Űjpest, 2003 (11. évfolyam, 1/256-18/280. szám)
2003-01-30 / 2. (257.) szám
Tizenharmadik alkalommal is szerencsénk lesz? Nem szükséges arról mesélnünk, vajon miről is szól ,A Természet csodái” kiállítás és vásár rendezvény, az Újpesti Gyermek-és Ifjúsági Házban. Az elmúlt tizenhárom év alatt oly sokan fordultak meg nálunk, oly sokan szerették meg ezt a rendezvényt, hogy büszkén írhatjuk, igénylik, visszavárják a bemutatkozó kiállítókat, az általuk hozzánk elhozott ezernyi csodát. Néhányan együtt „nőttek” fel, a ma már hatalmasra nőt kígyóval, krokodillal, együtt cseperedtek a kaktuszokkal. Vannak olyanok is, akik itt szerették meg a kígyókat, békákat, lettek szenvedélyes gyűjtői a köveknek, kaktuszoknak s ritka kövekből készült ékszereknek. Most, amikor újra indul a kavalkád, amikor újra elhozzuk az ezernyi csodát, szeretnénk jelezni, hogy megváltozott az időpont, azaz 2003. február 12-16. között, naponta 9-18 óra között várjuk látogatóinkat az István út 17-19. szám alatt. Nem változtattunk a belépődíjon, csoportoknak, gyerekeknek, nyugdíjasoknak 200 Ft, felnőtteknek 250 Ft összeget kell fizetnie. A hagyományos kiállítóink mellett bemutatjuk a Hortobágyi Nemzeti Park értékeit, a Magyar Madártani Egyesület munkáját, védett madarainkat és a magyarországi madárodúk típusait. Közelről nézhetjük meg a díszmadár- és baromfikiállítást, mely hangos „zenével” várja kedves látogatóit. Klotz Miklós fantasztikus fotókiállítása és a Kőország soha nem látott szépséges kőzeteinek bemutatója teszi teljessé az élményeket. Lehet majd halat, köveket, ásványokat, kaktuszokat és virágokat vásárolni. A kígyók és a krokodilok, a mérges pókok azonban nem eladók. Reméljük, szerencsénk lesz, s az a közel hétezer látogató az idén is vendégünk lesz, akik tavaly betértek hozzánk. Mindenkit szívesen látunk, szeretettel várunk! A kiállításon nincs korhatár, csak ezernyi látnivaló a természet sokszínű világából. Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház Tájékoztatjuk a kedves szülőket, hogy február 12-én délelőtt 8.15 órától nyílt napot tartunk a szeptemberben első osztályba készülő gyermekek szülei részére a Szűcs Sándor Általános Iskolában (Bp. IV., Ugró Gyula sor 1-3.). Az érdeklődők anyanyelvi, matematika- és idegen nyelvi órákat láthatnak, majd a tanítási órák után egy beszélgetésen tehetik föl kérdéseiket, mondhatják el véleményüket az első osztályos tanító néniknek és az iskola vezetőinek. Szeretettel várjuk az érdeklődő kedves szülőket és gyermekeiket. Az iskolával kapcsolatos egyéni információkról tájékoztatót olvashatnak a www.szucsis- kola.hu honlapon. Lévai András igazgató Tomaf elvételi Az UTE Tornaszakosztálya felvételi vizsgát tart a 2003-ban induló tornaosztályába. A felvételi helye: Bp. IV., Szilágyi út 30. UTE-tornacsarnok. A felvételi időpontja: 2003. február 12. szerda, 17 óra. Előzetes bejelentkezés a 233-0873-as telefonszámon! Juhász Judit szakosztályvezető Üzenjen szeretteinek Valentin-nap alkalmából! „Erős, egészséges” - eredetileg ezt jelentette a la- ,tin eredetű név, amely némi rövidülés és átalakulás nyomán vált a magyar kalendáriumban Bálinttá. Február 14-e immár hazánkban is a szerelmesek ünnepe, s ha valaki úgy vélné, hogy e jeles nap nem rendelkezik komoly hagyományokkal, az nyisson ki a szentek életéről szóló bármilyen könyvet, mert a szerelmesek védőszentjeként megtalálja benne Valentint. Lapunk hagyományaihoz híven, a 2003. esztendőben is helyt adunk olvasóink jókívánságainak. Február 13-án megjelenő lapszámunkban önálló Valentin- mellékletben üzenhetnek szeretteiknek, családtagjaiknak. Önnek nem kell mást tennie, mint néhány sorban megírni a tetszése szerint keresztnévvel, becenévvel, jeligével stb. ellátott üzenetét, amelyet személyesen, a Polgármesteri Hivatal (régi városháza) IV., István út 14. szám alatti portáján elhelyezett Valen- tin-napi gyűjtőládába kell bedobnia. Üzenetét telefaxon is fogadjuk a 231- 3161-es számon, illetve levélben az Újpest szerkesztőségének címezve: 1041 Bp., István út 14. A borítékra kérjük írja rá: „Valentin-nap”. Jókívánságaikat legkésőbb FEBRUÁR 3-IG juttassák el nekünk! Kinek adjam?... Az Újpest újság több éve segíti olvasóit abban,.hogy személyi jövedelemadójuk bevallásakor hogyan rendelkezhetnek adójuk 1%-áról. Az idei esztendőben, február 13-i lapszámunkban, egyetlen önálló mellékletben, díjmentesen közöljük mindazon újpesti, illetve más telephelyű közhasznú alapítványok nevét, tevékenységének rövid ismertetését, valamint adószámát, amelyek ezt kérik. Az egységes megjelenés érdekében az alábbi formai követelményeknek kell megfelelni: a közlemény címe és szöveges része együttesen ne haladja meg - szóközökkel együtt - az 500 karaktert! A megjelenésre szánt közleményeket - olvasható aláírással ellátva - legkésőbb 2003. február 3-ig fogadjuk az Újpest szerkesztőségében (1041 Bp., István út 14.) személyesen, levélben, illetve faxon, a 231-3161-es számon. Újpest szerkesztősége