Űjpest, 2003 (11. évfolyam, 1/256-18/280. szám)
2003-07-17 / 14-15. (270.) szám
7 Újpest „mondta ki” a végső szót: Négyoldalú megállapodás az MO-s hídról A Lágymányosi híd óta - és előtte hosszú évtizedeken keresztül - nem épült híd a Duna fővárosi szakaszán. Mi valameny- nyien, akik időről időre át szeretnénk jutni Pestről Budára és vissza Pestre, keresztül- kasul szeljük Budapestet, és indulás előtt azon töprengünk, melyik hidat is válasszuk. Mert bármennyire is büszkék vagyunk arra, hogy csodaszép hidak ívelnek át a Dunán, a nagyvárosi közlekedés gondjai katasztrofális méreteket öltenek. Ezért is volt szinte szenzációértékű a minap, hogy két híd épülhet meg a közeljövőben Budapesten, és a pesti oldal hídpillérei mindkét esetben Újpesten lennének. A részletekről dr. Derce Tamást, Újpest polgármesterét kérdeztük. Először arról beszélgettünk, hol és ki épít Duna-hidat?- Valóban két új híd megépítése kapcsán került Újpest a közvélemény érdeklődésének előterébe. E lap hasábjain is többször beszélgettünk már arról, hogy Újpestről két híd építését tervezik. A fővárosi önkormányzat az úgynevezett aquincumi hidat szeretné megépíteni. Ez a híd Újpesten az Északi összekötő vasúti híd szomszédságában épülne meg, oly módon, hogy Budán, pontosabban szólva Óbudán lenne a másik pillére, az egykori Aquincum, a jelenlegi Pók utcai lakótelep magasságában. Mivel a hídépítés során a műszaki precizitás és a pontosság lényeges követelmény, ám nemcsak erre van szükség, hanem óriási pénzre is, úgyhogy ne tartson senki túlságosan pesszimistának, de véleményem szerint ez az átjáró 2015 előtt nem fog megépülni.- Tehát először lesz MO-s hidunk?- Igen. Biztosak lehetünk abban, hogy a kormányzati terv szerint, de fővárosi beruházásban- mintegy 30 nűlliárd forintos - 2006. decemberi átadással tervezett MO-s híd, pontosabban az MO-s autópálya északi hídja sokkal közelebb áll a megvalósuláshoz. A tervezésnek és az építésnek a mi részünkről semmilyen akadálya nincs. Ennek a hídnak - amely egyébként két hídrész- ből áll majd - az Újpesten lévő pillére a Váci út Újpestről kivezető szakaszán, az egykori Dobó laktanya déli pontjánál lesz. A híd másik pillére a Szentendrei-szigeten nyugszik, ám itt nem lesz lehajtó. A híd harmadik pillére Budakalász magasságában lesz, az Omszki-tó közelében. A szigetről egy önálló híd épül Budára.- Előző lapszámunkban már hírül adtuk, a híd megépítésének lehetősége Újpesten, vagyis Újpest Önkormányzatának hozzáállásán is múlott...- Igen. Több éve annak, hogy ismerjük a híd építésének terveit. Az idők folyamán sok minden képlékeny volt, nyilvánvaló volt számunkra, hogy hiába értettünk egyet a híd megépítésének fontosságával, az ezzel járó forgalom, ha nem segítjük annak normális mederbe terelését, lehetetlenné teszi az újpestiek életét. A híd megépítését az is sürgeti, hogy a Margit híd régóta tervezett, és tegyük hozzá, hosszú ideje halogatott, felújítása elengedhetetlen. S mivel a fővárosi Duna-hidak teherbíró képessége nem határtalan, meg kell építeni legalább egy északi hidat, és ebben az MO-s élvez előnyt. Mindezek mellett azonban úgy véltük, nekünk, az önkormányzat vezetőinek és a képviselő-testület tagjainak egyértelműen az a feladatunk, hogy városrészünk lakóinak érdekeit védve egyengessük az MO-s híd megépítését.- Az első lépés tiltás volt...- Valóban, még az előző képviselő-testület az elmúlt év nyarán döntött arról, hogy a megépítendő híd térségében változtatási tilalmat rendelt el, ami annyit jelentett, egy kapavágás sem történhet a híd pesti hídfője és a már megépült 2/A főút csomópontja által érintett három külön helyrajzi számmal bejegyzett ingatlan területén anélkül, hogy mi ezzel ne értenénk egyet.- Előző számunkban már megírtuk: Újpest hozzájárul az MO-s híd megépítéséhez, erre elvi beleegyezését rendkívüli testületi ülésen már megadta a képviselő-testület, a július 8-i testületi ülésen pedig ténylegesen is ellen- szavazat és tartózkodás nélkül döntöttek arról, hogy feloldják a változtatási tilalmat, és hozzájárulnak a híd megépítéséhez.