Újpest, 2001 (9. évfolyam, 1/207-25/231. szám)
2001-05-03 / 9. (215.) szám
■■HIHI JJ FEST 2001. május 3. A kisebbségi önkormányzatokról Április 18-án tartotta a Káposztásmegyeri Településrészi Önkormányzat legutóbbi testületi ülését. A testület Korondy Marica alpolgármester előterjesztésében meghallgatta és egyhangú szavazattal el is fogadta az újpesti kisebbségi önkormányzatok 2000. évi tevékenységéről szóló tájékoztatóját, valamint a kerületi kisebbségek vezetőinek a beszámolóját. Összegzésként az alpolgármester asszony kiemelte a kisebbségi önkormányzatok és az újpesti önkormányzat kiemelkedően jó viszonyát. Az ülésen elhangzottakra a lap következő számában térünk vissza. ■■■■ Közlemény ■■■■ A Magyar Igazság és Élet Pártja Újpesti Szervezete április 15-én tartotta tisztújító taggyűlését. Az alapszervezet elnöke ismét Hőbe László lett, akinek munkáját Fehér György és Horváth Zoltán alelnökök segítik. A negyedik alelnököt és az új kampányfőnököt - technikai okok miatt - a következő taggyűlés választja meg. Az árvízkárosultaknak adakozó lakótársainkat értesítjük, hogy adományaikat (takarók, használható cipőket és ruhaneműket, valamint tartós élelmiszereket) csupán május 31-ig tudjuk fogadni, kedden és szerdán 18-20 óra között. Ezúton tájékoztatjuk külsős segítőinket és szimpatizánsainkat, hogy programjaink és lakossági fogadásaink napja csütörtökről szerdára változott. A foglalkozások továbbra is 18 órakor kezdődnek. Ide várjuk a tagfelvételre és az ifjúsági tagozatra érkező jelentkezőket is. A Magyar Úr Kör programja változatlan: kedd 18-20 óra. MIÉP Újpesti Szervezete ( -A Budapest Főváros IV. kér. Újpest Önkormányzata Pályázatot hirdet AZ ÚJPEST TELEVÍZIÓ igazgató-főszerkesztői állására Feltételek: • felsőfokú szakirányú végzettség • legalább 3 év közszolgálati televíziós műsorkészítési gyakorlat • büntetlen előélet • magyar állampolgárság • előnyt jelent: önkormányzati televíziózásban szerzett gyakorlat Besorolási illetmény: az 1992. évi XXXIII. törvényben foglaltak alapján. A pályázathoz kérjük csatolni: • A pályázó - előírt szakmai gyakorlatát is igazoló - szakmai életrajzát • műsortervet • az előírt iskolai végzettséget igazoló okmányok hiteles másolatát • erkölcsi bizonyítványt. A pályázat benyújtásának határideje: 2001. május 31. A pályázat benyújtásának helye: Budapest Főv. IV. Ker.Újpest Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Személy- és Munkaügyi Iroda 1041 Budapest, István út 14. Tel.: 369-4073 A pályázat elbírálása: A pályázatok beérkezésétől számított 30 nap. s_______________________________________/ Az árvízkárosultak megsegítésére Kedves újpesti és káposztásmegyeri polgárok! A Budapest IV. kerületi horvát, görög és ukrán kisebbségi önkormányzatok ezúton szeretnék Önöket meghívni a magyarországi árvízkárosultak megsegítésének céljából megrendezésre kerülő jótékonysági estre' A rendezvény fővédnöke: dr. Derce Tamás, Újpest polgármestere. A rendezvény főszervezője: Budapest IV. kerület Horvát Kisebbségi Önkormányzata. A belépődíjakból befolyt összeg a magyarországi árvízkárosultak javára kerül kifizetésre. A rendezvény ideje: 2001. május 5.18 órai kezdettel. A rendezvény helye: Ady Endre Művelődési Központ (Bp. IV., Tavasz u. 4.) Műsor: görög néptáncok, Szabó Margaréta és együttese - görög származású színművésznő, Fővárosi Ukrán Önkormányzat Kórusa - ukrán népdalok, Tótszentmártoni Fúvószenekar - horvát magyar dallamok, tótszentmártoni néptáncegyüttes - vidám horvát táncok, Sero, dalénekes