Újpest, 2001 (9. évfolyam, 1/207-25/231. szám)
2001-05-03 / 9. (215.) szám
Kis tarisznya, benne az útravaló apró pogácsa, szeletnyi papíron az osztálynévsor valamint egyetlen szerencsepénz - íme a ballagás kellékei. A koreográfia alig változott. Az ünneplőbe öltözött, matrózblúzos lányok és sötét öltönyös fiák egymás mögé állnak, megfogják az előttük álló vállát, és lassú léptekkel elindulnak: ballagnak. A sort az osztályfőnök vezeti, akinek e pillanatban egyetlen korábbi osztálya sem jut eszébe, kizárólag azokra gondol, akikre a következő napokban életre szóló próba, a matúra vár. A kanyargó diákkígyó élén ő az egyetlen aki marad, most mégis meghatott, könnyeivel küszködik, mert „saját” gyerekei hagyják el. Ballag a menet és közben énekel. Az énektanár hetek óta gyakoroltatta velük a ballagó-nótákat: Elmegyek, elmegyek, hosszú útra megyek..., Elindultam szép hazámból..., Gaudeamus igitur, Ballag már a vén diák... s a többit. A dalok sem változtak évtizedek óta. A feldíszített folyosón, aulában tekerednek a sorok. A szülők és a többi diák sorfala között lelassul a menet. Körbejárják az osztálytermet, a padokat, átvonulnak a tanári szobán, az igazgatói irodán, majd a szaktantermek, a könyvtár és a szertárak következnek. Búcsút intenek a műanyag csontváznak, a biológia órák kedves szereplőjének. A virágerdő közepén föltűnik a büfés néni, aki a tízórai szünetben mindig friss islerrel kínálta őket, ott áll a portás bácsi is, aki már soha nem kéri el az ellenőrző könyvet, ha valamelyikük becsöngetés után érkezik. A ballagó menet a nagy kapuhoz ér. Dalolnak tovább egymásba ^T\ kapaszkodva es átlépik az iskola küszöbét. A májusi napsütés \ vakítóan vág a szemükbe. Kinn vannak az utcán. Tablójuk a f közeli kirakatból visszakacsint, rajta Oyonot- I „Találkozunk öt év múlva!" üzenet:
