Újpest, 2001 (9. évfolyam, 1/207-25/231. szám)

2001-04-19 / 8. (214.) szám

2001. április 19. aite 5 Önkormányzati lakásépítés A Széchenyi tervpályázat is nyerő volt (folytatás az 1. oldalról)- Nevezetesen ez annyit jelent, hogy a most épülő 120 önkormányzati bérlakás év végi áta­dásával párhuzamosan megkezdődhet újabb 120 lakás alapozása?- Pontosan erre készülünk. A Külső Szilágyi út és Megyeri út találkozásánál lévő háromhektáros területet annak ismeretében vásároltuk meg az elmúlt év elején a fővárosi önkormányzattól, hogy ott egymástól elkülöníthető, három egyenként 1-1 hektáros területen önkormányzati bérlakásokat építsünk. Egyhektárnyi területen már folyik az építkezés. Mint ahogyan az Újpest lap is többször beszámolt róla, öt lakóházban alakítjuk ki azt a 120 lakást, melynek átadását év végére tervezzük. A következő egyhektárnyi területen kerül sor a második ütem lakásainak felépítésére, erre használjuk fel a napokban elnyert támogatást. Most már tapasztalatból tudjuk, hogy az újabb alapkőletételig, vagyis az alapozásig négy-öt hó­napnyi időre van szükségünk. Ennyi idő alatt tehetünk közzé hirdetményt a közbeszerzési eljárás megindításához, végezhetjük el az elő­minősítést, értékelhetjük „második körben” a pá­lyázatokat, vagyis tehetünk „pontot” a papírmun­kákra. Végül is, ha minden a tervek szerint alakul, július, augusztusra kiderül, mely cég nyeri a közbeszerzési eljárást, ezt követően kerülhet sor az építkezés megkezdésére, azaz folytatására. A még üresen maradó, további egyhektáros területen további lakásépítésre adottak lesznek a lehetőségek, napirenden tartjuk majd e kérdést.- A vissza nem térítendő támogatás mellett mi­lyen pénzügyi háttér biztosításával vág neki az önkormányzat a lakásépítésnek?- A városrész 2001-re készülő és elfogadott költ­ségvetése természetesen tartalmazza a lakásépí­téshez szükséges összeget. Ugyanakkor - éppen az előző évi kedvező fogadtatás nyomán - felme­rült bennünk annak a lehetősége, hogy ismételten körülbelül 300-400 millió forint névértékű köt­vény kibocsátásával, vagy más, államilag támoga­tott beruházási hitel igénybevételével biztosítsuk a saját részünket. Jelenleg még a döntés előké­szítésénél tartunk, a kedvező lehetőségek feltér­képezése után természetesen a képviselő-testület dönt majd a lehetséges legjobb megoldásról.- Milyen lakásokat épít az önkormányzat a má­sodik ütemben?- A második ütem lakásai - hasonlóan az első ütemben tervezettekhez - 40-50 négyzetméter közüli, 1,5-2 szobás lakások lesznek.-Az önkormányzat lakásépítési programját a közvélemény is nagy érdeklődéssel kíséri. Kik lesznek a lakók?- Nem először ejtünk szót e lap hasábjain arról, hogy Újpesten a lakásprivatizáció végrehajtását követően nagyon lecsökkent az önkormányzati bérlakások száma. A gondot számunkra azonban nemcsak ez jelenti, hogy kevés hanem a megma­radt lakások közül nagyon sok olyan rossz állapot­ban van, hogy felújítását, korszerűsítését nem lehet gazdaságosan elvégezni. Egyedüli megoldás­nak csak a lebontásuk bizonyul. Amikor mintegy másfél évvel ezelőtt a képviselő-testület úgy határozott, hogy bérlakásépítésbe kezd, ez mo­tivált bennünket. A lap rendszeres olvasói talán emlékeznek rá: annak idején a lakásépítést saját erőből, kötvénykibocsátással terveztük. Időköz-Az első 120 lakást további 120 lakás követi Káposztásmegyeren. ben vált ismertté, hogy a kormány támogatja az önkormányzatok lakásépítési programját és pályá­zati lehetőséget kínált ehhez. Élve a lehetőséggel, pályáztunk, és közel 400 millió forintos támo­gatást kaptunk. Úgynevezett költségelven alapuló bérlakás-építési programot indíthattunk ennek segítségével útjára, amely azt jelenti, hogy a bér­lőkijelölés joga az önkormányzatot illeti, a bérlő fizeti a lakás költségeit, a lakások legalább 20 évig nem adhatók el. A bérleti jog nem adható el, nem ruházható át, és nem is örökölhető. Az első ütem­ben felépülő lakások bérlői tehát elsősorban a bontásra megérett önkormányzati lakások jelenle­gi bérlőiből kerülnek majd ki. Más lesz, lehet a helyzet a második ütemben felépülő lakások es­etében, ahol elképzeléseink szerint már lesz lehetőség arra is, hogy bérlőként azok is szóba kerülhessenek, akik jelenleg nem laknak önkor­mányzati tulajdonú lakásban, de szociális szem­pontok a bérlakáshoz jutásukat indokolttá tehetik. Elképzeléseink a nyár elejéig a képviselő-testület elé kerülnek, és helyi rendeletben szabályozzuk majd az önkormányzati lakáshoz jutás részletes feltételeit. Erről természetesen részletes tájékoz­tatást nyújtunk a helyi lap segítségével is.-bk-Öltözőátadás az ifjúsági sporttelepen Talán a reményt adó kölyökfocicsapat kirajzása és a hozzá mellékelt szívből jövő „indián csatakiálltás” jellemzi legjobban azt az örömet, ami a Tábor utcai sportpálya korszerűvé varázsolt öltözőjének a bir­tokbavételét jelentette. A hónap elején április 3-án délután adták át ugyanis - sportolók, sportvezetők, szülők és érdeklődők jelenlétében - a Tábor Utcai Ifjúsági Sporttelep öltözőjét. Pétery Pál, az Újpest Sport Club elnök-igazgatója köszöntötte a jelenlé­vőket, majd átadta a szót Hock Zoltán alpolgármesternek, aki az elkövetke­zendő években meg­valósítandó fejlesz­tésekről elmondta: tenisz-, kézilabda­röplabda-, kosár- és focipálya épül a szóban forgó területen és szolgálja majd a kicsiket és nagyokat. Örömteli, hogy az USC fiataljainak im­már méltó otthonuk lehet. Nemcsak a szülőknek, de minden idősebb korosztályhoz tartozónak érdeke, hogy a gyerekek ne az utcán nőjenek fel, hanem testet-lelket erősítve itt a sportpályán tölthessék el a szabad időt.-rendek-Hock Zoltán alpol­gármester mint átadó, a kölyök csapat tagjai mint birtokba vevők.

Next

/
Thumbnails
Contents