Űjpest, 2003 (11. évfolyam, 1/256-18/280. szám)
2003-05-08 / 9. (264.) szám
2003. május 8. JJ PEST 11 decemberi, januári fagyos, zimankós hétvégi napokon már megcsapott bennünket a búcsú előszele. Akkor a szalagavató bálok jelezték több száz újpesti végzős középiskolás számára: röpke fél év, és egy újabb ünnep, és egy soha nem tapasztalt megpróbáltatás köszönt rájuk: a ballagásé, majd az érettségi vizsgáé. A szalagavató önfeledt órái élénken élnek még a főszereplők és a családok, barátok emlékezetében. A fényképek, videofelvételek már kézről kézre jártak. De ki gondolt az osztály tánc és a bécsi keringő közben a ballagásra, az érettségire? Am ahogyan mondják: mindennek eljön az ideje. Most gyors egymásutánban a második és a harmadik fejezet következik. A ballagásé, majd az érettségié. Több éve már annak, hogy az önkormányzati középiskolák ballagói kétnapos ünneppé avatták életük eme nagy eseményét. Az iskolai búcsút megelőzően, csütörtökön este fáklyával a kezükben vonulnak a városalapító KJrolyi gróf Szent István téri szobrához, majd a városházánál vesznek búcsút azoktól, akik a városrész, Újpest adta lehetőségekkel segítették, gazdagították diákéveiket, és egyengették lépteiket. A pénteki nap az iskolai ballagás napja. A felkészülés régóta tart, a címzettekhez már odaértek a ballagási meghívók, készülnek a virágcsokrok, a családi vacsorák menüsora az ünnepeltek kedvére alakul, az ajándék becsomagolva lapul a szekrények mélyén. A főszereplők is készülnek iskolai meglepetéssel, szerenáddal, vidám és egyben megható búcsúval. A tanárok és az alsóbb osztályokba járók féltő gonddal készítették elő a ballagási tarisznyát, az ünnepség forgatókönyvét, az iskolaépület feldíszítését. Mert az utolsó benyomás is számít. Diákjaik négy, hat, nyolc éve lépték, át először a gimnázium küszöbét. Meghatottan, izgatottan, kérdésekkel telve: vajon milyen évek következnek? Esemény dús, munkával, sok-sok tanulással, örömmel, olykor csalódással kísért éveknek intenek búcsút a végzősök, amikor végigjárják az iskola épületét. Időközben a felnőttkor küszöbét is átlépték. Meghatottan, izgatottan, éppúgy mint négy, hat avagy nyolc esztendővel ezelőtt. Hétfőtől indul a harmadik fejezet: az érettségié. Kívánjuk, hogy valamennyien sikerrel vegyék az újabb akadályt és a folytatást is! Kedves ballagó diákok, sikeres érettségit, boldog felnőttéveket!