Újpest, 2000 (8. évfolyam, 1-25. szám)
2000-03-24 / 6. szám
ÚJPEST 2000. március 24. Újpesti polgárok A hazai közlekedési szakma korelnöke Itt maradt közöttünk az „önti világból" egy választékoson öltözött, finom úr, aki a maga 87 esztendejével naponta olvassa és írja a szaksajtót. Az Autóközlekedési Tudományos Intézetben talán el sem kezdenék a munkát nélküle, hiszen a szállítási, környezetvédelmi újítások és különösen a veszélyesáru szállítás területén ma is tekintélyes szakember. Dr.Zeley István - akinek pályája Újpestről indult - életműve elismeréseként az elmúlt esztendőben a közlekedési tárca legmagasabb kitüntetését: a Baross Gábor-díjat vehette át. • Mikor és hogyan került Újpestre a Zeley család?- Valaha Kistályának, ma Andornaktályának hívják azt a falut, ahol a dédapám jegyző volt. Nagyapám már Egerbe járt gimnáziumba, és amikor meghalt az apja, engedélyt kapott, hogy 6-odik gimnazista lévén, átvegye a jegyzői hivatalt. Később, mint igazgatási ember a mezőkövesdi főszol- gabírósághoz került. A politikához nem értett - vagy talán mégis? -, mert az akkori ellenzéki képviselőknek kezdett udvarolni. Emiatt persze elbocsátották. Az egész család Aradra költözött, ahol az öreg a biztosítási hivatalnál dolgozott. Nagyapám pályáját az egyik testvére egyengette, aki a Belügyminisztérium tisztviselője volt: előbb Rákospalotán, majd Újpesten, az akkori rendezett tanácsú városban helyezte el. így került apám Újpestre, ahol a városháza anyakönyvvezetője lett. Amikor 1919- ben, a kritikus időkben mindenki elmenekült a hivatalból, ő továbbra is ellátta feladatait és jóval később onnan ment nyugdíjba. • Pista bácsi mijyen gyerekkori emlékeket őriz a tízes-húszas évek Újpestjéről?- Nagypám kölcsönt vett fel, és Istvántelken - amely akkoriban még Rákospalotához tartozott - építtetett egy kis családi házat. A mai Rozs utcát akkoriban Liget utcának hívtak, ott telepedett meg, ott nőttem fel én is. Egyszerű otthonunk volt: két szobás lakás, hozzá kert cseresznyefával. A legközelebbi iskola a Viola utcában volt, odajártam elemibe. Később a Könyves Kálmán Gimnáziumban tanultam tovább. Jól emlékszem, olyan közel laktunk az iskolához, hogy a 15 perces szünetben haza tudtam menni, ha elfelejtettem valamit bevinni. Szép idők voltak, hiszen még tudtam szaladni... Annak idején 52-en jártunk a felső osztályokba, ennyien is érettségiztünk 1931-ben. Mára csak 5- en maradtunk. • Milyen nyelveket tanultak abban az időben?- Latint az első gimnáziumtól kezdve, másodiktól németet, ötödiktől olaszt. A franciát tartom legértékesebb nyelvnek, németül tudok a legjobban, de az olasz a kedvencem. • Találkozott igazi tanár-egyéniségekkel?- Igazán nem panaszkodhattunk. Az első olasz tanárunk egy idősebb úr volt, Fűméből származott, nála keményen kellett tanulni. Őt Szabó Mihály követte, aki fiatalemberként az Eötvös Kollégiumból került hozzánk. Szabó tanár úr még az 1980-as évek közepén is eljött az osztálytalálkozókra. Matematika tanárunkat: Marczinkót - aki egy ideig osztályfőnökünk is volt - ugyancsak szigorú embernek, de kiváló pedagógusnak ismertük. Egy alkalommal akkora pofont kaptam tőle, hogy soha nem felejtem el. Kettesével rohantam fel a lépcsőn; későn indultam el a szünet végén, és nem akartam elkésni. Nem vettem észre, hogy szembe jön velem, és egyszerűen nekimentem. Kaptam egy nagy frászt, és ezzel a dolog el volt intézve. Kitűnő német tanárunk, szang- vinikus alkatú lévén, fél kézzel mindig leszorította a kabátját. Azért tartotta így a kezét, nehogy megüsse a diákot, ha az butaságot mond. Számomra a legkedvesebb, osztályfőnökünk: "a Borbás" volt, aki menekültként került Magyarországra és a Vili. kerületből járt ki naponta Újpestre. Szeretetre méltó alakját Gyökössy Endre örökítette meg az iskola emlékkönyvében. • A fiatalság hogyan találkozhatott egymással?- A lányok miatt nem kellett messze menni. A Könyves gimnáziummal szemben, a mai Tanoda téri iskola felső szintjét, akkoriban a leánygimnázium foglalta el. íratlan szabály szerint, a 7-edikes gimnazista lányoknak már nem volt ildomos fiú diákok kíséretében megjelenni. Minden évben volt azonban tánciskolá, amelynek keretében - szeptembertől Mikulásig - rendszeresen találkozhattunk az iskola díszteremében. • Végzős diákként könnyen eldöntötte, hogy milyen területen tanul tovább?