Újpest, 2002 (10. évfolyam, 1/232-24/255. szám)
2002-05-30 / 11. (242.) szám
2002. május 30. Köszönjük szépen Maciej! Köszönjük szépen Maciej Pabichnak a szép estét, annak az igen tehetséges lengyel zongoraművésznek, aki még át sem lépte a harmadik iksz küszöbét, és máris a világ számos, és rangot jelentő hangversenytermében lépett fel. Az újpesti lengyel kisebbségi önkormányzat immár harmadik alkalommal rendezett a városháza dísztermében térítésmentesen Chopin-estet. A nagy sikerű májusi szombat estén a lengyel konzulátusi képviseleten kívül jelen volt Újpest polgármestere is. Az érdeklődő publikum F ryderyk Chopin Zelazowa-Wolában egy Varsó melletti faluban született 1810-ben, és harminckilenc évesen távozott az élők sorából. Hazájában népszerűsége a mi Petőfi- énkéhez hasonlatos. Aligha véletlen, hogy egy költőhöz lehet hasonlítani, egyik életrajzírója a zongora poétájának nevezi. S valóban az „éji zenében” az Esz-dúr nocturne-ben is gyengéd „szavakat” fogalmaz meg, ami költészet a javából. S költészet, ahogy a zene nyelvén elfeledettnek tűnő emlékeket hozott felszínre a múlt mélységeiből, amikor a cisz- moll keringő dallamai végigfutottak a közönség sorai között. Az Asz-dúr polonézt hallgatva pedig ott dobogtak dobhártyáinkban a Felvételünkön a díszegyenruhás katonák között a vendégművész Maciej Pabich lovak patái, ahogy a lengyel huszárok rohantak a dicsőségbe vagy épp a halálba. Az orosz uralom elleni 1830-31-es felkelés elbukott, és a lesújtó hír végigkísérte Chopin egész további életét. A sok-sok évet Párizsban töltő zeneszerző a romantikus Európa vezéralakjaival ott köt barátságot, közöttük Liszttel, a festő, Delacroix-val, az emigráns költő Mic- kiewiczcsel és ott bont szirmot keserédes szerelme George Sanddal, az írónővel, aki a tüdőbeteg zeneszerzőt Mallorca szigetére is elkíséri. A spanyol partok mellett is csodálatos dallamok születnek, amelyekben ott van a melankolikus esőcseppek hangja, a tenger moraja, de az elveszett haza nyomasztó emléke is.-dekKorunk mecénásai Gyökeret verve Újpesten Egyre több vállalat lát fantáziát városrészünk gyártelepeinek megvételében, használatában. Életük kapcsolódik-e mindennapjainkhoz, vállalnak-e valamilyen közösséget velünk? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Keszthelyi Andrással (képünkön), a Synergon Informatika Rt. kommunikációs igazgatójával beszélgetve.- Hogyan kerül egy piacvezető cég központja Újpestre?- A Synergon születése a Rolitron és az Optotrans 1997. évi egyesülésének köszönhető. Az Optotrans 1990-ben a korszerű kommunikációs technológia honosítását felvállalva Vácon kezdett el működni. Utolsó székháza az újpesti István úton volt. A szintén informatikával foglalkozó Rolitron a XIII. kerületben működött. Egyesülésünket követően a két céget egy fedél alá kellett hozni. A ’90-es évek közepén már látszott, hogy a Váci út rekonstrukciója és a metró révén az észak-pesti rész fejlődésnek indul. A néhai Bányagépgyár területén hoztuk létre székhelyünket - ennek nagysága növekedésünk esetén az építkezést is lehetővé teszi. Bíztunk abban, hogy sor kerül a Baross utca rendezésére. Nem is csalódtunk ebben.- Üzleti tevékenységükre mi jellemző?- Alapvetően vállalati ügyfélkörrel rendelkező, informatikai megoldásokat szállító cég vagyunk. Vállalatirányítási és biztonsági rendszerek, beléptető rendszerek, informatikai és kommunikációs hálózatok, vezetékes hálózat nélküli adatátvitel, a telephelyek őrzése... - széles skálán tudunk hatékony megoldásokat javasolni partnereinknek. Ügyfeleink a TOP 200-ba tartozó cégek, melyek éves bruttó árbevétele ötmilliárd forint feletti.- Országos megdöbbenést keltett a repülőgép-baleset...- Nagyon népszerű vezetők voltak, haláluk emberileg, szakmailag megrázta a társaságot. A tavalyi válsághelyzeten azonban már túljutottunk. Eredményesen zártuk az utolsó negyedévet, és az idei első negyedévünk is nyereséges lesz. Munkatársaink átlagos jövedelme az ipari szektor feletti, de a pénzügyi szektor átlaga alatt helyezkedik el. Újpesti székhelyünkön közel 330-an vagyunk. Minden negyedik-ötödik munkatársunk innen jár be dolgozni: ideköltözött, vagy itt bérel lakást. A városrész egyébként is belépett életünkbe. Kosarazni rendszeresen a közeibe járnak a munkatársaink. Céges rendezvényeinkre, termékbemutatóinkra a helyi közművelődési intézményeknél bériünk termeket. Partnereinket Újpest éttermeibe hívjuk.- Irodaházuk földszintjén egy galéria működik. Mecénásként is fellépnek?- Minden negyedévben hat hétig ügyfélterünkben a kortárs magyar művészek alkotásait mutatjuk be. Nyitott galéria, munkanapokon 9 és 16 óra között portai bejelentkezés után bárki számára megtekinthető. Az elmúlt években sok mindent szponzoráltunk. A Synergon Kortárs Galériát 1998-ban hívtuk életre, népszerűsítve a képzőművészet valódi értékeit. Minden kiállító művésztől a kollégák szavazata alapján egy festményt meg is vásárolunk. Ez egyben számunkra egy jó értelemben vett marketingeszköz: üzletfeleink is szembesülnek a kiállítások alkotásaival. Eddig tizennégy kortárs művész hozta ide tárlatát, köztük újpesti alkotók (Gerzson Pál, Banga Ferenc). Más formában is fejtünk ki szponzori tevékenységet. Az újpesti egykori Wolfner Bőrgyárban működő MEO - Kor- társ Művészeti Gyűjtemény létrehozásakor informatikai eszközparkjuk kiépítésével (több munkahelyes BackOffice rendszer átadása) támogatta cégünk a képzőművészeti komplexum megvalósítását. gábriel