Űjpest, 2003 (11. évfolyam, 1/256-18/280. szám)
2003-09-25 / 19. (274.) szám
2003. október 2. Tungsram-sportnap újpesten fi Hogy pontot ért-e a dobás, azt csak a jelenlévők tudhatják Augusztus 23-án rendhagyó sportnapra várták a sportszerető munkatársakat összesen négy helyszínen, a Tungsram Tábor utcai sporttelepén, a Váci úti vízisport-telepén, valamint két újpesti sportcsarnokában. A GE Hungary Consumer Products-Lighting, a Tungsram Sport Club, a Tungsram Dolgozók Független Szak- szervezete és a Nagykanizsai Fényforrásgyár Demokratikus Szakszervezete közös rendezvényén a hazánkban legrégebben működő fényforrásüzletág munkatársai mellett a további hat magyarországi üzletág sportolóit látta vendégül. Az ünnepélyes megnyitót követően párhuzamosan zajlottak a versenyek: többek között asztalitenisz, atlétika, kézilabda, kosárlabda, sakk és úszás sportágak közül választhattak az érdeklődők. Mint azt Darryl Wilson, a GE Consumer Products Európa, Közel-Kelet és Afrika régióért felelős vezérigazgatója beszédében hangsúlyozta, cége számára a munkatársak egészsége nagyon fontos, ezért is biztosítanak rendszeres mozgási lehetőséget az alkalmazottaiknak. A vállalati keretek között megszervezett sportrendezvényeknek több évtizeden át hagyománya volt Újpesten is. A textilipar dolgozói annak idején főként labdajátékokkal, evezéssel pihenték ki egy-egy hosszú hét fáradalmait, „követőik” pedig már a kispályás foci, a lábtenisz, a kosárlabda iránti szenvedélyüknek is hódolhatnak ezeken az eseményeken. A Tungsram-sport- napok gondolatát egyébként hosszú idő után 1996-ban, a vállalat alapításának 100. évfordulója alkalmával elevenítette fel az új tulajdonos, a GE. KE Senor Szusza! Hetven év távlatából nem könnyű visszaemlékezni akár a legszebb pillanatokra is. Mégis megkísérlem... A Városliget szélén, az Aréna úton laktunk. Előttünk járt a 23-as villamos, ami rendkívül nagy jelentőséggel bírt. Nekem bérletem volt a tujára! Ugye, tudják, hogy mi a tuja? Hát a villamosok hátsó ütközője. Kiváló ülőhely egy jegy nélkül utazó gyerek számára. Nos, nekem ide volt bérletem. Ha balra indultam el, akkor a Latorca utcai BTK-pályán kötöttem ki, ha az ellenkező irányba igyekeztem,, akkor pedig az Üllői úti Fradi-pá- lyára értem. Mert az én életem már akkor is a futballról szólt... A szívem elsősorban a „kerek bőr” iránt hevült. A városligeti Fás körben volt az igazi tanyám, s ott, természetesen, a Fradi-szurkolók éppen úgy megfértek, mint az Újpest, az MTK vagy a Vasas hívei. Ott csak az számított, hogy ki kit választott példaképének. Én egy újpesti fiút istenítettem - Szusza Ferit! Az újpesti fiú híre már messze túlszárnyalta szűkebb hazája határait. Óriási tehetségnek tartották, s amikor én először megláttam játszani, nyomban eloroztam a nevét. Én lettem a városligeti Szusza! Valahányszor egy szép gólt lőttem, belekiáltottam a világba: Szusza! És hajtogattam, hogy a válogatottban van a helye! S amikor 1942-ben eljött végre a várva várt nap - Horvátország ellen 1-1-et játszottunk -, én is ott szorongtam az Üllői úti B-közép soraiban. S nem csalódtam - Szusza lőtte a magyar csapat gólját! Nem kellett titkolóznom, miután a Fradi-közönség kedvence, Sárosi Gyurka nem játszott, mindenki ennek a fiatal gyereknek szurkolt. Bemutatkozása fényesen sikerült, s bár - máig is érthetetlen okból vagy talán a zseniális csatárok bősége folytán? - nem élvezte a szövetségi kapitányok kegyeit, mégis állandó tag volt a válogatott