- A Clarisseumban a szaléziak-vezette cserkész- csapat tagja voltam. Cserkészként kerültem Vas megyébe, nem messze Mikes püspök nyári rezidenciájától. Néhány fiút - köztük engem, a legidősebbet is -, a parancsnok bemutatott a püspöknek. Beszélgetésünk során a magas méltóságú férfiú megkérdezte: - Mi leszel öcsém? Elmondtam, hogy a Közgazdasági kar Külképviseleti tagozatára szeretnék menni. Drága öcsém, ez a legegyszerűbb - mondta és máris írt egy ajánlólevelet. A tagozat neve azonban hamarosan megváltozott, és a Közgazdaságtudományi Kart a jogi egyetemről a műszaki egyetemhez csatolták át. Mindez 1 933-34- ben történt - az egyetemeket akkoriban is átszervezték, így lett az intézmény új neve József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. Közigazgatási szakon tanultam tovább, majd fizetés nélküli tanársegéd lettem az egyik tanár mellett. Professzorom a pénzügy szaktekintélye volt. Ebben az időben bejárt hozzánk tanulni a Magyar-Olasz Bankból egy igazgató, aki az elszámolási rendszer modernizálásával foglalkozott. Miután megvédtem a doktori disszertációmat "Az olaszországi közigazgatás átalakulása a korporativ szindikalista rendszer idején" címmel, 1935-ben ledoktoráltam. (A dolgozatomat a háború után indexre tették). Az említett igazgató segítségével bankjának Andrássy úti fiókjában helyezkedtem el. Munka mellett beiratkoztam az Olasz Kultúrintézetbe, amelytől az első évben ösztöndíjat kaptam Peruggiába. A szüleim megduplázták az ösztöndíjat, így két héttel később tértem haza az előre megbeszélt dátumnál. Az olasz bank a meghosszabbított távoliét következményeként felmondott. • Közgazdászként később miért éppen a közlekedési ágazat felé fordult?- Amikor hazajöttem Olaszországból, megkaptam a behívót és szinte azonnal meglátogattam a Clarisse- mot. A tisztelendő úr megkért, hogy segítsek egy ugyancsak Peruggiába készülő fiúnak. A fiú apja a MÁV egyik igazgatója volt, aki felajánlotta, hogy a katonaság után jelentkezzem nála. Bevonultam tehát másfél évre, és '38 végén zászlósként szereltem le. (Ez volt a legkisebb rang, aminek birtokában már a tiszti étkezdében lehetett enni). 1938 december 30-án felvettek a MAV-hoz vasutasnak. Ettől kezdve végigjártam a vasutas szakmát, vizsgákat tettem, végül megnősültem és Hódmezővásárhelyen letelepedtem. Később Kétegyházára, Almásfüzitőre majd Budapestre kerültem. Ott kaptam azután a háborús behívót. A háborúban nem harcoltam, csak visszavonultam. Kassától a Felvidéken keresztül kikötöttem a feleségemmel és fiammal együtt Németországban, a cseh-német határon egy katonai táborban. Onnan még elcsellengtünk egy kis bajor faluba Kreutba, ahol az amerikaiak elláttak papírokkal, majd elkerültünk Münchenbe. Végül hazajöttünk. • Amikor hazatért ismét a vasútnál dolgozott?- Visszatértem a MÁV Nemzetközi Díjszabási Osztályához, majd a Közlekedési Minisztérium vasúti főosztályához kerültem. 1949-ben, a MÁV vezérigazgatóságán én lettem a "nemzetközi csoport". "Gyanús" múltam miatt nem lehettem vezető. Csak azért viseltek el, mert kevés szakember beszélt idegen nyelven. 1956 végén - miután hivatalos jelentést tettem a szovjet csapatok záhonyi érkezéséről - megkértek, hogy hagyjam el a MÁV-ot. • Vasutasként véget ért ugyan pályája, ám átkerülve a közúti közlekedésbe, elérte, hogy Magyarország ne szakadjon le az európai szakmai szervezetektől... Zeley Zoltán könyvei között érzi igazán jól magát (Fotó: Zalka I.)- Később a Maspedhez kerültem, ám megtiltották, hogy külkereskedelmi beosztást kapjak. Végül jogász barátaim segítségével a 14. számú Autóközlekedési Vállalatnál sikerült álláshoz jutnom. 1957-től ez volt az egyetlen hazai cég, amely külföldi fuvarokat szervezhetett. Bekerültem a vezérigazgatóságra, majd kollégáimmal megalapítottuk a Magyar Nemzetközi Közúti Fuvarozók Egyesületét. Az egyesület létrejöttét feltételként szabták ahhoz, hogy Magyarország bent maradhasson az európai szakmai szervezetben. Megválasztottak főtitkárnak, de hamarosan kiderült, hogy erre posztra is "megbízhatatlan" vagyok, így a belügyminisztérium intézkedett... Távoztam tehát, de megmaradtam a közútnál. Adminisztrációs nehézségek után az Autóközlekedési Tudományos Kutató Intézet munkatársa lettem. A 70-as évek végén innen mentem nyugdíjba, ám még ma is minden nap bejárok. • Ma is kötődik Újpesthez?- Újpest a hazám. Ott születtem, ott nőttem fel és ott éltem 27 éves koromig. 1939-ben kerültem el, amikor vasutasként vidéken kaptam állást. Bevallom, Rákospalotához is kötődöm, hiszen Istvánte- lek akkoriban Rákospalotához tartozott. Életem során számos politikai rendszert átéltem vagy átvészeltem, és valamennyit megmosolyogtam. El sem tudom képzelni, hogy ha annyiszor kellett volna nekem is váltani, ahány rendszerváltás volt az életemben, mi lett volna belőlem... Rojkó Annamária 8 %
