Újpest, 2001 (9. évfolyam, 1/207-25/231. szám)

2001-12-06 / 24. (230.) szám

2001. december 6. Van már programja szilveszter éjszakára? Gyöngyösi Tibor csaknem 20 évig dolgozott mint discjockey (közismertebb néven, mint le­mezlovas) az éjszakában. Ennyi idő alatt sz­erzett elég tapasztalatot, gyakorlatot az em­berekkel való bánás területén, s tudja, hogy a vidámság, a szórakozás mennyire képes be­folyásolni az emberek napi hangulatát. Fergeteges partyk, jó hangulatú, feledhetetlen esték...de ahogy ő mondja, eljön az az idő, amikor az ember tovább kell hogy lépjen. Az ő esetében ez a második lépés egy hasonló világ, a média irányába vezetett. Több éven keresztül dolgozott a Danubius, a Juventus Rádiónál mint manager, s mint műsorvezető is. Idővel a média másik területe, a televíziózás irányába indul: több kereskedelmi, és regionális televízi­ónál jelentkezett önálló műsorral, mellette pedig marketing tevékenységet végzett. A munkahely évek alatt változott, jelenleg egy internetes cég PR-jával („kapcsolattartás a közönséggel”) és marketingjével foglalkozik. A változások nem csak a munkahelyet érintették, és a VI. kerület forgataga helyett egyszercsak Újpesten ébredt Gyöngyösi Tibor. Lassan meg­ismerte az itt élőket, és egyre inkább hatott rá a helyiek lokálpatriotizmusa. Több újpesti kul­turális rendezvényen részt vett, és idővel ki­kristályosodott fejében egy gondolat... Ő állítja, és én készséggel elhiszem neki: aki egyszer szórakoztatásból élt, az soha nem hagy­hatja múltját teljesen maga mögött. Az ilyen „bolondok” (ahogy magát jellemzi), mindig a tűz közelében akarnak maradni. Szeretnek mu­lattatni, élvezik a jó hangulatot, a tömeget... és mindig ennek megteremtésén munkálkodnak. Gyöngyösi Tibor fejébe vette, hogy szilveszter éjszakáján egy hatalmas „bulit” szervez az itt lakóknak. Az ügy oldalára állította Újpest veze­tőit, több mulünacionális céget, és a kezdeti álmok az előkészítés, lassan pedig a meg­valósítás stádiumába jutnak. Helyszín már van (Káposztásmegyer, Óceánárok utca), Újpest Önkormányzatának jóvoltából, ingyen és bér­mentve. Színpad is lesz, fűtéssel, árammal, fellépővel a Chinoin Rt, az ELMŰ és Hevesi Ta­más jóvoltából. A rendről, a tisztaságról is gon­doskodni kell természetesen, ennek egy részét szintén ingyen az FKFV RT vállalta magára. Van aki tortát, ajándékot ajánlott fel, s így szil­veszter éjszakáján játékok, vetélkedők, s nagy nyeremények is várnak a látogatókra. ' A lelkesedés azonban nem tud minden falat ledönteni, és természetesen akadtak olyanok is, akik keresetlen szavak kíséretében mutattak ajtót a főszervezőnek. Amikor azt kérdeztem Gyöngyösi Tibortól lelkesedését látva, nem fél e az esetleges kudar­coktól, nevetve azt felelte. „Újpesten 130 ezer ember él. Ha közülük csupán csak az itt lakók 10 százaléka, esetleg öt százaléka jön el az Óceánárok utcába, már akkor is 6500 em­ber... és miattuk érdemes egy jó bulit szervezni! Amit mi ígérni tudunk, az jó zene régi slágerektől napjaink zenéjéig. Nevetés, móka, kacagás, egyszóval kulturált szórakozási lehetőség 2001 búcsúztatására ” K.E. (Az Újpesti Szilveszteri Terasz részletes program­ját a december 19-i lapszámunkban olvashatják.) Tisztít, fest, felújít, antikol minden konfekcionált bőrterméket. Bőrgarnitúrák felújítása. Nagy tömegű textíliák, sötétítők, ágytakarók, drapériák, szőrme- és gyapjúszőnyegek, bioágyneműk tisztítása. Fővárosi Állat-egészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás IV. Állatorvosi Hivatal és Rendelő 1046 Bp., Bőröndös u. 2. 