keretben. Játszott éveken át, s még mesterhármast is elért a nemzeti színekben, Bulgária ellen. A háború szele azonban elsöpörte az ő felragyogó csillagát is, pedig a svédektől az Üllői úton elszenvedett emlékezetes 7-2-es vereség alkalmával ő, a legfiatalabb játékos lőtte mind a két magyar gólt... A háború is tiszteletben tartotta kivételes tehetségét, mert átvészelt minden bajt. S amikor 1945 februárjában egy megszállott futballistákból és szurkolókból álló csapat megérkezett Újpestre, hogy újra hajszolni kezdje a „kerek bőrt”, ő is ott volt! Élt, és hamarosan a feltámadó magyar futball vezéralakjai közé sorolták. Válogatottság válogatottságot követett, de akkor már érvényesült a központi irányítás, amely úgy akarta, hogy Kispesten álljon össze a magyar válogatott gerince. Puskás Öcsi neve lett a szurkolók új jelszava! Az Újpest és Szusza azonban továbbra is az élvonalban játszott, miközben Kispesten alakult a későbbi „aranycsapat”. Szusza Feri sokáig állandó vitatéma volt, hogy helye lenne az új válogatottban is, de végül is csak a töretlen rangja maradt meg a futballvilágban. Végtelenül szerény sportember volt, aki soha nem erőszakoskodott, nem hízelgett, csak járta a maga becsületes útját, s így lett végül Szusza Feriből Senor Szusza! Igen, Feri barátomat - ma már büszkén így is mondhatom! - a háború után ismertem meg közelebbről, amikor sportújságíró lettem. S ez az őszinte érzés annyira megmaradt bennünk, hogy amikor hazai edzői pályafutása csúcsán kihívták Spanyolországba, és Sevillában a nagy múltú Betis edzője lett, az első adandó alkalommal vendégül látott, hogy közvetlen közelről is megismerhessem új életét, és valós tapasztalatokat szerezhessek a profi világ mindennapjairól. Hadd lássam közvetlen közelről a Real Madrid, a Barcelona és a többi világhírű csapat edzéseit, érezzem meg azoknak a kluboknak a légkörét, edzésrendjét, a szurkolók és a sajtó elvárásait. A nagyszerű lehetőséget annak köszönhettem, hogy Feri egy sevillai négyes tornára meghívta a Ferencvárost és a Kijevi Dinamo csapatát egy kupavisszavágóra. Abban az évben ugyanis a baseli kupadöntőben ez a két csapat találkozott, s az ukrán együttes nyert 3-0-ra. Nem volt ekkora különbség a két csapat között, de a zöld-fehérek - valljuk be - megijedtek a nagy téttől. Ott szenvedtem a lelátón, s túl azon, amit a tudósításomban megírtam, megszületett egy másik írás is, amiben Szusza Ferinek számoltam be a mérkőzésről. Nos, a válasz a sevilliai torna volt! S hogy a Ferencváros rövid időn belül visszavághatott - 2-1-re nyert! - a kijeviek ellen, azt Szusza Ferinek köszönhetjük! Én ennél többet köszönhetek neki. Az ottani reggeleket arra használtam fel, hogy kimentem a Betis minden edzésére, s végre megfejtettem Szusza „titkát”, minden edzést, minden mozgást labdával végeztetett. Mindent a kétkapus játéknak megfelelően gyakoroltatott, szóval beléjük nevelte a csapatjátékot. Korszerű edzésrendjét a spanyol lapok sűrűn és példaképpen emlegették. A szakemberek - ismervén már Kubalát, Puskást, Kocsist és Czibort - rendkívül tisztelték, és munkáját nagyra becsülték. Ami pedig a sevillai szurkolókat illeti, nos, még a városi rivális Sevilla hívei is megsüvegelték. Máig sem felejtem el, hogy egy városnézés alkalmával legalább százszor kellett megállnunk, és éreztük a szeretet túláradó megnyilvánulásait. Senor Szuszát csodálták és imádták Sevillában! Ferikém, ezúton is köszönöm azt, hogy a barátomnak mondhatlak! Vándor Kálmán
