Újpest, 2002 (10. évfolyam, 1/232-24/255. szám)
2002-03-22 / 6. (237.) szám
12 2002. március 22. Családi sportnap A közösségi rendezvénnyel mindenki nyert Ha a startnál még nem is, a végén már egy kivételével valamennyi résztvevő vallotta az újkori olimpiák atyjának, Pierre de Coubertin bárónak a mondását, amely szerint nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos. Március 9-én, szombat délután Hock Zoltán alpolgármester, a családi vetélkedő zsűrijének elnöke és fővédnöke ünnepélyes keretek között nyitotta meg azt a családi sportdélutánt, amelyet az Újpesti Sport Club a Tungsram Megyeri úti Sportcsarnokában rendezett. A zsűri további tagjai dr. Szabó Lajos történész, kandidátus, a Sportmúzeum igazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja, Pétery Pál, az USC elnöke és Lakosa Gyula testnevelő tanár voltak. A rendezvény alapgondolata - az egészségmegőrzésen kívül - a sport jellemformáló ereje és a családi összetartozás erősítése volt. A sportvetélkedő négyfős csapataiban a két közép- iskolás gyermeken kívül szüleik, azaz egy másik nemzedék képviselői is versenyeztek, de nem volt kizáró ok az sem, ha nem vér szerinti családok alkották a csapatot. A sporttörténeti és ügyességi vetélkedő döntőjét iskolai háziversenyek előzték meg. A legtöbb csapatot - szám szerint tizenkettőt - a Kanizsay Dorottya Egészségügyi Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium nevezte, ezért különdíja százezer forint volt. ❖ A zsúfolásig megtelt lelátó előtt, óriási ovációval kezdődött a tizenkét fordulós döntő, amely szellemi megmérettetésből és ügyességi versenyszámokból állt. A verseny közben - hogy senki ne unatkozzon - a műsorvezető a szurkolók felé intézte sporttörténeti kérdéseit. A közönség soraiból, ha nem is mindig „csípőből tüzelve”, de rendre megérkeztek a válaszok. A vetélkedőn a győzni akarás mellett természetesen jelen volt a jókedv, a derű is. íme az újpesti családok sporttörténeti és ügyességi vetélkedőjének a végeredménye: 1. helyezett: a Nyár utcai Általános és Szakképző Iskola (az aranyérmes csapat tagjai Kiss Edina, Bozsó Sándor, Holvics Katalin, Nagy Árpád), 2. a Berzeviczy Gergely Kéttannyelvű Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépiskola és Gimnázium, 3. a Bay Zoltán Elektronikai Szakközépiskola és Műszeripari Szakiskola, 4. az Újpesti Kéttannyelvű Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium, 5. a Kanizsay Dorottya Egészségügyi Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium, 6. a Könyves Kálmán Gimnázium, majd holtversenyben a 7. a Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium és a Babits Mihály Gimnázium családi csapata lett. Az első helyezett csapat 300 ezer forint értékű utazási csekkre jogosult. Az „ezüstérmesek” 200 ezer forint értékű számítógép vagy egyéb műszaki berendezés vásárlására beváltható utalványt kaptak, akik a képzeletbeli dobogó harmadik fokára álltak, 100 ezer forintnyi utazási lehetőséget nyertek. A negyedik, ötödik és hatodik helyezett csapat a Vécsey 64 étteremben, a Hotel Benta étteremben illetve az Öreghalász étteremben egy-egy négyszemélyes vacsorát fogyaszthat el. A felsoroltakon kívül minden helyezett pluszként a Kereskedelmi és Hitelbank ifjúSzurkolókban sem volt hiány... A Nyár Utcai Általános és Szakképző Iskola színeiben versenyző családi győztes csapat Hock Zoltán alpolgármestertől vette át a háromszázezer fortint értékű utazási csekket és az oklevelet. (Fotó: Zalka István) sági számláját kapta. Illetve volt még valaki - a bródysok közül - aki vigaszdíjat kapott, s reméljük teljesen egészségesen fogyaszthatja el azt a bizonyos vigaszvacsorát az Öreghalász étteremben. Az történt ugyanis, hogy az ügyességi vetélkedő során Rónaszegi Lajosné sérülést szenvedett. Az eseményről tudósító sorokat természetesen már otthonában olvashatja. Talán ez az örömtelinek ugyan nem nevezhető intermezzo is bizonyítja a hallatlan igyekezetét, lelkesedést a résztvevők részéről, ahogy a személyes győzelmet maguknak, az erkölcsit pedig az iskolának igyekeztek megszerezni. A díjak átadása után következett Dj Dominique „hangszerelésében” a nagy sikerű Fergeteg parti. ❖ Nem utolsósorban köszönet illeti a sikerért legtöbbet munkálkodókat, név szerint az önzetlen mecénásokat, a Kereskedelmi és Hitelbank Rt.-t, Raiffeisen Bank Rt.-t, a Mester Nívó Kft.-t, a Tungsram SC-t, a Kossuth Könyvkiadót, az Öreghalász és a Vécsey 64 éttermeket és a Benta Hotelt.-rendekBetekintési lehetőség Az erdőről és az erdő védelméről szóló 1996. évi LIV. törvény (a továbbiakban: Erdő tv.) értelmében - erdőgazdálkodásunk hagyományainak megfelelően, közérdekből minden erdőben - az Állami Erdészeti Szolgálat (a továbbiakban: ÁESZ) területileg illetékes igazgatósága által jóváhagyott, legalább tíz évre szóló üzemterv szerint kell gazdálkodni. Az Erdő tv. 14. §-a alapján az erdőgazdálkodó az üzemterv elkészítéséről a körzeti erdőtervnek az erdőgazdálkodó területére vonatkozó adatai, iránymutatásai és előírásai felhasználásával köteles gondoskodni. A körzeti erdőterv elkészítése állami feladat. 2001. év folyamán az ÁESZ Budapesti Igazgatóságának munkatársai a Budapest IV. Kerület Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának illetékességi területéhez tartozó erdőterületeken a terepi felvételeket elvégezték és a feldolgozási munkák befejeződtek. Az Erdő tv. végrehajtási rendeletének 32. §-a értelmében a körzeti erdőterv adataiba az érintett erdőgazdálkodók részére betekintési lehetőséget biztosítanak. Az erdőtulajdonosok és gazdálkodók a tulajdonukat igazoló iratokat vigyék magukkal. A betekintési lehetőség: 2002. március 31-ig, ügyfélfogadási napokon - hétfőn és szerdán: 8-14 óra között. Helye: Állami Erdészeti Szolgálat Budapesti Igazgatósága, erdőtervezési iroda. 1054 Bp., Széchenyi u. 14., I. emelet.