Horvátországból. A műsor után bál. Belépő díj: 200 Ft/fő, gyermekeknek 14 éves korig díjtalan. KOSZORÚZÁS Május 9-én, 17 órakor a II. világháború európai harcai befejezésének 56. évfordulójára emlékezünk, és koszorúzást tartunk a Megyeri úti temetőben az összes áldozat emlékére emelt kegyeleti helynél. Várjuk a megemlékezés virágaival Újpest polgárait. Szociáldemokrata Unió Újpesti Szervezete ‘Tíh Vásár A Magyar Demokrata Fórum Újpesti Szervezete VÁSÁRT RENDEZ 2001. május 7-én MDF hétfőn, 9-18 óra között a IV., Árpád út 88. szám alatti székhelyén (József Attila utcai sarok). Akciós áron kínálunk aszalt gyümölcsöket, pisztáciát, mandulát, kesudiót, diákcsemegét, mazsolát, ételízesítőt, ömlesztett és táblás csokoládét. Szeretettel várjuk az érdeklődőket. MDF Újpesti Szervezete Millenniumi emlékestek A 12 részes előadás-sorozat 12+4-ik rendezvénye 2001. május 8-án kedden, 18 órakor kezdődik az Ady Endre Művelődési Központban (IV., Tavasz u. 4.). Szeretettel várjuk a Szózat című irodalmi, művészeti, társadalmi és természetbarát havilap megjelenésének 10. évfordulójára rendezett megemlékezésre, valamint a főszerkesztő, Rakovszky József 80. születésnapi ünnepségére. Az ünnepeiteket méltatja ifj. Hegedűs Lóránt országgyűlési képviselő. Közreműködik Hegedűs Zsuzsanna református lelkész. Műsorainkat minden hónap második keddjén tartjuk. A belépés díjtalan. Magyar Út Körök Mozgalom Újpesti Szervezete Az országgyűlési képviselők fogadóórái: KISS PÉTER 2001. május 30-án 18.30 órakor a Polgármesteri Hivatalban. CSIZMÁR GÁBOR 2001. május 31-én 17.30 órakor a Polgármesteri Hivatalban. so Anyák napján o# Nem tudom Önök hogy vannak vele, de számomra az anyák napja nemcsak a köszönetnyilvánítás ünnepét jelenti, hanem egy olyan napot is, melyen ismét egy kicsit gyereknek érzhetem magam. Május első vasárnapján érzem ugyanis a legjobban azt, hogy édesanyám egyetlen kicsi lánya vagyok, s bár ezt sokszor nehezemre esik elhinni, de egészen életem végéig az is maradok. Ő az, aki segít, ha problémám van, tanácsot ad... és akinek olyan nehéz elmondanom azt, mennyire fontos is nekem. Sajnos ezen a szép napon nem lehet mindenki édesanyjával. Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy anyukám mellett két nagymamám van, és mások is anyai szeretettel vesznek körül. Ha egyszer nem lesznek, akkor is érezni fogom a szeretetüket, támogatásukat, és akkor is annyira hálás leszek nekik ezért, mint amilyen most vagyok. Az Újpest újság nevében sok szeretettel köszöntünk minden anyukát, nagymamát, dédit, valamint azokat a tündéri apukákat is, akik papák és mamák egyszerre. -k-TARTALOM Millenniumi zászló és irodaépületavatás június 15-én 1,3 A Dercsényi Dezső sajtódíj átadása 1 Képviselők írják 4 Rendkívüli testületi ülés 5-9 Ballagási melléklet 11-26 Látta már? Hallotta már? 28 Sulimix 29 A gyermekvédelem jelene és jövője 30 Hirdetések 30-35 Keresztrejtvény 35 Javaslatokat várnak az Újpest Díszpolgára kitüntető címre... 36 Újpest Önkormányzatának kéthetente megjelenő lapja Kiadja: Újpest Önkormányzata IX. évfolyam 9. szám Felelős szerkesztő: Bangha Katalin Szerkesztőség: Polgármesteri Hivatal 1041 Budapest, István út 14. Tel.. 390-6186,369-3333/158, fax: 369-3658 Interneteim: http://www.ujpest.hu Szerkesztőségi titkár: Érsek Tiborné Hirdetésfelvevő: Tóth Andrásné Nyomdai előkészítés: Újpest szerkesztősége, Daróczi Zita és Vémi Ildikó Nyomtatás: Szikra Lapnyomda Rt., (01-01888) Felelős vezető: Lendvai Lászlóné vezérigazgató Terjesztő: DM Hungary Kft, tel.: 318-0969