- Tettük ezt azért, mert az elmúlt napokban a Fővárosi Önkormányzat, a Gazdasági Minisztérium és a Nemzeti Autópálya Rt. vezetőivel, szakembereivel lefolytatott tárgyalásaink számunkra kedvező eredménnyel jártak, minden olyan kérdésben, amely ez ideig aggodalommal töltött el bennünket - nyolcórás vita után - tisztességes egyezséget kötöttünk. Ez az egyezség az újpestiek érdekeit szem előtt tartva született. És innen már mi következtünk, a változtatási tilalom fenntartására nem volt szükség többé.- Milyen aggályokat fogalmaztak meg?- Tisztában voltunk azzal: bármennyire is érdekünk az új Duna-híd megépítése, a hídra felvezető és az arról lejövő forgalom messze túlnő a megszokott kereteken, és olyan terhelést zúdít Újpest jelentős forgalmú útjaira, amely már elviselhetetlenné teszi az itt élők és az itt közlekedők életét. Ugyanakkor nem lett volna beleszólásunk a dolgok menetébe sem.- Az építési engedély kiadásával, azaz esetleges ki nem adásával sem?- Az építési engedély kiadása pusztán szárazföldön épülő utak, házak esetében a mi hatáskörünk. A híd a folyó felett ível át, építési engedélyt nem kell hozzá kiadnunk. így maradt a korlátozás már említett módja, a terület feletti változtatási tilalom elrendelése.- Mi volt a tilalom feloldásának ára?- Elsősorban az, hogy üljünk tárgyalóasztalhoz, és beszéljük meg közösen a lehetőségeinket. Másodszor, szerettük volna elérni eme tárgyalások révén a korszerűtlen újpesti úthálózat kormányzati és fővárosi önkormányzati támogatással történő korszerűsítését. Hiszen nem elég, ha áll a híd, arra fel és arról le is kell jutni. Örömmel tölt el, hogy a nehéz tárgyalássorozat során végül is tárgyalópartnereink méltányolták elképzeléseinket.- Pestiesen szólva ügyes megoldás volt.- Más is fogalmazott így, persze pejoratív értelemben. De miért baj az, ha valaki városvezetőként az itt lakók érdekeit védi?- Miről szól az egyezség?- A képviselő-testület rendkívüli testületi ülésen bízott meg azzal, hogy hozzájárulva a változtatási tilalom feloldásához, elfogadja és támogatja az MO-s híd megépítését, „cserébe” a Gazdasági Minisztérium vállalja a Szilas-pataki hídfőtől a Váci út kétszer két sávosra történő bővítését és a Megyeri útig tartó szakasz teljes burkolatcseréjét, illetve a Fóti útig tartó cseréjét. Az egyezség értelmében a Fővárosi Önkormányzat velünk, az újpesti önkormányzattal a költségeket 80-20 százalékban megosztva, közösen építi meg a Külső Szilágyi utat és a Szilágyi utat összekötő felüljárót. A beruházás értéke mintegy másfél milliárd forint. A tárgyalások során szó esett arról is, hogy a későbbiekben sor kerülne a Görgey út felújítására is. Sokunk véleménye megegyezik abban, hogy ez a híd a Budáról Pestre tartó forgalom 40 százalékát viseli majd, ezért nem mellékes a járműveket fogadó városi úthálózat minősége és biztonságos volta. És ezt jelentős vívmányként értékelem.- A beszélgetésünk elején szóltunk az aquincumi hídról is. Bár ön említette, hogy annak felépítését inkább a jövő évtized közepére prognosztizálja, mégis hogyan viszonyul a városrész ehhez az építkezéséhez?- Kellő óvatossággal és szintén az újpestiek érdekét szem előtt tartva jártunk el e térséggel kapcsolatban is. A tervezett aquincumi híd esetében talán még sérülékenyebbek az érdekeink, és jelentős áttörésről még nem tudok beszámolni. Arról azonban igen, mivel a pesti hídfőként az újpesti Temesvári utcát és környékét jelöli ki a tervező, ez csak házak bontásával építhető meg. Erre a térségre szintén évekkel ezelőtt változtatási tilalmat rendeltünk el, így biztosítjuk, hogy csakis a mi tudtunkkal és beleegyezésünkkel történjen meg a majdani építkezés. De ahogy mondani szokás, addig sok víz folyik le a Dunán, az MO-s hídról nézve is... K1,