Újpest, 2002 (10. évfolyam, 1/232-24/255. szám)
2002-09-05 / 17. (248.) szám
2002. szeptember 5. ÚJPEST 3 Testületi ülésen Újpest tárgyalási helyzetben várja az MO-s híd építését Újpest Önkormányzatának képviselő-testülete augusztus 15-én tartotta soron következő ülését. Dr. Derce Tamás polgármester, az ülés levezetőelnöke - a képviselők, valamint a megjelent vendégek és díszpolgárok köszöntését követően - az írásos-meghívóban közzétett kilenc napirendi pontra tett javaslatot, amelyet a képviselők 25 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadtak. A polgármester napirend előtt rövid tájékoztatást adott a városrészt érintő árvízhelyzetről. Elmondta, hogy Újpesten a Duna várhatóan a Zsilip utca 2., valamint a Dunasor 7. számú épületeket veszélyezteti. Az önkormányzat megteszi a szükséges intézkedéseket; és a magántulajdonban lévő Zsilip utcai ház lakóiról - 28 személyről - árvíz esetén éppúgy gondoskodni kívánnak, mint a Duna sor 7.-ben, hivatalos bejelentés nélkül élő négytagú családról. A Rév utcában egy IFA teherautó maradt a folyó fogságában. A kiömlő olaj az ártéri erdő szennyezését okozta, ez feltehetően környezetszennyezési bírság kivetését teszi szükségessé. A tájékoztatást követően dr. Derce Tamás felolvasta Vincze István (Újpestért Egyesület) képviselő beadványát, amely egy Népszabadságban közzétett cikk nyomán keletkezett. Az újságban közöltek - a tisztiorvosok által szolgáltatott adatok - szerint Újpest vezet a halandósági listán. A polgármester válaszában a statisztikai adatok értelmezésének és csoportosításának szubjektív lehetőségeit hangsúlyozta. Elmondta, a városrész négy kórházzal rendelkezik, ezek egyikét a köznyelv „elfekvőnek” nevezi. Az Árpád kórház hetente négyszer ad baleseti ügyeletet; aki Újpesten hal meg, azt itt jelzi a statisztika. A cikk csak a kórházi adatokra szorítkozik és emiatt Rákospalota pl. - ahol jóval kevesebb kórházi ágy található - a rangsorban jóval kedvezőbb helyen található. Dr: Derce Tamás elmondta, levelet írt az újságban nyilatkozó orvosnak, mert az adatok torz közlése a városrész egészségügyi helyzetének negatív megítélését eredményezheti. Amennyiben a napilapban megjelent megállapítás nem megalapozott, hitelrontás esete is fennáll. Pénzbeli megváltás, térítési díjak A napirend első pontjaként, Hock Zoltán alpolgármester a helyi közutak nem közlekedési célú igénybevételéért fizetendő díjak mértékéről szóló 12/2000. (VI. 30.) számú önkormányzati rendelet módosítására tett javaslatot. Az előterjesztő elmondta, hogy a fenti témában 2000-ben alkotott rendeletet a testület. Az utóbbi hónapok tapasztalatai szerint, az útfelbontás felgyorsítja az út amortizációját, emiatt az önkormányzat a közműcégeket arra kötelezte, hogy a felbontást követően a burkolatot ne csupán a nyomvonalon, hanem szegélytől szegélyig állítsák helyre. Számos esetben e kötelezettségnek a kivitelező nem képes eleget tenni, ugyanakkor pénzbeli megváltás keretében a költségeket hajlandó átvállalni. Ez a megoldás szükségessé teszi a korábbi rendelet módosítását. Dr. Derce Tamás az írásos rendelettervezet módosítását szavazásra terjesztette elő, egyben felhívta a figyelmet arra, hogy a döntéshez minősített többségű szavazati arány szükséges. A képviselő-testület 25 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta rendeletét a korábbi rendelet módosításáról. Második napirendi pontként - ugyancsak Hock Zoltán alpolgármester előterjesztésében - a zeneiskolában fizetendő térítési díjak mértékéről szóló 6/1999. (III. 08.) számú önkormányzati rendelet módosításáról döntöttek a képviselők. Az alpolgármester elmondta, a zeneiskolai térítési díjakat minden esztendőben az infláció átlagos mértékével korrigálják, és ez rendeletmódosítást tesz szükségessé. Ebben az évben a díj emelésének mértéke nem éri el az infláció szintjét. A zeneiskola kezdeményezésére, a díjak megállapítását idén a megszokottnál korábbi időpontban - a szeptemberi tanévkezdés előtt - terjesztik a testület elé. Az ülés levezetőelnöke ezt