Űjpest, 2003 (11. évfolyam, 1/256-18/280. szám)
2003-08-21 / 16. (271.) szám
2003. augusztus 21. ____________________ jjt [>££'£______________________5 g yerekkórus az Örömkoncerten Felvételünk a főpróba után készült kórus tagjairól mizmait- Milyen módon érkezett az Örömkoncertre szóló meghívás?- Május elején a Miniszterelnöki Hivataltól levélben érkezett a meghívó az iskolába. A nagyszabású rendezvényt azzal a céllal szervezték, hogy az ország legjobb kórusainak összefogásával mutassuk meg Európának, hogy Magyarország zenei nagyhatalom. Állami ünnepünkön ezúttal ne csak tűzijáték és utcabál legyen, hanem rendezzünk közös komolyzenei műsort a Hősök terén.-A nyári vakáció előtt mennyi idő jutott a felkészülésre?- Elsőként az énekkaros gyerekek szüleihez fordultunk, mert úgy éreztük, hogy a felkérés az iskola történetében egyedülálló. Negyvenhatan azonnal pozitív visszajelzést küldtek; a résztvevők száma végül hatvanra duzzadt. A legfiatalabb kórustagjaink kilencévesek - ők négyen vannak -, a legidősebb visszajáró diákok most érettségiztek. Ami ezután következett, az szigorúan csapatmunka volt. Három hét alatt megtanultuk valamennyi művet. Természetesen együtt éreztem a gyerekekkel, hiszen a tanév utolsó időszakában heti két-három összpróbát tartottunk, valamint még egyet kisebb csoportokban. Velünk egy időben mintegy harminc gyermekkar és száz ifjúsági, illetve felnőttkórus készült az Örömkoncertre. A próbák az iskolában, majd a Sportcsarnokban folytak. Ilyen nagy létszámú szabadtéri hangversenyt még sohasem tartottak Európában. A hangverseny műsorának összeállítója és dirigense Záborszky Kálmán, a Szent István Király Konzervatórium európai hírű igazgatója volt. A koncerten - a magyar és az európai himnuszt követően - Kodály: Háry János című daljátékából hangzott el részlet, majd két Szent István-né- pének következett. Kodály: Budavári Te Deumát követően Berlioz: Te Deumának zárótétele, majd a Rákóczi.-induló zárta a műsort.- Az Örömkoncerten nem kapott kedvet az énekléshez? A műsorszámokat bizonyára kotta nélkül is tudta...- Korábbi pályám során hosszú ideig magam is énekeltem, de egyre inkább éreztem, hogy inkább irányítanom kell. Ez két különböző hivatás. Feleségem azonban a Budapesti Kórus tagjaként szintén jelen volt a hangversenyen.- Zenepedagógusként hogyan értékelte e rendkívüli kezdeményezést?- Pedagógusként azt tapasztalom, a gyerekek adott esetben képesek felnőni a feladat nagyságához. Mindannyiunk számára felemelő érzés volt a közös éneklés. Nem akarok ünneprontó lenni, de óhatatlanul felmerül bennem a kérdés, hogy meddig leszünk képesek megmutatni Európának a magyar zenekultúrát? Vajon öt év múlva még mindez sikerülhet-e? A keret- tantervben ugyanis mindössze heti egy énekóra szerepel, így a zene lassan elveszíti a súlyát. Az énekórát a legutolsó helyre sorolták. A jelenlegi értékrendszerben a zene pénzre nem váltható, a lelki érték, úgy tűnik, nem érték. Rojkó A. ALAPTANKÖNYVEK: továbbra is térítésmentesek az újpesti illetőségű, az önkormányzat intézményeiben tanuló általános iskolások számára Nemrégiben még a nyári szünidő rajtjáról írtunk, ám az idő haladását mi sem jelzi jobban, mint hogy a családokban egyre többször kerül szóba a tanévkezdés. A szeptember 1-jén megkezdődő 2003/2004-es tanév fő kérdése: térítés- mentesek lesznek-e az alaptankönyvek Újpesten? Erről Hock Zoltánt, Újpest alpolgármesterét kérdeztük.- Ügy gondolom, jó hír az . i iskolát kezdő diákoknak és szülőknek egyaránt, hogy az újpesti önkormányzat Mm sz*nt^n készül a tanévkez- désre, és a tankötelezett- ségre való tekintettel im- tizedik tesszük in- gyenessé az alaptankönyveket. Változás, hogy ebben az évben csak az újpesti illetőségű, az újpesti önkormányzat által fenntartott általános iskolákban tanuló gyermekek számára ingyenesek az alaptankönyvek. Ebbe a körbe természetesen beletartoznak a 6 és 8 évfolyamos képzésben részt vevő „kisgimnazisták” is. Anyagi lehetőségeink ebben a tanévben is csak azt teszik lehetővé, hogy az alaptankönyvek 50 százalékos térítését vállaljuk fel az Újpesten lakó és az újpesti önkormányzat által fenntartott gimnáziumok 9. évfolyamos tanulóinál. A felsőbb évfolyamon tanuló gimnazisták támogatására is különítettünk el egy csekély összeget, annak felhasználásáról - immár a rászorultságot figyelembe véve - a középiskolák igazgatói dönthetnek. Mindez nem kis összeget jelent, költségvetésünkben több mint 70 millió forintot tesz ki az alaptankönyvek támogatása.- Ebben az esztendőben már többször elhangzott: az önkormányzat igen nehéz esztendeje a 2003. év, a költségvetés több pontján kényszerült még szigorúbb gazdálkodásra, sőt megszorító intézkedések bevezetésére. Hogyan sikerült mindezek ellenére továbbra is ingyenessé tenni az alaptankönyveket?-Az általános iskolai alaptankönyvek ingyenessége, a 9. évfolyamos gimnazisták jelentős támogatása nálunk oktatásfilozófiai kérdés. Tíz esztendeje bizony egyedül voltunk eme kezdeményezésünkkel. Hazánkban kötelezőnek és ingyenesnek deklarálták a közoktatást, ezért az a törekvésünk, hogy annak költségeit átvállaljuk, ha már az állam ezt nem teszi meg. A közoktatásért és a pénzügyekért felelős városvezetőként a tankönyvtámogatás meg- tarthatósága számomra nagy jelentőségű lépés. Amikor az elmúlt év végén az önkormányzat 2003-as költségvetésének irányelveit tárgyalta a képviselő-testület, nemcsak azt nyugtázták a frakciók megelégedéssel, hogy a tervezet tartalmazza az alaptankönyvek korábban már felvázolt támogatási rendjét, az ehhez szükséges pénzösszeget, hanem kifejezték a képviselők ama igényüket is, hogy maradjon is ez így. A költségvetés év eleji tárgyalásakor pedig arról szóltak: lényegesnek tartják, hogy ha az önkormányzat korábbi vívmányai több helyen csorbulnak is, ez ne érintse a tankönyvtámogatás rendszerét.- Hány gyermek készül a tanévkezdésre?- Közel tízezer gyermek tanul az önkormányzat oktatási-nevelési intézményeiben. Nekik és családjaik számára reményeink szerint könnyebb lesz a tanévkezdés a tankönyv- támogatással. Ennek reményében kívánok sikeres tanévkezdést minden kis- és nagydiáknak egyaránt.-b-