Űjpest, 2003 (11. évfolyam, 1/256-18/280. szám)
2003-02-27 / 4. (259.) szám
28 B ÚJPEST !* Ili —a ■ 2003. február 27. Új székház - új lendület? Újpesten az UTE Február 13-án délután került sor az Újpesti Torna Egylet új Megyeri úti székházának az avatóünnep ségére.- Örömünnep ez - kezdte Lányi Zsolt, az UTE tiszteletbeli elnöke méltató beszédét Újpest szép számmal megjelent tisztségviselői, sportolói, sportbarátai előtt. Az 1885-ben alapított Újpesti Torna Egylet vezetése az államosítások után negyven évig a VI. kerületi Eötvös utcában, az elmúlt fél évtizedben pedig Budán, a Németvölgyi úti BM- épületben dolgozott. Lányi Zsolt, az UTE tiszteletbeli elnöke avatóbeszédében méltatta a patinás klub érdemeit (Fotó: Zalka István)- A sok dicsőséget hozott egyesület „visszakerülhetett” Újpestre, az anyavárosba, ide, a Megyeri útra - folytatta Lányi Zsolt. Ez azt is jelenti, hogy azok a sportolók, s persze az elődök, akik az elmúlt több mint száz év alatt annyi dicsőséget szereztek Újpestnek, a hazának a különböző itthoni és külhoni világversenyeken, olimpiákon, tovább tudnak dolgozni, nevelni és újabb sikereket elérni. Köszönet az önkormányzatnak és mindazoknak, akik anyagi, tárgyi, technikai és erkölcsi segítséget adtak az új létesítményhez - fejezte be avatóbeszédét az UTE tiszteletbeli elnöke.-r.j.Az Újpesti Torna Egylet zászlaja Az UTE címe: 1044 Budapest, Megyeri út 13. Telefon, fax: 272-1272 Fax: 272-1274 Bolondságok hete Április! A levegő tavaszszagú, a megújuló természet testünkre, lelkünkre is üdí- tőleg hat. Az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Házban egy héten át rendezvényeinket is a vidámság, bolondság jegyében szervezzük meg. ❖ „Gyöngyszemek” címmel készítünk egy összeállítást diákaranyköpésekből. Ehhez kérjük a diákok segítségét. A kiadványban megjelenhet minden baki, elszólás, nyelvbotlás, tréfás félreértés, ami a diákéletben előfordult. Beküldési határidő: 2003. március 10. Megjelenés: április első hete. „Elborzasztó, avagy az ízlésváltozás korszakai” címmel giccskiállítást rendezünk. Erre a kiállításra várjuk a megmosolyogtató, néha elborzasztó tárgyakat. Beküldési határidő: 2003. március 10. A kiállítás időpontja: 2003. március 31. - április 6. A beküldők között jutalmakat sorsolunk ki. ❖ „Bolondbál”. Bolondos öltözékben várjuk a báli közönséget egy közös játékra, bálozásra, de a bolondozás és az öltözék nem mehet a jó ízlés rovására. A mulatság közben kerül sor az „Elborzasztó” kiállítás díjazására, és itt veheti először kézbe a közönség a „Gyöngyszemek” című kiadványt. A bál időpontja: 2003. április 5. 16-20 óráig. Belépődíj: 250 Ft/fő. Csoportoknak 4 főtől 200 Ft/fő. Előzetes bejelentkezés: március 31-ig Kovács Gabriellánál (231-7070). (Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház, 1042 Budapest, István út 17-19.). Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház Tájékoztató 2002. december 17-én megjelent lapszámban ismertettük a Székesdűlőn megépített szennyvlzcsatorna-hálózatttal kapcsolatos tudnivalókat. A beruházás 2002. év nyarán kezdődött, és a kivitelezés befejezésére a közelmúltban került sor. Tájékoztatjuk az ingatlantulajdonosokat, hogy a gerinccsatornához való csatlakozás - telken belül - érdekében az úgynevezett házi bekötésekre való rákötés engedélyezése érdekében az FCSM Rt. központi ügyfélszolgálati irodáját (XIII., Váci út 23-27.) keressék fel. Újpest Önkormányzatának képviselő-tes- tülete 4/1999. számú helyi rendeletében foglaltak szerint az ott meghatározott módon az ingatlantulajdonosoknak közműfejlesztési hozzájárulást kell majd fizetniük a megépített csatornahálózat után. Polgármesteri Hivatal városüzemeltetési iroda Saját díjbeszedés a Főtávnál A Budapeti Távhőszolgáltató Részvénytársaság 2004-re kiépíti a saját számlázás és díjbeszedés feltételrendszerét. A döntés hátterében gazdasági szempontok állnak, hiszen társaságnál évente mintegy 1,5 milliárd forintnyi lakossági kinnlevőség keletkezik. A saját díjbeszedés bevezetésétől a Főtáv a kinnlevőségek csökkenését, a behajtás hatékonyságénak javulását várja. Jelenleg a XXII. és az I. kerület fogyasztói, mintegy 5 ezren kapnak közvetlenül számlát a Főtávtól, s áprilistól csatlakozik a rendszerhez a 35 ezer távhődíjfizetővel rendelkező XI. kerület. A mintegy 240 ezer lakossági díjfizetővel rendelkező Főtáv Rt. 2004-ig fokozatosan tér át a közvetlen díjbeszedésre- (DeákPress) Véradás A Bajza József Általános Iskola (1046 Bp., Bajza u. 2.) 2003. március 12-én (szerda) véradást szervez az iskolában 12-től 18 óráig, mindenkit szeretettel várnak.