Űjpest, 2003 (11. évfolyam, 1/256-18/280. szám)
2003-11-27 / 23. (278.) szám
2003. november 27. Sakk! Matt! Pici lány nagy sakktábla mellett... írhatnánk némi túlzással az újpesti Horváth Líviát látva valamelyik versenye közben. Természetesen azért nem lehet olyan kicsi az a lány - hisz betöltötte kilencedik életévét -, és a sakktábla sem olyan hatalmas előtte, mint ahogy azt elsőre gondolnánk, a fekete-fehér mezőkön pedig felnőtteket megszégyenítő érettséggel mozog a bábuk fiatal bűvölője. Számos oklevele mellett a budapesti diákolimpián elért V. helyezésére büszke a hölgy, aki kezdetben kissé bátortalanul, majd egyre nagyobb lelkesedéssel válaszol az Újpest riporterének kérdéseire...- Mióta sakkozol, és miért épp ezt a sportot választottad a kosárlabda vagy a röplabda helyett?- Alig egy éve kezdtem sakkozni versenyszerűen. Apu régen amatőrként sakkozott, így ismerős volt a játék, a számítógépen pedig a testvéremmel sokszor játszottunk a sakkprogrammal. Tavaly november óta Ádám Olga I. osztályú sakkozóhoz járok magánórákra, pár hónappal később pedig az iskolában is indult sakkszakkör Balogh Gábor mester vezetésével. Mindkettőjüknek nagyon sokat köszönhetek. Azért tetszik a sakk, mert mindig új és új emberekkel találkozom, és mert olyan jó érzés legyőzni néha a számítógépet! Vannak más hobbijaim, például szeretek lovagolni, táncolni és a rengeteg háziállatunkkal foglalkozni.- Hogy lehet összeegyeztetni az iskolát és a hobbikat?- Napközi otthonos iskolába járok, szerencsére így otthonra nem marad házi feladat, csak a gyakorlás. Minden este játszunk pár partit a számítógéppel, az igazi edzés pedig hétvégére marad. Az a rossz, hogy nincsen itt a környéken megfelelő sakkoktató, így Kőbányára kell járnom órára. Apuék hordanak az egyéni versenyekre hétvégéken, más programokra pedig a Barcza Gedeon SC-vel megyek, ahol igazolt versenyző vagyok. Szeretnék még tánciskolába is járni tavasztól, de apuék szerint az már nagyon sok lenne.- Annak ellenére, hogy alig egy éve kezdted a sakkozást, szép oklevél gyűjteménnyel rendelkezel. Melyikre vagy a legbüszkébb?- Legbüszkébb a diákolimpián elért V. helyezésemre vagyok. Sokan indultunk, és a többiek majdnem mind régebb óta játszottak, mint én. Idén a 9. év alattiak országos bajnokságán a 14. helyen végeztem, májusban pedig a visegrádi nemzetközi gyermeksakkversenyen lettem V. helyezett. Szinte minden héten van verseny, de természetesen a következő évi diákolimpián szeretnék még jobb helyezést elérni.- Ugyan még nagyon messze van, de szerinted mit fogsz csinálni tíz év múlva?- Ha nagy leszek, állattenyésztéssel szeretnék foglalkozni. Persze a sakkot sem fogom abbahagyni, és igyekszem mindig jobb és jobb eredményt elérni. A versenyeken mindig látni új embereket, de jó lenne, ha . itt Újpesten egyre többen kedvelnék meg ezt a sportot. Apuval gyakran beszélgetünk arról, hogy lehetne népszerűsíteni a sakkot, mert ha többen lennénk, már itt rendezhetnénk versenyeket, és nem kéne olyan messzire utazni nekünk sem! K.E. A Mikulás nyomában A miben biztos voltam, az az, hogy a Mikulás létezik. Harmincon innen, húszon túl is hittem ebben, hiszen egyrészt kiskoromban személyesen is volt alkalmam találkozni vele, másrészt az évek múltával egy december 6-a sem telt el az általa hozott csoki, cukorka, apró meglepetés nélkül. Elszakadva azonban az utóbbi - marasztalóan édes - témakörtől, muszáj volt egyszer választ keresnem arra a számtalan (szemtelen) kérdésre is, mely a Mikulás, „tájszólva”: Télapó létét és tevékenységét illetően az évek során kristályosodott ki bennem. Például: ha Lappföldön él a Mikulás, és éjszaka idelátogat hozzánk, akkor hogy kapnak ajándékot a lappföldi gyerekek? Vagy: ha a Télapó tényleg rénszarvasszánon közlekedik, hol tud parkolni a belvárosban? És egyáltalán, mit keresett tavaly decemberben a 6-os villamoson batyu és krampuszok nélkül? Ezek a kérdések az idei december 6-i nap közeledtével ismét felbu- gyogtak bennem, és úgy döntöttem, ez lesz az az esztendő, amikor utánanézek egy s másnak „öreg pajtásunk” viselt dolgait illetően! Megszámlálhatatlan hosszú, töprengéssel