Újpest, 2004 (12. évfolyam, 1/281-25/305. szám)
2004-04-08 / 7. (287.) szám
2004. április 8. „mézeskalács házak”, brit gyarmati hodályok, mecsetek, piacok és a Queen’s Park Savannah zöldje között modern nagyváros nőtt ki a földből. A dél-amerikai kontinensről alig tízezer évvel ezelőtt leszakadt Trinidadra Spanyolország nevében Kolumbusz jelentette be az igényét 1498-ban. A sziget a 18. században örömmel befogadta a francia ültetvényeseket, majd 1802-ben a britek kezére került. A rabszolgaság eltörlése után az ültetvényesek afrikai munkásaikat kelet-indiai bérmunkásokkal váltották fel. Az afrikai és indián dolgozók leszármazottai adják a mai lakosság 40-40 százalékát. Trinidad belsejében háborítatlan erdők, partvidékének pazar fövenysávja mentén szolid idegenforgalmi létesítmények várják a kikapcsolódást keresőket. Trinidad minden ornitológus álma, de még a téma iránt kevésbé fogékonyaknak is maradandó élmény a Northern Rage hegység őserdejében tett kirándulás. A természetvédelmi központ épületétől ösvények indulnak az erdőbe, melyek pompás virágai és pillangói méltó vetélytársai a madaraknak. 2000. október 30-án 16 órakor a kikötőköteleket elengedjük, és elindulunk a venezuelai Margarita-sziget felé. 163 tengeri mérföldet megtéve, 31-én 20 órakor érkezünk meg Puerto Marenóba. Másnap bejelentkeztünk Venezuelába, megtekintettük Porlamart, a sziget fővárosát, felfrissítettük élelmiszer- és ivóvízkészletünket. November 2-án vitorláztunk tovább a 25 mérföldre található öbölbe és horgonyoztunk le Boca del Riónál 18.30-kor. Részlet a naplóból: 15 óra, vitorlák bevonva. Szélcsend van, motorral, 4 csomós sebességgel haladunk át a Margarita-csatornán. A parttól 2,5 mérföldes távolságot tartunk, térképünk hajóroncsokat jelez. 17 órakor a Pta De Piedrasnál 330 fokos útirányba fordulunk, amikor megpillantjuk az egyik vízből félig kiálló hajóroncsot. Lassan, fokozott figyelemmel haladunk, a vízmélység sekély, 5 és 3 méter között változik. Keressük a horgonyzóhelyet. Hamarosan egy helyi lakostól kapunk segítséget, aki partról, látva érkezésünket, csónakkal közeledik felénk.- Jó estét! - hangzik az üdvözlés. - Mi járatban vannak? Itt éjszakáznak? - kérdezi. - Megmutatom, hol horgonyozhatnak biztonságosan! - hangzik a barátságos felszólítás, majd csónakjával elénk állva mutatja az irányt. Lehorgonyzunk, vízmélységünk 4,5 méter, az árapály-ingadozás mértéke 2 méter, nem biztonságos kijjebb menni. Körülbelül 150 méterre a parttól, a kikötőkapitánysággal szemben állunk. Újdonsült idegenvezetőnkkel élénk beszélgetésbe kezdünk. Szerencsére Miléna kiválóan beszél spanyolul. Megegyezünk: másnap értünk jön, felvesz minket, és a Laguna de la Restinga mangrovemocsarának útvesztőin átkalauzolva, Margarita északi, homokos partjára visz minket. 2003. november 3-a: ez a nap egy darabig emlékezetes lesz számunkra. Reggel a megbeszélt időben a hajót lezárjuk, és átszállunk az értünk jött motorcsónakba. Az északi oldalon az ígért 4 km hosszan elnyúló homokos part várt minket a szikrázó napsütésben. Döntünk: pár órát itt maradunk. Vezetőnket megkérjük: délután 2-re jöjjön vissza értünk. Gondtalan fürdésbe és kagylógyűjtésbe kezdünk. Helyi vezetőnk időben, de rossz hírrel érkezik meg. Távollétünkben a hajónkat feltörték és kirabolták. Szótlanul igyekszünk vissza a hajóhoz. Fejemben óhatatlanul megfordul: vajon kalauzunk nem játszott-e össze a fosztogatóval? Visszatérve a bejárati, lezárt ajtót betörve találjuk, holmink összevissza dobálva. Gyors leltár után megállapítjuk, semmi nem tűnt el, a rablást a homokos oldalról visszatérő vezetőnk akadályozta meg, tartóztatta fel az alig 16 éves, drogos fosztogatót. Természetesen nem kevés időt töltöttünk el a rendőrségen, ahol feljelentést kellett tenni, és amely csizmás, töltényöves, géppisztolyos, forgópisztolyos embereivel és a 1,5 méter magasan olajfestékkel feketére festett falaival a legvadabb krimik hangulatát idézte. Ennyit venezuelai élményeinkről. Következő állomásunk a természetvédelmi területté nyilvánított Los Roques szigetcsoport volt, ahol a víz alatti korallszirteken színpompás víz alatti világot csodálhattunk meg, majd november 7-én a Holland Antillákhoz tartozó Bonaire-sziget felé fordítottuk hajónkat. November 8-án a part menti sóhegyek mellett elhaladva a déli órákban kötöttünk ki a sziget fővárosában, Kralendijkban. A sziget déli részén nemrégen felélesztették a gyarmatosító telepesek által meghonosított sótermelést. A sekély medencékben kialakított sólepárló telepeken a tengervíz elpárolgása után hátramaradó sókristályokat buldózerrel jókora dűnékké tolják össze, majd hajóra rakva útnak indítják a szélrózsa minden irányába. Bonaire, mely a búvárok Mekkájának is tekinthető, Venezuela partjaitól 64 km-re fekszik, az ABC szigetek legkevésbé fejlett tagja. A bumeránghoz hasonló sziget 38 km hosszú legnagyobb szélessége nem haladja meg a 8 km-t. A legfőbb ok, amiért a turisták jó része idelátogat, a búvárkodás. A világ három legjobb búvártelepe között nyilvántartott Bonaire partjai előtt húzódó korallvilág és hihetetlenül gazdag trópusi állatvilága lélegzetelállító látvánnyal várja a mélybe ereszkedőket. November 10-én elbúcsúztunk a bumeráng belső oldalán Kralendijktól és aranyra festett, hófehér stukkóval díszített, hagyományos épületeitől, és Curacao felé indulva felhúztuk a vitorlákat. (folytatjuk) Mangrove csikóhal
