Újpest, 2002 (10. évfolyam, 1/232-24/255. szám)
2002-09-05 / 17. (248.) szám
10 [ ] I p r £7.f 2002. szeptember 5. Fecskeházi lakások Szeptember 30-án - péntek délelőtt - valósággal zsibongott az amúgy csöndes Blaha Lujza utca. A 9. számú épület kertjében az önkormányzat képviselői, a városrész vezetői mellett, fiatal párok, szülők és kisbabák valamint az érdeklődő környékbeliek gyülekeztek az első újpesti fecskeház átadására. A megjelenteket Nagy István szociális alpolgármester köszöntötte, majd a jelképes kulcsátadási ünnepségen dr. Derce Tamás polgármester, a földszint 2. számú lakás bérlőinek, a Szrnka családnak nyújtotta át új otthonuk kulcsait. A kivitelezők nevében Fórján Mátyás, a Schilling és társa Kft. ügyvezetője üdvözölte a lakókat, végül az épület aulájában felavatták Kesztyűs Ferenc tűzzománc alkotását, amelyet a művész ajándékként készített a fecskeházban élő családok számára. Munkatársunk az ünnepségen Nagy István alpolgármestert kérdezte.- Egy korábbi interjúban már elhangzott, hogy a Magyar Pamutipar egykori munkásszállójából garzonházat alakít ki az önkormányzat. Hosszú évek óta most először történt, hogy önkormányzati lakásokat adtak át Újpesten.- Nyugodtan mondhatom, hogy nem csak a jelenlévő fiatal párok és gyermekeik azok, akik érthetően nagyon boldogok, hanem a jelenlévő önkormányzati képviselők, a polgármesteri hivatal dolgozói és a városvezetés is. Mindazok, akik sokat tettek azért, hogy egy régi álmunk megvalósuljon. Nagyon bízom abban, hogy valaminek a kezdeténél lehettünk jelen augusztus 30-án, pénteken. Újpest - a lakosság életkorát tekintve - a főváros legfiatalabb kerülete. Az itt élők kétharmadának az életkora nem éri el az ötven évet, az ötven évnél fiatalabbak fele harminc év alatti. Ez a jövőre nézve sok szempontból kedvező, de ugyanakkor az önkorSzrnka Benedek és szülei, a földszint 2-ben laknak mányzat számára megoldandó feladatokat is jelent. A 70-es évek első felében kezdődő és a nyolcvanas években folytatódó városrekonstrukció hagy lakótelepein született és most családalapítást tervező generáció megoldatlan lakásproblémáinak enyhítése érdekében döntöttünk úgy, hogy ötven új otthont építünk az újpesti fiataloknak. Magunk is tisztában vagyunk vele, hogy ez a nagyságrend csepp a tengerben. Mégis azt mondom, hogy a fecskeház átadása jelzésértékű. Üzenet azoknak, akiknek nincs megfelelő családi hátterük, és a maguk ereje is kevés lakásproblémájuk megoldásához. Azt üzeni, hogy Újpest városa a mögöttünk hagyott négy esztendőben is mindent megtett azért, hogy a tőle függetlenül kialakult nehéz helyzeten változtasson.- Avatóbeszédében ön Ugró Gyulát, Újpest egykori polgármesterét idézve, párhuzamot vont a múlt és a jelen között...- Ugró Gyula 1932-ben jelentette meg „Újpest” című monográfiáját, amelyben számos olyan összegző gondolat található, amelyet szerzője akár napjainkban, azaz hetven év elteltével is leírhatott volna. Engedje meg, hogy kiragadjak egyet: „Újpest város fejlődésével nem állott arányban mindig a magánépítkezés. Lakásviszonyainkat még ma sem mondhatjuk a legkedvezőbbnek, aminek oka egyrészt a minduntalan megújuló gazdasági válságokban keresendő, melyek hazánkban legelőször mindig az építőiparban jelentkeznek, másrészt Nagy István alpolgármester köszöntötte a fiatalokat pedig az általános drágaság megnehezítette azt, hogy a magántevékenység lépést tartson a közszükségletekkel... Ezen a bajon a legideális- abban akként lehetett volna .segíteni, ha a hatóság maga épített volna lakásokat.” Ha végiggondoljuk az elmúlt 12 év történéseit, akkor bármennyire is szerettünk volna, mégsem tudtunk lakásokat építeni. 2000 elején, a költségvetés tárgyalásakor döntöttünk arról, hogy 120 bérlakást építünk. Akkori döntésünk áttörés volt, de tudtuk, hogy erőnk csak a szanálásra ítélt lakások pótlására elegendő, tehát a minőségi és nem a mennyiségi fejlesztésről határoztunk. Állami támogatás nélkül az önkormányzat nem tudja a lakhatás problémáit megoldani. Ahhoz, hogy lakások építésébe foghattunk, nagy segítséget jelentett az előző kormány új bérlakás építési programja és a Széchenyi Terv kínálta lehetőség. Újpest vállalta, hogy a kiírt lakásprogram pályázatokon elnyert anyagi támogatást, saját költségvetéséből kiegészíti. A „fecskeház” építéséhez elnyert 150 millió forinthoz az önkormányzat az ingatlant adta és még 150 millió forintot tett hozzá.- A fecskeház öt évre nyújt segítséget fiatal bérlőinek. Milyen előnyökkel jár, ha valaki itt kap lakást?- Ez az öt év a saját otthon megszerzéséhez elegendő lehet, hiszen a magas albérleti díj helyett alacsony költséggel járó lakhatást biztosít, ezzel elősegíti a lakáscélú megtakarítást. A fiatalok öt év alatt - havi 25 ezer Ft. előtakarékos- ság vállalásával - az ötödik év végére másfél- millió forintot gyűjtenek össze. A Széchenyi Terv mottójaként ismertté vált gondolat: „Adok, hogy adj” jegyében, az önkormányzat a kiköltözéskor vissza nem térítendő támogatással is ösztönzi a saját lakás megszerzését.- Várható a fecskeház-program folytatása?-Az ötven „fecskeházi” lakásra 162 érvényes pályázat érkezett. Közülük ötven fiatal pár, család vehette át a régóta áhított önálló otthon kulcsait. Ez nagyon jó érzéssel tölt el, de a jelenlegi pályázat „veszteseinek" csalódottságát átérezve azon kell dolgoznunk, hogy ez a program folytatódjon. Mivel a mondás szerint „egy fecske nem csinál nyarat”, és ez a lakásügyekre különösen igaz, az önkormányzat most újabb, immár százlakásos fecskeház előkészítését tervezi. Ami reményeim szerint a következő ciklusban meg is valósulhat.