Újpest, 2001 (9. évfolyam, 1/207-25/231. szám)

2001-04-05 / 7. (213.) szám

■■■■■■■■■ 2001. április 5. Újpest Önkormányzatának Gazdasági Intézménye szomorúan tudatja, hogy LIHR ERIKA létesítményfelelős, türelemmel viselt, hosszú szenvedés után, 2001. március 26-án, 47 éves korában elhunyt. Lihr Erikát az intézmény saját halottjának tekinti. Temetése 2001. április 9-én, 11.30 órakor lesz a Megyeri úti temetőben. Gyászolják: szülei, gyermekei, rokonai, ismerősei, barátai, kollégái. Emlékét megőrizzük! ‘Millenniumi emlékeitek A 12 részes előadás-sorozat 12+3-ik rendezvénye 2001. április 10-én, kedden 18 órakor lesz az Ady Endre Művelődési Központban (Bp. IV., Tavasz u. 4., a 3-as metró újpesti végállomásánál). Szeretettel várjuk a „Csillagok a magyar tudo­mány egén” (Bolyai János és Bolyai Farkas) című előadásra. Előadó: Benkő Samu, a Magyar Tudo­mányos Akadémia tagja. Közreműködik a Fóti Asszonykórus. Műsorainkat minden hónap második keddjén tart­juk. Következő alkalommal a 10 éves Szózat című újságot és a 80 éves Rakovszky Józsefet, az újság főszerkesztőjét köszöntjük. A belépés díjtalan. Magyar Út Körök Mozgalom Újpesti Szervezete Az országgyűlési képviselők fogadóórái: Kiss Péter 2001. április 25-én 18.30 órakor a Polgármesteri Hivatalban Csizmár Gábor 2001. április 26-án 17.30 órakor a Polgármesteri Hivatalban PÁLYÁZAT Az Újpesti Szocilis és Egészségügyi Intézmény pá­lyázatot hirdet a 2001 májusában megnyíló Családok és Gyermekek Átmeneti Otthonába, az alábbi munkakörökre: ♦Családgondozó ♦Gyermekfelügyelő ♦Nevelő »Gyermekgondozó Bérezés a KJT szerint, az állás azonnal betölthető. Jelentkezni: Újpest SZEI Gyermekjóléti Szolgá­latánál lehet. Telefonon történt egyeztetés után (370-4107) személyesen kérjük a szakmai önélet­rajzot, végzettséget tanúsító bizonyítványmásola­tokat és erkölcsi bizonyítványt leadni. Vásár A Magyar Demokrata Fórum Újpesti Szer­vezete VÁSÁRT RENDEZ 2001. április 9-én MDP hétfőn, 9-18 óra között a IV., Árpád út 88. szám alatti székhelyén (József Attila utcai sarok). Akciós áron kínálunk aszalt gyümölcsöket, pisz­táciát, mandulát, kesudiót, diákcsemegét, mazsolát, étel­ízesítőt, ömlesztett és táblás csokoládét. Szeretettel vár­juk az érdeklődőket. Az MDF Újpesti Szervezete TÁJÉKOZTATÁS Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy a vál­lalkozói igazolványok ügyében 2001. március 1-jétől - ideiglenesen­­az ügyfélfogadási idő megváltozott. Polgármesteri Hivatal igazgatási osztály Hétfő: 8-18 óráig Kedd: -Szerda: 8-17 óráig Csütörtök: - Péntek: 8-13 óráig Vállalkozók, társaságok figyelem! Telepengedély: június 30-ig A Kormány 80/1999. (VI. 11.) rendeletében meg­határozta a telepengedély alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenységek körét, valamint a telep­engedélyezés rendjét. A rendelet hatálya kiterjed jogi személyekre, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társasá­gokra, természetes személyekre (egyéni vállalkozók­ra, bedolgozókra, bérmunkát végzőkre), valamint a külföldi vállalkozók magyarországi fióktelepeire, amelyek a rendelet mellékletében felsorolt olyan ipari, szolgáltató, raktározó tevékenységet folytatnak, ahol a felhasznált és technológia során keletkezett anyagok, illetve üzemeltetett berendezések miatt a végzett munkafolyamatok következményeként egész­ségártalom, tűz- és robbanásveszély, vagy zavaró kör­nyezeti hatásuk miatt levegő-, víz-, talajszennyezés, zajhatás léphet fel. A telepengedélyt a telep fekvése szerint illetékes települési önkormányzat (fővárosban a fővárosi kerü­leti önkormányzat) jegyzőjétől kell kérni. A telepengedély iránti kérelem benyújtási határideje: 2001. június 30. Az ügyintézés a hivatal (IV., István út 14.) félfogadási idejében a fszt. 15-16-17-es szobákban történik. Telefonon a 369-3333/142, 293 és a 294-es melléken