Űjpest, 2003 (11. évfolyam, 1/256-18/280. szám)
2003-09-25 / 19. (274.) szám
8 I HMM JJ PEST 2003. október 2. Szubjektív sorok Mester és tanítványai Régen, úgy negyven éve, volt egy kiváló futó-, ugróedző az Újpesti Dózsában, akit Tenke Zoltánnak hívtak. Tornatanára volt a Könyves Kálmán Gimnáziumnak is. A korombéli gyerekeknek csak Zoli bácsi volt, markáns arcú, nagyon jóképű, embernek csodálatos, pedagógusnak kiváló, edzőnek páratlan. Amolyan a gyereket tisztelő, szerető tanárfajta, aki egy emeleten volt velünk, de a szúrós szemének egy villanása elég volt, hogy érvényesítse az akaratát, vagy rendet teremtsen közöttünk. Jó szemmel vette észre az atlétatehetségeket, de jó pedagógusként szeretettel foglalkozott a tehetségtelenebbekkel, amire a magam példája a legjobb, hiszen háromévi intenzív edzés után a női harmadosztályt sikerült megfutnom 100 méteren. Mégis a Zoli bácsi úgy beszélt velem, mintha a legjobbak közé tartoztam volna. Persze sok tehetséges gyereket nevelt, például a Horváth Lacit (ma Újpest állatorvosa), aki gimnazistaként mint 400-as futó az országos élvonalhoz tartozott. Egyébként Tenke Zoltán kezei közül sok kiváló klasszis, olimpikon, országos bajnok, sőt két ízben világbajnok is nevelődött. A hatvanas évek vége felé jött a hír, Zoli bácsi disszidált (akkor ezt mondták arra, aki nem jött haza külföldről). A rövid történet pedig a következő, hogy a nemzetközi hírnévre szert tett Teke Zoltánt meghívták Törökországba edzőnek (ahol kintléte alatt tanítványai 34 országos rekordot javítottak távolugrásban). Majd onnan nem hazajött, hanem Kanadába ment, és ott a női távolugró-válogatott edzője lett. Egy hosszú filmszakadás miatt sokáig semmi hír nem jött felőle, mígnem egyszer telefonál a Horváth Laci (mert az állatorvosokhoz minden hír előbb jut el), hogy itthon van a „Zoli bácsi”. Rögtön tudtam, hogy Tenke Zoltánról van szó. A volt növendékek megbeszélték, hogy összehoznak egy amolyan „mester és tanítvány” találkozót a „Vécsey 64” étteremben. És jöttek a volt atléták, a régi diákok, azok, akiket hívtak és azok, akiket nem, akik csak látni akarták, megszorítani a kezét, és megmondani, hogy mennyi mindent köszönhettek neki, hogy az életüknek meghatározó része lett a kitartás, a terhelés elviselése, a rendszeresség elsajátítása, a sport iránt érzett szeretet, tisztelet, ami egy életen át kihat rájuk. Az asztalnál ott voltak a régi nagy sportsikerek sikerkovácsai, olimpikonok, országos bajnokok, Európa- és világhírű sportolók. Dr. Mikus Jutka sokszoros magyar bajnok súlylökő, Held Erzsi sprinter, többszörös olimpikon, sokszoros magyar bajnok. Rábai Gyula, az európai mércével mérve is kiváló sprinter, 100 méteres bajnok. Margitai Béla távolugró, Payor Ferenc távolugró, az Újpestnek sok dicsőséget hozó 4x100 méteres váltó tagja, Mihály Géza távolugró, az est megszervezője. Ott volt dr. Keresik Iván hármasugró, Mácsik Róbert sprinter, Angyal János gátfutó, Tálas István középtávfutó, nyugdíjas dandártábornok, Zászló Zsolt távolugró, Tóth András, a legendás szabadrúgáslövő, 17- szeres válogatott futballista, és sorolni is nehéz, de sokan, nagyon sokan voltunk. És Zoli bácsi beszélt, és mosolygott, és hallgatta a volt diákjait, és néha könnyes lett a szeme, és volt úgy, hogy megremegett a hangja, de nagyon örült a találkozónak. Szunyoghy András Akinek fél szíve Újpesten maradt Ő rzök egy képeslapot, amelyet évekkel ezelőtt Szegedről kaptam. Az üdvözlő- lapnyi terjedelem apró betűvel írva sem sok, mégis mennyi mindent elárult írójáról! Kiderült, örömmel olvassa lapunkat, s ha jómagát évtizedek óta Szegedhez köti is az élet, gondolatai gyakran időznek Újpesten. Lapunkból azokat a cikkeket olvassa leginkább, amelyek ifjúkori emlékeket ébresztenek, érdekli szülővárosa fejlődése, s ha tanárként nem is itt oktat, fia és egykori tanítványai közül sokan pótolnak ebből valamit, megvalósítják álmait. A Pali bácsiként aláírt lapon nyomatékül az áll, hogy tudjam, ki is az írója, ő az, akinek fél szíve Újpesten maradt... Valaha jómagam is Szegedre jártam főiskolára, és a fizika tanszéknek híre volt a magyartörténelem szakosok között is. Bár érdeklődésünk messze járt az atomfizikától, azt hallottuk, hogy van ott egy tanszékvezető tanár, akinél élmény (!) vizsgázni. Igaz, nem gyerekjáték a vizsgán bent töltött idő, mert az anyagot elölről hátra, hátulról előre végigzongorázza, s mindezt azért teszi, hogy diákja felkészültségéről képet nyerjen, az osztályzat pedig teljes mértékben tükrözze a diák felkészültségét, tudását. Nála nem lutri volt a vizsgajegy. A szakmai tudáson túl, emberségből is példát mutatott. A hallgatók tudták: felkészületlenségükkel mélyen megbántják a vizsgáztatót. A tanár úr nagyon sok tanítványa - sorsszerű? - Újpestre került, városrészünk általános és középiskoláiban oktat ma is fizikát. Abban a városrészben, amelyről így írt egyik levelében: "különös érdeklődéssel olvastam az Újpest utcaneveiről szóló cikksorozatot, melynek olvasása során felelevenedett előttem életem egy-egy darabkája. Örömmel találkoztam a 4 évszakról elnevezett utcanevekkel, mert a Tél utcában születtem. A Nagy Sándor utca és a Lőrincz utca neve is el nem múló emlékeket jelent számomra, mert ezekben az utcákban laktunk a Pamutházból való kiköltözés után. A Lőrincz utcában jártam egyébként az elemi iskola első négy osztályát. A mai Szent László utcát a 20-as, 30-as években még Szent László térnek nevezhették, mert a Pamutház - amelyben mi a húszas évek második felében laktunk - az 1-es számot viselte. Akkor még a jelenlegi tűzoltólaktanya helyén egy futballpálya, az UMTE volt, és mögötte az úgynevezett nagymező, így a terület az időben valóban tér volt. A Bercsényi utca azért emlékezetes, mert odavittem rendszeresen édesapám gallérjait (akkoriban levehető inggallérok is voltak) tisztíttatni a Jancsi Mihály-féle (gőz)mosodá- ba. Mády Lajos utca: ebben az utcában jártunk anyámmal a piacra, és májusban és októberben az esti Mária-ájtatosságra a Szent István téri katolikus templomba. És még sok mással folytathatnám... ” Pesten lett tanító, és tanulmányai alatt - édesapja nyomdokaiba lépve - a Pamutgyárban is dolgozott. Hittel és akarattal készült a pedagógusi pályára, azzal is, hogy nyáron a pamutos gyerekeket nyaraltatta a római-parti üdülőn. Tanári oklevelet már Szegeden kapott, majd a Tisza-parti város egyetemének kísérleti fizikai intézetében dolgozott, ezt követően harmincnégy éven át volt a szegedi tanárképző főiskola tanszékvezető tanára... Egy későbbi levelében arról ír, manapság hogyan telnek a mindennapok Szegeden: segít a' feleségének a sétálásban, bevásárlásban, majd a délutánt német nyelvtudásának tökéletesítésével, szövegek magyarra ültetésével tölti. És várja a gyermekeivel és családtagjaikkal való találkozásokat. Túl a nyolcvanadik életévén szellemi ereje birtokában sok minden foglalkoztatta. Éppen egy hónapja, hogy a gyémánt diplomát vehette át többedmagával a szegedi egyetemen, s e jeles és nem mindennapi alkalomból Pali bácsi mondott - a kitüntetettek nevében - szívet-lelket felemelő, nagy tetszést arató ünnepi beszédet. Bár fél szíve Újpesten maradt, semmit sem csinált fél szívvel. Senki sem gondolhatta, hogy ilyen közeli lesz a búcsú. Tíz nappal ezelőtt - családja körében -időzve - megállt a szíve. Ő tudja, mire való volt ez a nagy sietség. Dr. Kövesdi Páltól, nyugalmazott tanszékvezető tanártól, a Honor pro Meritius, a Magister Emeritius kitüntetés tulajdonosától, október 3- án vesznek végső búcsút, Szegeden.-bktim kJKL + ■ 4 í - 4 < - ■■.•■; a p9RU £-r..iM-A. ^MSWW é 4J I Tenke Zoltán középen, a tanítványok között §j
