Újpest, 2000 (8. évfolyam, 1-25. szám)
2000-11-23 / 23. szám
Helytörténeti^Alapítvány Új elnök, változatlan célok A közelmúltban az újpesti születésű és jelenleg is itt tevékenykedő Dr. Zámbó Gyula ügyvéd lett az Újpesti Helytörténeti Alapítvány elnöke. Azok, akik közéleti szerepkörben is jól ismerik, úgy fogalmaznak: személyében a helytörténeti munka iránt fogékony - és elkötelezett ember került e posztra. A lakóhely kutatása iránti érdeklődést még az általános iskolában keltette fel benne Neográay László tanár úr, Újpest későbbi díszpolgára, a helytörténeti gyűjtemény megteremtője. A gyermekkori érdeklődés és a felnőttkori szenvedély vajon egyenes utat jelentett az alapítványi elnöki poszthoz ? 1 i - kérdeztük a nemrégiben megválasztott elnöktől, Dr. Zámbó Gyulától... ÚJPEST 2000. november 23.- Nem egészen. Ugyan a helytörténeti és később az alapítványi munkát mindig szívesen segítettem a háttérből, elnöki "babérokra" mégsem vágytam. Annál is inkább nem, mert a megalakulásának nyolcadik évfordulóján túljutó Újpesti Helytörténeti Alapítvány korábbi elnökei általam nagyrabecsült személyek voltak, akik tudásukkal, segítő szándékukkal és a közéletben végzett munkájukkal mindig az alapítvány javát szolgálták. Az első elnök Hock Zoltán , az önkormányzat kulturális alpolgármestere volt, akit később Dr. Sipos Lajos irodalomtörténész követett. A kuratórium tagjai, és Sipos tanár úr is sokáig győzködtek, hogy mondjak igent a felkérésre. Bízom abban: az alapítvány céljait a jövőben segíteni tudom, a számomra bizalmat szavazóknak sem okozok majd csalódást. • Ön is utalt rá: nyolc esztendeje jött létre az alapítvány. Milyen céllal, és kikre számítottak a munkában ? Köszönik Tisztelt támogatók! A Vitéz Hatassy Olivér Sport Alapítvány (1042 Bp. Petőfi u. 4-6. adószám: 08047338-1-41) ezúton köszöni meg valamennyi támogatójának, hogy adójuk 1%-ának felajánlásával segítette az alapítvány céljainak teljesülését. Az 1998. évi személyi jövedelemadóból felajánlott összeget 93.958 Ft-ot a Halassy Olivér Sport- központ fennállásának 10. évfordulójára ünnepi műsor megrendezésére és a sportközpontban szervezett gyermekprogramok támogatására fordítottuk. Farkas Ferenc a kuratórium elnöke Intarzia Káposztásmegyeri Nagycsaládosok Egyesülete 81048 Bp. Intarzia u. 19.) Köszönjük az 1999-es évben egyesületünk támogatásra átutalt 1%-okat, összesen 72.008 Ft-ot, melyet a nyári táboroztatásainkban használtunk fel. Támogatásukat és bármilyen formában családjaink segítését továbbra is kérjük és reméljük. Újpesti Természetbarátok Turista Egyesülete (1046. Bp. Lázár Vilmos u. 14.) Köszönetét mondunk mindazoknak, akik az 1999. évi jövedelemadójuk 1%-át egyesületünknek ajánlották fel. A kapott összeget a Pilis hegységben lévő kulcsos turistaház állagmegóvásához szükséges anyagok egy részének megvásárlására, a barlangász szakosztály felszere4 — ............ v. _- Újpesten a város története iránt mindig is sokan voltak figyelemmel, és érdeklődéssel, de a rendszerváltást követően méginkább megélénkült a gyűjtőmunka. Mivel ebben az időszakban nagyon sok egyesület, alapítvány, civil szerveződés jött létre, számunkra is adva volt a lehetőség az ilyenfajta önszerveződésre. 1992. őszén az Aschner Lipót Alapítvány és az újpesti önkormányzat "bábáskodott" az Újpesti Helytörténeti Alapítvány létrehozásánál. Célunk a helytörténeti kutatások támogatása, kiadványok megjelentetése, általános és középiskolás diákok helytörténeti vetélkedőinek megszervezése volt. Törekvéseink jelenleg is változatlanok. Érdekességként említem, hogy az alapítvány összegzése szerint az elmúlt esztendőben például több mint harmincon - közülük több mint tizen pedagógusok - foglalkoztak, foglalkoznak rendszeresen helytörténettel, valamilyen szintű kutatómunkával. A középiskolások és az általános iskolások számára meghirdetett helytörténeti vetélkedőkön pedig több mint 600 diák szerepelt már eddig is sikerrel. Úgy is mondhatnám: őket már megérintette a "hely szelleme". Az alapítvány nagy érdemének tartom, hogy szinte az első pillanattól kezdve rendszeres és alkalmi kiadványokkal hívja fel magára a figyelmet, ily módon is "ébren tartva" a helytörténet iránti érdeklődést. 