lehet érdeklődni. Polgármesteri Hivatal BK1K A tagcsoport életéből A Gazdasági Kamarákról szóló 1999. évi CXX1. Törvény és a BKIK 2000. február 25-én elfogadott Alapszabálya az önkéntes kamarai tagságot választó vállalkozások számára - kerületi szinten is - választá­sok lebonyolítását kezdeményezte. A IV. kerületben 2001. március 22-én alakult meg az új kamarai tag­csoport, mely tagjai közül elnökséget is választott. A IV. kerületi tagcsoport elnökévé Keztyűs József urat választották újra, aki 4 éven át tevékenykedett ebben a tisztségben. Az elnök úr legfontosabb célként az önkéntes kamarai tagok megelégedését szolgáló fel­adatok ellátását tűzte ki. A tagcsoport eddigi működése során évente 5-6 rendezvénnyel járult hozzá ahhoz, hogy a vállalkozók eligazodjanak az adott gazdasági környezetben. A kerület életében fontos együttműködési megállapodás született tavaly a IV. kerületi rendőrkapitányság és a IV. kerületi tag­csoport között, melynek értelmében 1 millió forint értékben számítógépeket ajándékozott a tagcsoport a rendőrség számára. Az elnökség kilencfős testületébe a tagok meg­választották Demlyén István, Pákozdi Kálmán, Deutsch Vilmos, Báncs Ferenc, Gömbös Attila, Kiss István, Saly Péter és Visky Tamás urakat, akik tevé­kenységüket társadalmi munkában végzik a követ­kező 4 év során. Munkájukhoz sok sikert kívánunk. Salzmanné Toplenszky Katalin irodavezető „Tavasz van, gyönyörű” Még néhány nap, és itt a tavaszi szünet. Ennek elsősorban a diákok és a tanárok örülnek, hi­szen január óta most lesz ismét lehetőség a pi­henésre, a feltöltődésre. Az elkövetkezendő bő egy hétben kell, hogy jusson idő olvasásra, al­vásra, kirándulásra, a tavaszi fáradtság felszá­molására, a szoros napirend megváltoztatásá­ra. Mindezt annak érdekében kell megten­nünk, hogy a tanév végéig menjen ismét a sze­kér, legyen erő a dolgozatokra, a számtalan megmérettetésre, a nagyoknak a közelgő érett­ségire, felvételire. A felnőttek a gyerekekkel együtt a húsvéti ün­nepnapokat is várják, családja válogatja, hogy a vallásos feltámadás ünnepe, avagy a tavasz­köszöntés kap-e nagyobb hangsúlyt a készü­lődés során. Szóba kerül, kinek mit is „hoz” a nyuszi, mi legyen a program, ki hol töltse az ünnepet, miből álljon a több napon át asztalra kerülő ételsor? Kevés az a ház, ahol a húsvéti sonka, a főtt tojás és a finom kalács kimaradna a menüből. A húsvét hétfő mint igazi tavasz­ünnep, a locsolkodás ideje, amikor is a legé­nyek (no és a felnőtt férfiak) a kútvizet helyet­tesítendő egyre inkább szagos vízzel öntözik meg a lányokat, asszonyokat. A locsolásért hí­­mes tojás, csokitojás vagy pénz a jutalom, és il­lik harapnivalóval, süteménnyel kínálni a locsolókat. Soha el nem évülő, hasznos tanács, hogy a fiatalokat ne alkohollal vendégeljük meg, A vidámsághoz, jó hangulathoz ne az ital legyen a kapaszkodó, hanem a szeretetteljes légkör, az egymás iránti figyelem és a beszél­getéssel eltelő és együtt töltött órák nyugalma. TARTALOM Célba ért segélyszállítmány 1,8,9 Újpestről vetélkedtek 3 A könyvtáros másik arca 5 Berda József szavalóverseny 5 Projekttalálkozó a Könyvesben 6 Énekelt az ifjúság 9 Látta már? Hallotta már? 10 Hirdetések 11 Keresztrejtvény 15 Várják a javaslatokat 16 ÚJPESTI ür Újpest Önkormány­zatának kéthetente megjelenő lapja Kiadja: Újpest Önkormányzata IX. évfolyam 7. szám Szerkesztőség: Polgármesteri Hivatal 1041 Budapest, István út 14. Tel.: 390-5186,369-3333/158, fax: 369-3668 Interneteim: http://www.ujpest.hu Szerkesztőségi titkár Érsek Tiborné Hirdetésfelvevő: Tóth Andrásné Nyomdai előkészítés: Újpest szerkesztősége, Daróczi Zita és Várni Ildikó Nyomtatás: Szikra Lapnyomda Rt, Budapest Felelős szerkesztő: Felelős vezető: Lendvai Lászlóné vezérigazgató Bangha Katalin Terjesztő: DM Hungary Kft, tel.: 318-0969

Next

/
Thumbnails
Contents