papírmunka, a hajó javítása és a szükséges térképek beszerzése volt az elsődleges feladat. Itt csatlakozott hozzám hászámos helyen magma áramlik a felszínre. Azt mondhatjuk, hogy valamennyi tongai sziget a vulkanizmusnak köszönheti létét, hiszen a ko- rallképződmények is a vulkanikus anyaghalmazok tetejére rakódtak le. Magam is, az útvonalat tervezve Fidzsi felé, találkoztam a tengeri térképeken olyan feljegyzéssel, amely arra utalt, hogy az adott helyen erős víz alatti vulkáni tevékenység folyik, ajánlatos azt elkerülni. A férfilakosság rövid ujjú inget, bokáig érő szoknyát, szandált visel. Ottjártamkor délután 6-tól este 9-ig tartó, általam csak „királyi lakomának” elnevezett ingyenes vendéglátás folyt, egy álló héten keresztül, mindennap kb. 300 személyre megterített, hosszú asztalok várták a vacsorázókat. A minden földi jóval megrakott asztalok (egybesült malac, homár, polip, halak, rákok és mindenféle gyümölcsök, körte, zamatos szőlő, alma, földieper) mellett a vacsorázókat műsorokkal szórakoztatták. Tongán gondot jelent az ivóvízellátás. A lehulló csapadék elég lenne ahhoz, hogy állandó forrásokat és patakokat tápláljon, ilyeneket azonban nem találunk a korallszigeteken, mivel az esővíz nyomtalanul eltűnik a korallmész- kő üregeiben. A lakosság az ivóvizet ciszternákban gyűjti össze. A hajókon, ha jött a trópusi zápor, ponyvákat feszítettünk ki, az így felfogott esővízzel töltve fel ivóvízkészletünket.
