Újpest, 2002 (10. évfolyam, 1/232-24/255. szám)
2002-12-19 / 24. (255.) szám
2002. december 19. Búcsúzás egy különszámot is megtöltött képtelen természetrajzával, évek óta a lap munkatársa. Hogy mi a jó az újságkészítésben? - kérdeznek vissza a diák újságírók. Minden! Hogy meglepetés minden száma. A közös produktum, a lap „készre zárásakor” a suliban bent töltött, késő éjszakába nyúló alkotómunka, az, hogy az osztálytársak szívesen olvassák a sulilapot. Aki őrzi inkognitóját, kíváncsian várja az osztálytársak reakcióit. Azután rajta múlik, felfedi-e kilétét. Büszkék a szülők, sőt a nagyszülők is, akik szintén várják a legújabb lapszámokat. A Babits Firkák róluk, nekik szól. Az újságba írni avagy egy esemény szereplőjeként belekerülni egyaránt érdem, vélekednek a lapkészítők. A téma pedig az utcán, azaz a suliban hever, és ettől jó az újság, és biztosított a folytatás. Érdem az is, hogy a lapot közel tíz éve rendszeresen megjelenteti a gimnázium. Ezzel egyetért dr. Kövesdi István, a Babits Mihály Gimnázium igazgatója is, aki „besegít” Marton Sándor tanár úrnak és a diákoknak a napi problémák megoldásába. Ez ideig mindig talált a gimnázium önzetlen segítőket, akik támogatták a lap megjelentetését. Több lapszám címoldalán például Boka Gyurinak - nem a Pál utcai lakosnak - mondtak ezen okból köszönetét. A lappéldányok 50 forintos ára ily módon „visszaszáll” a gimnáziumra, a rendezvényeket támogatja ezzel a szerkesztőség. A gimnázium igazgatója hasznosnak tartja az újságot éppúgy, mint azokat az önképző köröket, szakköröket, amelyek az iskolában a diákok önmegvalósítását, más irányú kitekintését szolgálják, ezáltal oldják azt a feszes tempót, amelyet a gimnáziumi képzés követel tőlük. Az elkötelezett szerzők mellett pedig szükség van egy olyan felelős szerkesztőre is, mint Marton tanár úr, aki ennyi év után is szívén viseli a lap elkészítését, a gyerekek segítését. Az önkormányzat sajtódíjai az erkölcsi elismerésen túl a lap újjászületését segítették, a technikai eszközök, a digitális fényképezőgép és a tördelőprogram egyfelől esztétikusabbá tették a lapot, másfelől a fotózásba és a grafikai szerkesztésbe is bepillantást enged a diákok számára. A közös igyekezet eredményeként pedig minden bizonnyal a X. évfolyamot követő újabb (lap)évek jönnek a gimnázium igazgatója szerint is.-bkNagy Lajos helyett Talapa Péter: Illusztráció nélküli természetrajz A kutya (Vau ebusz) A kutya egy négylábú emlősállat. Legérdekesebb része a feje, melyen megtalálható legtöbb érzékszerve, úgymint szem, fül, orr, bajusz, fogak. A fogakkal igazából nem ő érez, hanem az ember érzi, ha felingerli a kutyát. A kutya nyelvének a fő funkciója a hőleadás, s a „képennyalás”. Utóbbival szeretetét s örömét fejezi ki, akárcsak a farkával. Eme örömkifejezés elég érdekes, boldogságát úgy tudatja velünk, hogy a farkát balra-j óbbra csóválja, oly intenzíven, hogy ha megfogja ilyenkor az ember a kutya farkát, a kutya kezd balra-jobb- ra rángatózni, felvéve farkának eme szokását. A kutyák magassága eléggé eltérő: találunk „hasávalföldetsöprőföldszintestacskót”, „középméretűnémetjuhászt”, sőt még „hüazany- jadenagylóezadándog”-ot is. Amerika kedvenc kutyája a hotdog. Magyarországé az ebéd. Magyar származású kutya továbbá az -Altavizsla, s a legsebesebb. A vak kutyák nem látnak, a süket fajok pedig nem hallanak. A gazdag kutya a legsikeresebb. A kutyák többsége hasztalan állat, több embert is börtönbe juttatott azzal, hogy kiszagolta náluk a kábítószert. Vannak hasznos kutyák is, ezek életeket mentenek. Ilyen például Mancs, Lassie, s a bernáthegyi kutyák. Ha valaki bántalmaz egy ebet, azt kutyaütőnek hívják. Miután a kutya elpusztul, humuszban gazdag föld jön létre, s csak ott nő a kutyatej. A ló nem kutya. A bolha nem kutya. A Cindy Crawford? Az se kutya!- Húzzon egyet, kérem! - hangzott a felszólítás. A diák megigazította magát, és ránézett az asztalon fekvő borítékokra. Kiválasztotta a leggyűröttebbet, és kinyitotta. Meglátta Petőfi Sándor nevét, elindult a helyére.- Elmegy - morogta magában, és nekifogott. Miután leírta, elkezdte figyelni az előtte vizsgázót. Egy idő után ezt is megunta, kibámult az ablakon, a lapját gyűrögette, a tollat babrálta, de ez sem segített. Már éppen diszkréten ki akart bújni kemény cipőjéből, mikor kiszólították. Kiment, leült a vizsgabizottsággal szemben. A szíve erősen dobogott, de mégis valami magabiztosság töltötte el. Már majdnem végigdarálta mondanivalóját, mikor tanára leállította egy kis mosoly kíséretében.- Van valakinek esetleg még kérdése? - tudakolta a tanár a vizsgabizottságot. A többiek ingatták a fejüket, csak ez elnök nézett a diákra, és azt mondta:- Nekem talán lenne egy. A János vitézről azt mondta, hogy mesés elemeket tartalmaz. Egyszerűnek tűnhet a kérdésem, de az érdekelne, meg tudná-e nekem fogalmazni röviden, mi is az a mese? A diák meglepetten pillantott rá, majd elnézett és elkezdett gondolkozni. Hirtelen egy félmosoly suhant át az arcán, mert eszébe jutott valami. Emlékezett egy kezdőmondatra: A mese csodás, naiv elemekkel átszőtt, nem valóságos történet, melynek két vállfája van... Látta maga előtt, ahogy nyolc évvel ezelőtt - mikor idejött ebbe az iskolába - föl-alá sétálgat a szobájában ezt tanulva. Félt az új tanár számonkérésétől, és csak mondta, mondta ezt a szöveget magában. Mikor elrontotta, még elszántabban sétált és elölről kezdte. Itt ülve talán még az akkor frissen festett lakás szagát is érezte. Hirtelen ránézett, a vizsgabiztosra, mosolyogva a szemébe nézett, és elkezdte:-A mese csodás, naiv elemekkel átszőtt, nem valóságos történet, melynek két vállfája van: a népmese és a műmese. Talán a vizsgabizottság elnöke nem értette azt a mosolyt, ami a tanár és a diák arcán is megjelent, de ez nem is számított. A vizsgázó újra - talán utoljára - kisdiáknak érezte magát. Ő így búcsúzott el. Csetri Orsolya Csoportkép szerzőkkel, a felelős szerkesztővel és Teri nénivel, aki a leglelkesebb újságárus