töltött óra után arra a megállapításra kellett jutnom, hogy valami nagyon nincs rendben ezzel az egész fehérszakállas történettel. Felbuzdulva ezen a megállapításon, segítségül hívtam a telefonos tudakozót és neves lexikonok még nevesebb íróit, de idővel nemhogy tisztult volna, hanem egyre bonyolultabbá kezdett válni az ügy... Ha ugyanis egy Mikulás van, akkor az egy éjszaka alatt nem tudna a Földön minden gyermek otthonába eljutni, és akkor az sem lehetne, hogy egyszerre a város legalább három pontján vélik őt látni az emberek... - Tehát a válasz pofonegyszerű: SZÁMTALAN MIKULÁS TEVÉKENYKEDIK a térben s időben! Ekkora átvágást észlelve - gyermeki lelkem minden toporzékolása ellenére - elhatároztam, felgöngyölítem a szálat, mely újabb telefonos segítség igénybevétele után egészen egy Mikulás-szolgálat bejáratáig vezetett! Itt aztán pedig végképp nem adhattam fel a kutatást! Tekintettel arra, hogy a mikulások - kizárásos alapon - csak szezonálisan foglalkoztatott egye- dek lehetnek (hisz mit is csinálnának a nyári kánikulában a nagy kabátban?!), arra óhajtottam a következő feleletet, hogy mivel foglalkozhatnak a mikulások az év többi napján? A Télapó-dublőrök jelentős része tisztes polgári foglalkozást űz: van köztük alpinista, színész, egyetemi hallgató és lelkes nyugdíjas, de ha nagyon keresgélünk, informatikust és asztalost is találunk ebben a puttonyos társaságban. Ők tehát azok, akik az ünnep közeledtével piros gúnyát öltenek, és némi versecskéért, énekért és jó szóért finomsággal tömik tele a cipőket! Csak azt szerettem volna megtudni ezek után, hogy honnan ismerik a télapók a gyerekverseket, honnan tudják, hogy melyik házban ki lakik, és ki hogyan viselkedett az évben? Ezekre a kérdésekre választ már csak egy illetékestől szerezhettem. A dolgok ezen felismerést követően ismét őrült iramot vettek, hiszen a világhálón hamarosan egy MIKULÁSKÉPZŐ elérhetőségeire bukkantam. Egy „gyakorló” Mikulással folytatott telefonbeszélgetés után pedig kiderült, az önjelölt piros ruhások öltözködési, gyermekpszichológia-, színészet- és viselkedési órák keretében sajátítják el a szükséges ismereteket ahhoz, hogy jó mikulások legyenek. És mivel egy dublőrnek hasonlítania kell eredetijére, így csak a 180 cm feletti, 20-70 év közötti férfi emberek reménykedhetnek eme megtiszteltetésben. Azzal azonban minden önjelölt Mikulásnak előre tisztában kell lennie, hogy csak sikeres szakmai vizsga után ragaszthatja ki cetlijét a szöveggel, hogy „a Mikulás házhoz jön”. Mindezek ismeretében a gyengébbik nem nevében tettem fel kérdéseimet arra vonatkozóan, hogy mit tehet az, aki lány létére szeretne Mikulás lenni. A válasz után egyik szemem sírt, a másik nevetett: hiszen ha rénszarvasok és Télapó nem is, legfeljebb krampuszok lehetünk a megtermett szakállas mellett! Más kritérium szinte nincs is, a csinta- lanság viszont elengedhetetlen... Igazán szép dolog... Lerángatva tehát a Mikulást a piedesztálról, á gyermekkorom óta izgalmas kérdések megválaszolását a „fejétől bűzlik a hal” ősi mondásnak engedelmeskedve folytattam. Lelkesedésem azért jócskán alábbhagyott, és végső soron már csak azt akartam megtudni, létezik-e az IGAZI Télapó, és ha igen, akkor hol lakik? Mivel ez ügyben még a különleges tudakozó sem tudott utat mutatni, az egyetlen megoldás csak az lehetett, ha én egymagám leplezem le a Mikulást... Hosszú töprengés, álmatlan éjszakák sora, majd nagybevásárlás és ajándékrejtegetés után olyan felismerésre jutottam, melyet érdemesnek tartok arra, hogy megosszam az univerzum minden lényével - vagyis hogy a Mikulást nem kellett messze keresnem. Elég volt a válasz megtalálásához szétnézni a családom körében, magamba látni egy kicsit, és felfedezni, hogy A MIKULÁS BENNEM ÉL, ÉS AZ ÁLMAIMBAN! És hogy ezt a felismerést megtettem, már nem volt nehéz az örök igazságok sorába emelnem azt tényt, hogy a Mikulás élt, él és élni fog, és mindig lesz cukorka és csoki a cipőmben, ha hiszek benne, hogy eljön hozzám az a piros ruhás, nagy puttonyos, csalafinta Télapó... Ajánlom, higgyenek benne Önök is, hisz hinni, az aztán semmibe sem kerül! K.E.
