Újpest, 2004 (12. évfolyam, 1/281-25/305. szám)

2004-03-25 / 6. (286.) szám

2004. március 25. Jelentős döntések a testületi ülésen Ahogyan azt az előző lapszámunkban megje­lent tudósításunkban olvashatták, a képviselő- testület március '4-i ülésének legjelentősebb napirendi pontja az újpesti önkormányzat 2004. évi költségvetési rendeletének megal­kotása volt. A költségvetés elfogadását követően Hock Zoltán alpolgármester elhagyta az elnöki pulpi­tust, átadva helyét dr. Derce Tamás polgármes­ternek. A második napirendi pontban a fővárosi köz- igazgatási hivatal vezetőjének az újpesti önkor­mányzat szervezeti és működési szabályzatát módosító rendelet kapcsán tett törvényességi észrevételét tárgyalta a testület. A módosító rendelet kifogásolt bekezdése szerint: „Helyi­séghasználatra csak azon pártok és szervezetek frakciói jogosultak, amelyek a helyi önkor­mányzati képviselők választásán jelölő szerve­zetként indultak és a választások eredménye­ként képviselethez is jutottak.” Dr. Felkai László hivatalvezető kifogását elsősorban az Alkotmánybíróság egy korábbi határozatára hi­vatkozva indokolta. Dr. Derce Tamás pol­gármester írásos előterjesztésében azt javasolta a testületnek, hogy a törvényességi észrevétel­ben foglaltakkal ne értsen egyet, mert „a pol­gármesteri hivatal minden képviselő részére folyamatosan biztosítja a képviselői munka el­látásához szükséges feltételeket. E tekintetben a képviselők között semmiféle különbségtétel nem valósul meg, valamennyi képviselő meg­felelően tudja gyakorolni a képviselői jogait.” Ugyanakkor javasolta, hogy az eddig is követett gyakorlatot rögzítsék jogszabályi formában, és egészítsék ki a szervezeti és működési szabály­zatról szóló önkormányzati rendeletet. A pol­gármester kiegészítésként elmondta, hogy a hi­vatalvezető által felsorolt indokok nem a helyi, hanem az országgyűlési képviselők jogaira vonatkozó jogszabályra vonatkoznak. Az alapjavaslatot - amelyhez, rendelet lévén, minősített többségre volt szükség - 27 igen, 1 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett fogadták el. Új elemek a szociális ellátásban A harmadik napirendi pont a szociális rászo­rultságtól függő pénzbeli és természetben nyúj­tott szociális ellátásokról szóló rendelet mó­dosítása volt. Nagy István alpolgármester írásos előterjesztésében kifejtette, hogy az Európai Unióhoz történő csatlakozás kapcsán előírt kötelezettségek, valamint a szociális igazgatás­ról és szociális ellátásokról szóló törvény mó­dosítása teszi szükségessé a korábbi rendelet módosítását. Az adósságkezelési támogatás mint új támogatási forma került be a javaslatba, továbbá a jelenlegi támogatási formák közül némelyik esetében módosítás vált szükségessé. Pajor Tibor (MIÉP) alapvetően azt kifogásol­ta, hogy ha a magyar állampolgárokat az Unió korlátozza a munkavállalásban, miért terjesztik ki e rendelet hatályát az európai közösség pol­gáraira? A szociális juttatások kapcsán - ha a lakásfenntartási támogatás havi összege a jövőben 15 ezer Ft - megkérdőjelezte a rászo­rultság elvének érvényesülését, majd a rendelet három pontjára vonatkozóan nyújtott be mó­dosító indítványt, amelyek így a kölcsönösség és viszonosság esetén lépnének érvénybe 2011. május 1-jén. Pelle András (Fidesz) a népjóléti és lakásügyi bizottság elnöke arról tájékoztatta a testületet, hogy a bizottság elfogadta a rendelettervezetet. Hock Zoltán alpolgármester módosító indít­ványt terjesztett be, amely szerint a lakásfenn­tartási támogatás összege addig az időpontig tartható a most megjelölt szinten, amíg a kor­mány a jelenlegi feltételekkel az önkormányzat számára visszatéríti a támogatások 90%-át. Dr. Derce Tamás polgármester módosító ja­vaslatot nyújtott be, amely a rendeletben sze­replő „hozzátartozó” kifejezést a magyar jog- gyakorlatban használatos „családtag” szóra cserélte fel. A vita zárszavában Nagy István alpolgár­mester elmondta, hogy előterjesztőként nem támogatja Pajor Tibor módosító indítványát, de egyetért Hock Zoltán alpolgármester javaslatával. A képviselők - minősített többséggel - elő­ször Pajor Tibor módosító indítványáról sza­vaztak, amelyet 2 igen, 29 nem, 5 tartózkodás mellett elutasítottak. Ezt követően dr. Derce Tamás