Űjpest, 2003 (11. évfolyam, 1/256-18/280. szám)

2003-01-30 / 2. (257.) szám

ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA ÚJPEST BELSŐVÁROS • MEGYER • ISTVÁNTELEK • KÁPOSZTÁSMEGYER • SZÉKESDŰLŐ • KERTVÁROS • VÁROSKÖZPONT XI. ÉVFOLYAM • 2. SZÁM • (257. SZÁM) • 2003. JANUÁR 30. • MEGJELENIK MINDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN • INGYENES 1840 Turnémé Gadó Ágnes Karácsony Sándor-dí- jat kapott A költségvetési koncepcióról Maratoni ülésen Vélhetően rekordot döntött az újpesti kép­viselő-testület, már ami legutóbbi, január 16- ára összehívott rendkívüli ülésének időtarta­mát illeti. Arra ugyanis volt már példa, hogy jóval éjfél után fejeződjön be az ülés, sőt ar­ra is, hogy a megkezdett témát másnap este folytassák. De arra ez ideig nem, hogy haj­nali fél ötkor zárja be dr. Derce Tamás pol­gármester az ülést. Márpedig ez történt az új év első képviselő-testületi ülésén, amikor is éjfél előtt néhány perccel befejezték a nyil­vános ülés napirendi pontjainak tárgyalását, majd a képviselők - immár zárt ülésen - ál­lattartással kapcsolatos, valamint szociális segélyek tárgyában benyújtott fellebbezé­sekről tárgyaltak reggelig, közel 12 órán át. A napirendi pontokhoz fűzött hozzászólá­sok ezúttal sem voltak mentesek politikai in­díttatású megnyilatkozásoktól. A névsorolvasást követően dr. Derce Tamás polgármester, az ülés levezetőelnöke az elő­zetesen kiadott napirendi javaslatokról kérte a képviselőik szavazatát, akik igen szavaza­taikkal megerősítették az ülés napirendjét. Ezt követően a polgármester az első napi­rendi pont fontosságára tekintettel ezúttal is átengedte az elnöki pulpitust Hock Zoltán alpolgármesternek, aki előterjesztőként a IV. kerületi önkormányzat intézményei és a polgármesteri hivatal 2003. évi költségvetési koncepciójáról készült anyaghoz fűzött szó­beli kiegészítést. (Az alpolgármester tájékoz­tatta a jelenlévőket arról, hogy a „székcserét követően” dr. Derce Tamás polgármester az MDF frakcióvezetői gombját kezeli.) (folytatás a 3. oldalon) A magyar kultúra napjan A kézirat tanúsága szerint, Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be Himnusz című versét. Ennek emlékére, 1989 óta ezen a napon ünnepeljük a magyar kultúra napját. Egy évtizede a pedagógusok állami elismeréseit is ekkor adják át. Az idén Újpest két helyszínen is képviseltette magát az ünnepségeken. A Pesti Vigadóban Magyar Bálint oktatási miniszter rangos elismeréseket nyújtott át. A 102 kitüntetett hazai pedagógus közül ketten újpestiek. Kiemelkedő oktató-nevelői tevékenységének elismeréseként Németh László-díjban részesült Mogyoródi Zoltán­ná, a Bródy Imre Gimnázium magyar sza­kos tanára. Az ünnepségen Karácsony Sán- dor-díjat vehetett át Turnémé Gadó Ágnes, a Karinthy Frigyes Általános Művelődési Köz­pont Általános Iskolájának igazgatója. Az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház immár negyedik alkalommal rendezte meg a ma­gyar kultúra hete rendezvénysorozatot, amelyen január 13-tól kezdődően, négy kategóriában előadó, illetve képzőművészi versenyt hirdettek általános és középisko­lás diákok számára. Az eredményhirdetés­re január 22-én, a magyar kultúra napján került sor. (Fényképes beszámolónk lapunk 11-dik oldalán.) Mogyoródi Zoltánná Németh László-díjat vett át (Fotó: Horváth Dávid) I!» .. iviü.' .1.. mi 4P m .. Ú jpesten, a Dessewffy utca 26. szám alatt megnyílt Közép-Európa első lepkemúzeuma. Az Újpesti Lepkemúzeum Juhász György, vá­rosrészünk megbecsült cukrásza 40 évnyi gyűjtőmunkájának eredménye, melyet lakó­házában bocsát közszemlére. A múzeum ki­alakításának gondolatát és megvalósítását Új­pest Önkormányzata karolta fel, e segítség nélkül - ahogy mondani szokás - nem is jöhetett volna létre. (írásunk a 13. oldalon.) Az Újpesti Lepkemúzeum ünnepélyes megnyitóján Juhász György, a múzeum tulaj­donosa, dr. Mészáros Zoltán, a Gödöllői Tudományegyetem professzora, Hock Zol­tán, Újpest alpolgármestere, valamint Krug Ferenc, a Könyves Kálmán Gimnázium nyugalmazott igazgatója, a házigazda családjának barátja látható (Fotó: Zalka I.)

Next

/
Thumbnails
Contents