1995-óta jelenik meg rendszeresen a Helytörténeti Értesítő, országosan is egyedülálló próbálkozás volt az újpesti önkormányzattal közösen kiadott Újpest olvasókönyv amelynek felhasználásával a városrész iskoláiban több éve tananyag a helytörténet, hiánypótló mű volt az újpesti egyházak történetéi lésének kiegészítésére fordítottuk, valamint újpesti általános iskolások - és a Venetiáner utcai kisegítő iskola - számára szervezett túrák költségeit egészítettük ki. Köszönettel: dr. Tolnai Klára Sárközt Lászlóné elnök h. gazd. felelős .......................................1..... ........... A z Újpest Sport Club (1042 Bp. Petőfi u. 4-6. Adószám: 19709965-2-41 nevében) köszönetét mondok mindazoknak, akik 1998. évi személyi jövedelemadójuk 1%-át egyesületünknek ajánlották fel. A befolyt összeget 22.203 Ft-ot sporteszközeink fejlesztésére fordítottuk. Eddigi támogatásukat megköszönve kérjük, hogy a jövőben is támogassák egyesületünket. Pétery Pál elnök A Tungsram Kodály Zoltán Férfikaráért Alapítvány ezúton köszön minden segítséget, ami lehetővé tette, hogy a Tungsram Férfikar ez év tavaszán Franciaországban, a Nancy-i nemzetközi kórusfesztiválon részt vehetett és ott sikereket érhetett el. Az utazási költség összesen 683.553 Ft volt. Ehhez felhasználtuk az adófizetők személyi jövedelem- adójának 1%-ából felajánlott, az APEH-től megkapott 117.599 Ft-ot, az újpesti Önkormányzat Civil Alapjából kapott 200.000 Ft-ot, és a GE Hungary Rt. szponzorálásából kapott 200.000 Ft-ot. A hiányzó összeget részben a Tungsram Dolgozók Szakösszegző kiadvány, vagy éppen az Újpesti életrajzi lexikon . • Hogyan teremtik elő a kiadványaikhoz szükséges anyagi forrásokat ?- Nem titok: folyamatosan keresünk szponzorokat, a jó ügy mellé álló magánszemélyeket, vállalkozókat, cégeket. Elsőszámú segítőnk Újpest Önkormányzata. Az e helyről érkező segítség, munkánk irányában nyújtott további eszmei támogatás, sokszor pénzben kifejezhetetlen. A vállalkozásoktól, magánszemélyektől érkező felajánlások az alapítvány bevételeinek közel a felét teszik ki, és mindig számítunk a személyi jövedelemadó 1 százalékát kitevő összegre, s arra: egy-egy konkrét cél során is akadnak támogatóink. A közeljövőben szeretnénk sajtó alá rendezni a Ki-kicsoda 2000-ben Újpesten?című közéleti lexikont, terveink között szerepel az Újpesti Helytörténeti füzetek megjelentetése, és nem szeretnénk visszalépni attól a kezdeményezéstől sem, hogy jelenleg az alapítvány két egyetemistának biztosít ösztöndíjat évi 200-200 ezer forint összegben. • Az alapítvány új elnökeként személy szerint Önnek milyen tervei vannak?- Feladatom nem kevés: az alapítvány működő- képességének biztosítása. Úgy érzem, ennek három irányból kell megfelelni: ez egyrészt pénzügyi feladat, másrészt szakmai kérdés. Végül, de nem utolsó sorban: mindez szervezési feladatot jelent. Szeretnék még több fiatal szakembert bevonni a helytörténeti munkába, és ha anyagi lehetőségeink engedik: egy-egy téma feldolgozására, ösztöndíj elnyerésével, pályázatot meghirdetni. Az alapítvány tevékenységi köre adott, sok újat kitalálni nem kell és nem is nagyon lehet. • Van-e még újpesten történetében ezideig feltáratlan fejezet ?- Természetesen az elmúlt negyven, ötven év, - vagyis a közelmúlt - Újpest történetében is rejteget még a kutatók és a közvélemény előtt ismeretlen , vagy kevéssé ismert témákat. Szerencsére a levéltárak forrásai ma már többségében feldolgozható- ak. Nagyon sok újpesti pedagógus, diák kíván a közeljövőben részt vállalni ebből a munkából. Alapítványunk számít rájuk, és mindazokra akik szívügyüknek tekintik településünk múltját, és ezáltal jövőjét is. szervezetétől kapott támogatásból, részben a kórustagok egyéni hozzájárulásából tudtuk fedezni. Mindenkinek ismételten megköszönjük a támogatást és kérjük, a jövőben is támogassák a századik születésnapjára készülő újpesti férfikórusunkat. Adószámunk: 18054121-2-01. Csekkszámlaszám: Agrobank Rt. 219-98980. Pénzforgalmi jelzőszám: 8535-6341. Tungsram Kodály Zoltán Férfikaráért Alapítvány Tisztelt Támogatók! Az Út a Jövőbe Alapítvány kuratóriuma tájékoztatja az adományozókat, hogy az 1998. évi személyi jövedelemadó 1 %- ából felajánlott összeget az Angol Tagozatos Általános Iskola (1046 Bp„ Fóti út 66.) asztalok, székek, padok stb.) pótlására költi el. Köszönjük támogatóinknak, hogy adományaikkal segítették az alapítvány működését. A kuratórium nevében: Mező János Tisztelt Támogatók! A Megyer 2000 Alapítvány (adószám: 18055335-1 -41) kuratóriuma ezúton fejezi ki köszönetét azoknak, akik az 1999. évi jövedelemadójuk 1 %-át felajánlották a Megyeri Úti Általános Iskoláért létrejött alapítvány támogatására. A befolyt összeg 398.309 Ft volt, amelyet a Millennium jegyében kiírt pályázatok lebonyolítására, erdei iskolák támogatására, valamint tehetséges és rászoruló gyerekek jutalmazására fordítunk. A kuratórium nevében: Ladányiné Czihi Anikó Dobrainé Borbély Anikó Dr. Zámbó Gyula tanára Ne- ogrády László, Újpest későbbi díszpolgára volt. IFotó: Horváth Dávid)