Űjpest, 2003 (11. évfolyam, 1/256-18/280. szám)

2003-04-10 / 7. (262.) szám

Vita a szemétégetőről (folytatás a 3. oldalról) Dr. Kató Balázs, az Újpestért Egyesület képvi­selője megdöbbenését fejezte ki Szálkái István felszólalása miatt. Elmondta: mint az önkor­mányzat jogi szakértője, minden tárgyaláson je­len volt, Szálkái Istvánnal ellentétben részletes információi vannak az ügyben. Úgy vélte: az MSZP-frakció tagjai ezen magatartásukkal az új­pestiek érdekei ellen cselekszenek, felvetődik a kérdés, hogy kit képviselnek? A választóikat, vagy a helyi szocialista erkölcsiséget, amelyet „felülről” irányítanak? A képviselő leszögezte: az Újpestért Egyesület nem tud elfogadni olyan megoldást amely akár egy nappal is meghosszab­bítaná a jelenlegi környezetszennyezést. Nagy István alpolgármester, a Fidesz frakcióve­zetője azt javasolta, mivel a szocialisták saját ma­guk nevében tették közzé állásfoglalásukat, erről ne szavazzanak, hiszen az nem minősül testületi előterjesztésnek. Elítélte a szocialisták magatartá­sát, mert az szerinte pártérdekeket, nem pedig a lakosság érdekeit jeleníti meg. Szólt a főváros által létesített pusztazámori hulladéklerakó hiányossá­gairól, és arra hívta fel a figyelmet: a testület egy­ségesen lépjen fel a megoldás érdekében. Csóka János, a Szocialista Romák képviselője kifejtette: hiteles adat, hogy a cigányság 10 évvel rövidebb életkort ér meg, ellentétben más állam­polgárokkal. Miért akarják az életüket tudatosan még jobban megrövidíteni? - kérdezte. Pajor Tibor, a MIÉP képviselője arról szólt: né­hány évvel ezelőtt járt az égetőműben, és akkor tudatosult benne, hogy a szemétégetés - amely- lyel energiát is termeltek - nagy üzlet, a bezárás­sal pedig ezek az érdekek sérülnek. Nehezmé­nyezte, hogy a füstgázmosót beígérő szórólap szövege nem változik évek óta, csak a beígért re­konstrukció dátuma. Vélemények pro és kontra Egerszegi Krisztina képviselő (MSZP) tipiku­san újpesti ügynek minősítette a szemétégető működése körül kialakult vitát, majd hozzáfűzte: ehelyett inkább a parlagfűirtással kellene foglal­koznia az önkormányzatnak, ez ugyanis nem igényel jelentősebb beruházást, ugyanakkor sok ember közérzetén javítana. Hegedűs Miklós, a Fidesz képviselője elmond­ta, a demokrácia sárba tiprását jelenti, ha meg­kérdőjelezik egy független magyar bíróság ítéle­tét. A bíróság kimondta, hogy a szemétégetőt március 31-ig be kell zárni, ezért nyüatkozatban sem kívánja ehhez adni a nevét. Hock Zoltán alpolgármester többek között arra reagált: a károsító határértékeket nem önmagától idézte, hanem a bírósági szakvéleményből, saj­nálkozását fejezte ki amiatt, hogy politikai ala­pon felül lehet bírálni egy bírósági döntést. Az alpolgármester úgy vélte: a testület soha nem lá­tott mélypontját éli, hiszen a városrész egyik vezetője, Szálkái István környezetvédelmi alpol­gármester védi a szemétégető jogszerűtlen mű­ködését és a főváros dolgait. Idézett az ÁNTSZ Pest Megyei Intézete szakhatósági állásfoglalásá­ból, amely szerint a szemétégető károsanyag-ki- bocsátása - a sósav, a magnézium, az ólom, a króm, a mangán és a dioxin esetében - több te­kintetben messze meghaladja az előírásokat. (A szerk. megj.: lásd írásunkat a lap 5. oldalán.) Dr. Derce Tamás a hulladékhasznosító mű által összeállított és közreadott károsanyag-kibo­csátási értékekről szólt, amelyek megerősítették a Hock Zoltán alpolgármester által ismertetett ko­rábbi adatokat. A testület tagjai a vitát követően szavaztak az előterjesztésről. A Hock Zoltán alpolgármester ál­tal benyújtott állásfoglalást a testület 18 igen, 9 nem és 2 tartózkodás szavazati aránnyal elfogad­ta. Az MSZP-frakció Szálkái István képviselő által benyújtott állásfoglalását 12 igen, 2 nem szava­zattal nem fogadták el. Esküt tettek Ezt követően került sor a második napirendi pontra, a képviselő-testület nem képviselő tagjai­nak eskütételére. Elöljáróban Hock Zoltán alpol­gármester tett javaslatot a korábbi testületi ülésen elfogadott személyi döntések kapcsán néhány változtatásra. Javasolta a képviselő-testületnek, hogy az ÚV Rt. betöltetlen igazgatósági helyére Pákozdi Kálmánt, az ÚV Rt. vezérigazgatóját vá­lassza meg, az ÚV Rt. két betöltetlen felügyelő­bizottsági tagságának egyik helyére Sebestyén Béla képviselőt válassza meg, javasolta továbbá, hogy a TRÖK külsős tagjának Rés Bélát, képvi­selő tagjának Katona Sándort válasszák meg, valamint a TRÖK korábban megválasztott tagja, Tamás István helyére (összeférhetetlenség miatt) dr Telek Zoltánt válasszák meg. A javaslatot a testület tagjai 18 igen, 2 tartózko­dás szavazati aránnyal elfogadták. Majd