1041 Bp., Templom u. 5. Telefon: 230-4843 ^ Telefon: 369-5791 Rendelési idő: Rendelési idő: H-P: 17-19 óráig, H-P: 10-12, és 17-18 óráig Sz: 8-9 óráig “ “ Sz: 10-12 óráig Dr. Horváth László hatósági állatorvos, szakállatorvos és fiai Dr. Horváth Ádám állatorvos Dr. Horváth László állatorvos jó minőségű használt ruhák árusítása WO Ft-as egységárán. Nyitva: 8-17 óráig, a TV. kér., Virág u. 33/b szám alatt (Árpád út sarok). Dr. Aszódi Ágnes és dr. Panyi Mihály szülész-nőgyógyászok értesítik kedves betegeiket, hogy magánrendelőjük címe megváltozott: 1041 Bp., Liszt Ferenc u.12-14/c Telefon: 370-6842 Rendelési idő: dr. Aszódi Ágnes kedd: 15.30-tól 18.30 óráig dr. Panyi Mihály csütörtök: 16-tól 20 óráig m mi Férfiruha-kereskedés Öltöny+mellény 14 990 Ft-tól Zakó 5990 Ft-tól Nadrág 4990 Ft-tól Ing 2990 Ft-tól Kabát 3/4-es 24 990 Ft Nyakkendőakció 2 db 1990 Ft Legolcsóbban a gyártótól! Az Újpesti SZEI Családsegítő Szolgálat lakásmobilizációs programjában folyamatosan közvetítünk eladó, elcserélhető lakásokat Segítséget nyújtunk akkor is, ha ingatlanát díjhátralék terheli. A jogtiszta adásvételek lebonyolítása érdekében intézményünk jogásza működik közre. Adatbázisunk főleg újpesti és káposztásmegyeri panellakások adataiból áll. A nyilvántartásba vétel ingyenes. Minden érdeklődőt várunk! Címünk: 1046 Bp., Óceánárok u. 7. Telefon/fax: 380-6574. Ügyfélfogadási idő: kedden és csütörtökön 16-19 óra között. Néhány jelenleg is értékesítésre vagy cserére váró lakás: • Hajló u.-i, 67 nm-es, 2+2 szobás, extrán felújított lakás, 4 emeletes házban eladó, vagy kisebbre cserélhető. • IX. ker.-i, Üllői úti, 95 nm-es, 2+1 szobás lakás, 5 emeletes bózbon eladó. Irányár: 22 M ft. • Virág u.-i, 56 nnves, 2 szobás, erkélyes lokás elodó, vagy kisebbre cserélhető. Irányár: 7,5 M Ft. • Deák F. u.-i, 57 nm-es, 1+2 félszobás lakás fele tulajdoni része, lakottan eladó. Irányár: 2,3 M Ft. • Káposztásmegyeri úti, 53 nnves, 2 szobás, egyedi fűtésű lokás, 4 emeletes házban eladó. Irányár: 10,5 M Ft. • Bárdos A. u.-i, 54 nm-es, 2 szobás, felújítondá lakás sürgősen elodó. Irányár: 6,4 M Ft. • Istvánlelki úti, 54 nnves, 2 szobás lakás, felújított állapotban elodó. Irányár: 7,6 M Ft. • Virág u.-i, 54 nm-es, 2 szobás, erkélyes lakás eladó. Irányár: 7,8 M Ft. • Árpád úti, 67 nm-es, 2 szobás, felújított önkormányzati lakás kisebbre cserélhető. • Galopp u.-i, 85 nm-es, 2+2 szobás lakás 4 emeletes házban eladó. Irányár: 12 M Ft. • Bárdos A. u.-i, 72 nm-es, 2+l szoba-hallos lokás két kisebbre cserélhető. Irányár: 9 M Ft. • Vili. kerületi, Füvészkert u.-i, 31 nm-es, gázfűtéses lakás 3 emeletes épületben eladó, vogy nagyobbra cserélhető. Irányár: 4,9 M Ft. • Bőröndös u.-i, 61 nm-es, 2 szobás lokás, 4 emeletes épületben eladó. • Galopp u.-i, 86 nm-es, 2+2 szobás lokás eladó, vagy kisebbre cserélhető. Irányár: 14,2 M Ft. • István úti, 72 nm-es, 2+1 szobás önkormányzati lokás két kisebbre cserélhető. • Rózsa u.-i, 63 nm-es, 1+2 szobás, felújított lakás eladó, vagy 1+1 szobás, nem panel lakásra cserélhető. Irányár: 8,5 M Ft. • Külső Szilágyi úti, 69 nm-es, 2+1 szobás lakás eladó. Irányár: 8,5 M Ft. • Galopp u.-i, 86 nm-es, 2+2 szobás lakás eladó, vagy kisebbre cserélhető. Irányár: 14,2 tt Ft. • István úti, 72 nm-es, 2+1 szobás önkormónyzoti lakás két kisebbre cserélhető. • Rózsa u.-i, 63 nm-es, 1+2 szobás, felújított lokás eladó, vogy 1+1 szobás, nem panel lokásro cserélhető. Irányár: 8,5 M Ft. • Külső Szilágyi úti, 69 nm-es, 2+1 szobás lokás eladó. Irányár: 8,5 M Ft. ,

Next

/
Thumbnails
Contents