követően a rendeleti javaslatot szavazásra terjesztette elő, egyben felhívta a figyelmet arra, hogy a rendeletalkotáshoz minősített többségű szavazati arány szükséges. A testület 25 igen szavazat, ellenszavazat és tartózkodás nélkül alkotta meg rendeletét a korábbi rendelet módosításáról. Változtatási tilalom az MO-s híd környékén A napirend harmadik pontjaként dr. Derce Tamás polgármester előterjesztésében került sor az MO-ás autópálya északi hídjának előkészítésével kapcsolatos rendelet megalkotására. Az írásos előterjesztés az önkormányzat által 1 elrendelt úgynevezett változtatási tilalom fontosságát hangsúlyozza. „Az M0 autópályához kapcsolódó északi híd tekintetében tételes szabályozás nincs hatályban. A Fővárosi Közgyűlés 46/1998. (X. 15.) számú önkormányzati rendeletével jóváhagyott Fővárosi Szabályozási Keretterv ugyan hozzávetőlegesen kijelöli azt a területsávot, melyen belül az azóta már megvalósult M0 északi szakaszához kapcsolódóan kialakítható az új híd hídfőcsomópontja, illetve amely nyomvonalon a híd keresztezheti a Váci utat és az annak két oldalán lévő beépítetlen területeket. Ez a terv tételes, telkenkénti szabályozást nem tartalmaz, továbbá- és Újpest szempontjából ez a legfontosabb - nem tartalmaz részletes vizsgálatokat arra vonatkozóan sem, hogy az új híd megvalósítása esetén bekövetkező közlekedési és forgalmi változások miként hatnak Újpest meglévő közúthálózatára, továbbá, hogy milyen módon befolyásolják az érintett területek környezeti állapotát. Annak érdekében tehát, hogy a fejlesztéssel összefüggő településrendezési és környezetvédelmi feltételeket pontosítani lehessen, elkerülhetetlen a törvényben előírt szabályozási terv elkészítése, mely egyebek között azért is szükséges, hogy pontosítsa az érintett telkek jogi státusát, megalapozza az igénybe veendő telkek megvásárlását vagy kisajátítását. Az említett szabályozási terv készítése a Magyar Állam, illetve a fővárosi ön- kormányzat feladata, ugyanakkor a terv jóváhagyására Újpest Önkormányzata jogosult. Mindezek figyelembevételével a rendelettervezet az MO autópálya északi hídja előkészítésével kapcsolatban, az Újpest közigazgatási területén lévő 76512/8, 76512/12 és 76512/14 helyrajzi számú ingatlanokra változtatási tilalom elrendelését javasolja. Dr. Derce Tamás - mint előterjesztő - szóban azzal egészítette ki az előterjesztést, hogy a változtatási tilalom elrendelésével a Lágymányosi híd megépítésénél kialakult helyzetet kívánják elkerülni. Nagy előnyökkel jár... Kiss Sándor (MSZP) frakcióvezető jelezte, az MSZP egyetért a rendelettervezettel, de kiegészítésként fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy az infrastruktúra fejlesztése jelentős országos, budapesti és újpesti érdek. Mindhárom érdek nagyon fontos. Két északi híd megépítésére van szükség. Egyetértenek abban, hogy az építést a közlekedés szervezésére tekintettel kell megtervezni. Az MO-ás híd nagy előnyökkel szolgál az egész észak-pesti térség számára. Ugyanakkor az MSZP frakciója e kérdésben egy testületi állásfoglalás elfogadását javasolta, amely az általuk megfogalmazott tervezet szerint az alábbiakat tartalmazná: „A képviselő- testület szükségesnek tartja az M0 autópálya északi hídjának megépítését. Ebből következően kész együttműködésre a kormányzati szervekkel és a Fővárosi Önkormányzattal a hídépítés előkészítésében.” A frakcióvezető szerint ezzel a határozattal kiegészítve el tudják fogadni a rendelettervezetet. Dr. Derce Tamás válaszában elmondta, hogy a megépítendő két híddal - az MO autópálya északi hídjával, valamint az aquincumi híddal- kapcsolatban már két alkalommal is határozatot hozott a testület, amelyekben a képviselő-testület együttműködési igényét is kifejezte. Az önkormányzat e tárgykörben a kormánnyal is levelezésben állt, és meghatározta a feltételeket. A korábbi részletes és teljes körű határozatokra való tekintettel a polgármester nem javasolta a Kiss Sándor frakcióvezető által felolvasott határozati javaslat elfogadását. (folytatásai oldalon)