dr. Benkő Lászlónak, az MSZP frakcióvezetőjének ama elő­terjesztéséről szavaztak, amely szerint a gazdasá­gi bizottságba delegálnák Kiss Sándort, a pénzü­gyi, költségvetési bizottság tagjává Egerszegi Krisztinát, Szűcs Szilárdot, a vagyonnyilatkozatot és összeférhetetlenséget vizsgáló bizottság tagjá­vá Egerszegi Krisztinát válasszák meg. (Mint is­meretes, az előző ülésen a képviselők jelezték, nem fogadják el delegálásukat, ezért helyük be­töltetlenül maradt. A szerk. megj.) A testület 12 igen szavazattal érvényesen, de eredménytelenül szavazott e kérdésben. E napirendi pont során dr. Benkő László, az MSZP frakcióvezetője jelezte, hogy a gazdasági bizottságba delegált Némethy Paula nem vállalja a tagságot. Majd sor került a delegált tagok eskütételére. Dr. Derce Tamás polgármester előterjesztése nyomán a testület 28 igen, 1 nem szavazati arány­nyal elfogadta Újpest 8. számú városszerkezeti egysége (a Duna és a Váci út közötti terület) rész­letes rendezési tervének módosítását. Szintén a polgármester előterjesztésében - kérdés és hozzászólás nélkül - 29 igen szavazat­tal döntöttek a jelen lévő képviselők a játékter­mek létesítésének és működtetésének egyes fel­tételeiről szóló - többször módosított - 23/1995. (10. 06.) számú önkormányzati rendelet módosí­tásáról. A rendeletmódosítás nyomán kategori­kusan kijelenti az önkormányzat, hogy sport- és egészségügyi célú intézmények, illetve létesít­mények területén nem létesíthető játékterem. 2003. április 10. A HM-lakásokról Továbbra is a polgármester előterjesztésében vita nélkül döntöttek a képviselők - 28 igen, 1 nem szavazattal - a káposztásmegyeri HM-laká- sokra vonatkozó perbeli egyezségkötésben való döntésről. Az elfogadott határozati javaslatban az áll, hogy a képviselő-testület úgy határoz, hogy hozzájárul a Magyar Állam képviseletében eljáró Kincstári Vagyoni Igazgatósággal és a Honvédel­mi Minisztériummal történő perbeli egyezségkö­téshez a káposztásmegyeri úgynevezett HM-la- kások ügyében, az alábbi feltételekkel:- az önkormányzat a lakások értékesítéséből ed­dig befolyt és a jövőben befolyó tényleges vételár értékesítéssel kapcsolatos költségekkel csökken­tett összegének a 30 százalékát átadja a Honvé­delmi Minisztérium részére,- amennyiben az önkormányzat úgy dönt, hogy a lakóépületekben lévő gépkocsitárolókat értéke­síti, a befolyó tényleges vételár értékesítéssel kap­csolatos költségekkel csökkentett összegének a 30 százalékát az önkormányzat átadja a Honvé­delmi Minisztérium részére, a gépkocsitárolók értékesítése esetében a vételárat a piaci forgalmi érték alapján kell megállapítani,- az épületekben lévő egyéb, nem lakás céljára szolgáló helyiségekkel az önkormányzat szaba­don rendelkezhet,-az önkormányzat az értékesítésre nem került lakások tekintetében a HM részére egyszeri bérlő­kijelölési jogot biztosít, amellyel a kedvezmé­nyezett a jelenleg fennálló bérleti (használati) jogviszonyok megszűnése esetén élhet, a bérlőki­választást követően az önkormányzat a lakásokat a vonatkozó önkormányzati rendelet előírásai sze­rint, az értékesítés időpontjában érvényben lévő feltételek alapján értékesíti az új bérlők részére,- a KVI és a HM elismeri az önkormányzat tulaj­donjogát és szabad rendelkezési jogát az ingat­lanok tekintetében, továbbá azt, hogy az önkor­mányzat a lakásokat jogszerűen értékesítette a bérlők részére,- a KVI és a HM az ingatlanokkal kapcsolatos minden jövőbeni igényérvényesítési jogáról le­mond,- a felek a jelenleg folyamatban lévő peres eljárást megszüntetik. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert az egyezség megkötésére és a szükséges intézkedések megtételére. Az előterjesztést támogatta és megnyugvással fogadta a TRÖK korábbi és jelenlegi elöljárója: Mé­száros Ferenc (MSZP) és Boruzs András (SZDSZ). A napirend hatodik pontjaként Nagy István alpolgármester előterjesztésében - vita nélkül - döntöttek 29 igen szavazattal a képviselők a sze­mélyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési dí­jakról szóló - többször módosított - 22/1996. (07.01.) számú önkormányzati rendelet módosításáról. A hetedik napirendi pont keretében - dr Derce Tamás polgármester előterjesztésében - tárgyal­tak a képviselők a polgármesteri hivatal szerve­zeti és működési szabályzatának módosításáról. Az előterjesztéshez Bélán Beatrix képviselő (MSZP) fűzött a hivatal főépítészi irodájának te­vékenységét érintő módosító javaslatot, amelyet a jelenlévők 12 igen, 18 nem, 1 tartózkodás sza­vazati aránnyal elvetettek. Ezt követően az alap­javaslatot 27 igen, 2 tartózkodás szavazati arány­nyal fogadták el.

Next

/
Thumbnails
Contents