módosító javaslata került sorra, amelyet a testület 10 igen, 17 nem szavazattal, 1 tar­tózkodás mellett ugyancsak elutasított. Végül az alapjavaslatról döntöttek, kiegészítve azt Hock Zoltán alpolgármester módosító in­dítványával. A képviselők 30 igen, 1 nem szavazattal fogadták el a szociális ellátásról szóló önkormányzati rendeletet. Szabályozás Káposztásmegyeren A negyedik napirendi pont Újpest úgynevezett 9. számú városszerkezeti egysége - a Homok­tövis utca menti terület „A” jelű tömbje - szabá­lyozásának módosítására tett javaslatot. A ren­deletjavaslat kiegészítése szerint az övezet telkein főépületként csak lakóház létesíthető, illetve szabályozzák a lakóépületek földszint­jén nem lakás céljára szolgáló létesítmények működtetési feltételeit. Előterjesztőként dr. Derce Tamás polgármes­ter nem kívánt szóbeli kiegészítést fűzni az írásbeli előterjesztéshez. Boruzs András a te­lepülésrészi önkormányzat elöljárójaként, Hegedős Miklós a városfejlesztési bizottság nevében a javaslat egyhangú támogatásáról számolt be. A képviselők ezt követően 32 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nél­kül elfogadták a rendeletet. A következő napirendi pontban a Galopp ut­ca 13. szám alatti ingatlan telekalakításáról döntött a testület. Az írásos anyagot előterjesz­tő dr. Derce Tamás polgármester ezúttal sem kívánt élni a szóbeli kiegészítés lehetőségével. A településrészi önkormányzat, valamint a városfejlesztési bizottság támogatása nyomán 30 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodás mellett a testület elfogadta a ren­deletmódosítást. Változások az óvodákban és iskolákban A hatodik napirendi pont témája az újpesti Vörösmarty utcai óvoda Langlet utcai napközi otthonos tagóvodájának megszüntetése volt. Az írásos előterjesztés szerint „a Langlet utcai tag­óvodával - az óvodahálózat átalakítási koncep­ciójának megfelelően - folytatódik a tagóvodák fokozatos megszüntetése, ezért a tagóvoda a 2004/2005-ös nevelési évre új kiscsoportos gyermeket már nem vehet fel. A tagóvoda 2005. augusztus 31-én megszűnik, és az iskolát még el nem kezdő gyermekek a Vörösmarty utcai törzsóvodában folytathatják jogviszonyukat.” Dr. Chikány Gábor, a közművelődési és oktatási bizottság elnöke arról számolt be, hogy e ha­tározati javaslatot, valamint a következő négy napirendi pontban a testület elé kerülő előter­jesztéseket a bizottság támogatja. A képviselők 31 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tar­tózkodással fogadták el az előterjesztést. A hetedik napirendi pont a Csokonai Vitéz Mihály 12 Évfolyamos Gimnázium alapító oki­ratának módosítása volt. A határozati javaslat az iskola körzethatárának megszüntetésére vonatkozott. A képviselő-testület, az írásos előterjesztés alapján, 32 igen szavazattal, ellen- szavazat és tartózkodás nélkül döntött az alapító okirat módosításáról. Ezt követően a képviselők az újpesti önkor-, mányzat fenntartásában működő közoktatási intézmények kötelező felvételt biztosító körzet­határairól hoztak határozatot. Az írásos anyag arról tájékoztatott, hogy a református egyház fenntartásában tovább működő Nyár Utcai Általános Iskola eddigi körzetét az Erzsébet Utcai Általános Iskola; a Csokonai Vitéz Mihály 12 Évfolyamos Gimnázium megszüntetett kör­zetét a Szőnyi István Általános Iskola veszi át. A Káposztásmegyer II. területén létesülő új utcák­ban élő családok a Homoktövis Óvoda, illetve Homoktövis Általános Iskola körzetébe tartoz­nak. A megszűnő Langlet utcai tagóvoda körze­tét öt másik óvoda között osztják fel. A nyolca­dik napirendi pontban szereplő határozati ja­vaslatot 32 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadták el a képviselők. Ezt követően - a napirend kilencedik pontjá­ban - az újpesti önkormányzat közoktatási in­tézményrendszerének minőségirányítási prog­ramját tárgyalta a testület. Egerszegi Krisztina (MSZP) elöljáróban azokat az elemeket emelte ki a programból, amelyeket gyakorló pedagó­gusként a maga részéről pozitívnak ítélt. Ezt követően három módosító indítványt nyújtott be, amelyek közül kettő tartalmi, egy pedig for­mai-szemantikai szempontból változtatná meg a tervezetet. (folytatás a 9. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents