Űjpest, 2003 (11. évfolyam, 1/256-18/280. szám)
2003-09-11 / 18. (273.) szám
2003. szeptember 18. Örömmel értesítjük olvasóinkat, hogy folytatódik az Újpest SZEI Családsegítő Szolgálat által indított előadásbeszélgetés sorozat - valamennyiünket érintő problémákról. „Európai szemmel” című sorozatunk őszi első előadójával, dr. Pellei Ilonával beszélget dr. Szolnoki Éva, az estek szervezője, házigazdája.- Az ön neve mellett az szerepel, hogy „bioetikus”. Megfogalmazná tömören olvasóinknak, hogy mi a bioetika?- A bioetika, röviden, a modern orvosi etika. A klasszikus hippokratészi etika, amely évszázadokig érvényes és hatékony szabályrendszert adott az orvosi tevékenységnek, mára alkalmazhatatlanná vált az orvostudomány által felkínált modern gyógyítási módok és eljárások alkalmazása területén. Az újraélesztés, a genetika, a mesterséges megtermékenyítés, a szerv- átültetés stb. olyan új kérdéseket vet fel, mint az élet kezdete és vége, a beteg önrendelkezési joga, a magzat jogi státusa stb. Ezek az új problémák új filozófiai-jogi megalapozást kívánnak. A bioetika új szemléletet törekszik kialakítani az orvostársadalomban a beteg jogainak, partnerként való elfogadásának tekintetében. Ez a szemlélet az orvosképzésben immár kb. 10-12 éve polgárjogot nyert mind a bioetika oktatásában, mind a szaktárgyi képzésben.- Előadása a halálról, illetve a halálhoz való viszonyunkról szól. Sokan gondolhatják úgy, hogy ez csakis időseket érintő probléma. Mások szerint: csak a végesség tudatában ismerheti föl az ember a dolgok valódi értékét, ezt pedig jobb, ha minél hamarabb teszi... Kiknek szól, szólhat akkor ez az előadás?-Mindenkinek, nemre és korra való tekintet nélkül, aki hajlandó szembenézni emberlétünk közös terhével: múlandóságunk tudatával. Mindazoknak, akiket valamilyen módon és mértékben már megérintett az elmúlás gondolata, mindazoknak, akiket ez a gondolat riaszt, vagy éppen megnyugtat, felháborít vagy letör, de mindenképpen foglalkoztatja őket. És szól azoknak is, akiket eddig ez az egész kérdéskör meg sem érintett, hiszen tudják vagy sem, akarják vagy sem, ők is érintettek. Talán ez a közös töprengés mindnyájunkat hozzásegít néhány hasznos kérdés megfogalmazásához, s néhány- a kérdéseknél jóval kevesebb - válasz megéléséhez.- Minden történelmi kornak, civilizációnak volt halál- és gyászrítusa. A mai világ tagadja, tabuvá teszi a természetes halált... Miért?- Erről részletesen fogok beszélni az előadásban. Most csak röviden felsorolnék néhány okot: a) A halál kikerült a családból - a kórházba. Nem vagyunk jelen, amikor bekövetkezik. Nincs mintánk sem a meghalásról, sem a felmerülő teendőkről. Nem tudjuk, hogy kell meghalni - szorongunk. b) A halállal kapcsolatos eszméket a szekularizáció elvette, a tudomány nem tudott mit kezdeni vele. A halálgondolat köre évezredeken keresztül hagyományosan a vallás, az egyházak működési területéhez tartozott. Az elvallásta- lanodás következtében e terület gazda nélkül maradt, a tudományok nem foglalkoztak vele - így aztán, ha nincs e kérdésnek megbízható fóruma, az emberek sem foglalkoznak vele, sőt nem is illik foglalkozni vele! c) A halál, ha mégis bekövetkezik - a tudomány botránya vagy orvosi kudarc - jobb nem beszélni róla az orvostudomány köreiben sem. d) Az utóbbi 100-150 év torzult értékpreferenciái: hagyományos közösségek szétesése, individualizmus - fogyasztás - önmegvalósítás, sikerhajszolás - élvezetek - időhiány stb. Ebbe a képbe nem fér bele a múlandóság gondolatának beépítése.- Visszás érzést kelt halálról beszélni... Miért „jó” rá se gondolni, lehetőség szerint?- Úgy vélem, a legtöbb ember számára a halálgondolat elhárítása nem döntés kérdése. Nem azért nem foglalkozik vele, mert ezt jobbnak érzi, mint az ellenkezőjét, hanem mert még senki nem kínálta fel a közös töprengés lehetőségét.- A halál az élet természetes befejezése, mégis ellenünk irányuló merényletnek tekintjük. „Jelenben tobzódó” világunkban miért érzi mégis fontosnak mégis az erről való gondolkodást?- Egyrészt azért, mert egy biztosan bekövetkező jövőbeli életesemény, amelyre illik felkészülni. Másrészt, ha tudomásul veszem, és alázattal elfogadom azt, ami elkerülhetetlen: az élet végességét, ez a felismerés nemcsak meghalni, de élni is tanít, hozzájárulva az önismeret, az értékválasztás, az önmagunkért és másokért viselt felelősség stb. tartalmi gazdagodásához. És mindenekfelett megtanít élni szeretni. Tehát kevesebb lenne a depresszió, az öngyilkosság, nagyobb az egymás iránti türelem, szeretet és felelősségtudat, ha a múlandóság eszméje jobban bele lenne szőve az életünkbe.- Nemcsak a magunk halálával nem nézünk szembe, másokat is magukra hagyunk... S utána nem tudjuk feldolgozni a veszteséget, még gyászolni sem tudunk... Miért?- Ha a magam múlandóságával nem tudok megbékülni, ha soha nem töprengek azon, hogy nekem majd mi esne jól és mi rosszul ebben az élethelyzetben, akkor csak a pánik és tehetetlenség zavarában téblábolok hozzátartozóim, barátaim haldoklását látva. Pedig az élet méltó befejezéséhez segítségre van szükség. S ha utólag rádöbbenek, hogy mit kellett volna tennem, ám ezt már örökre elmulasztottam, akkor jön a bűntudat. A bűntudat depresszióba fulladhat, s akkor orvosi segítségre van szükség. Vagy elfojtódik, s vele együtt a gyász is elfojtódik, ahelyett, hogy feldolgozódna. Az orvosok a megmondhatói, milyen súlyos, szomatikus következményekkel járhat ez az út is. Ebben az intellektusára büszke, érzelmeket elrejtő korban, kultúrában talán vissza kéne találni a gyász közösségi rítusaihoz. Nemcsak a haldoklónak, a gyászolónak is szüksége van bölcs, megértő, vigasztaló, támogató közösségre. Égetően szükséges rálelnünk a haldoklás és a gyász hajdanvolt méltóságának eszközeire, tartalmaira. így talán elérjük, hogy a halállal ne csupán abbamaradjon, hanem be is fejeződjön az életünk.- Mit lehet tenni a halált övező társadalmi felfogás kívánatos változásáért?- Hát, lehet például ilyen előadásokat látogatni. Nem azért, hogy valami végső igazság birtokába jussunk, hanem hogy elindítson bennünk egy gondolkodási folyamatot. Ami azonban az igazi változást hozhatná, az annak a törekvésnek elfogadása és támogatása, hogy gyermekeink nevelésében - családban és iskolában - kapjanak helyet ezek a gondolatok, természetesen életkoruknak megfelelő módon és formában. Jr----------------------------------------------T isztelettel várjuk 2003. szeptember 24-én 17 órakor az Ady Endre Művelődési Központ első emeleti színháztermében a „Fáj-e meghalni?” (Tudunk-e méltósággal távozni?...) című előadásunkra Előadó: dr. Pellei Ilona bioetikus, Semmelweis Egyetem A belépés ingyenes! Az előadással kapcsolatos információ: 369-0602, 231-0111. Újpest SZEI Családsegítő Szolgálata %.....-...........................................................r* Ú jpest Önkormányzatának Szociális és Egészségügyi Intézménye 1042 Bp., Deák F. u. 93. Tel.: 231-6010, fax: 390-4370 e-mail: szeiujp@axelero.hu Amennyiben kérdése, hozzászólása van az egészségügyi témákkal kapcsolatban, keresse a SZEI munkatársát, Orodán Krisztiánt a 231-6010-es telefonszámon! Következő előadásunk: 2003. október 22.17 órakor „Magánügy-e a családon belüli erőszak?” „EURÓPAI SZEMMEL”