Újpest, 2000 (8. évfolyam, 1-25. szám)
2000-11-09 / 22. szám
2000. november 9. Gólyák estje I ár a gólyák még a nyár végén messze, délre költöznek, a Babits Mihály Gimnáziumban sikerült ebben az időszakban az idei tanév gólyáit - több mint száz kis és nagy gimnazistát - itt marasztalni és a középiskola hétköznapjaiba beavatni. Hogy a tanév első két hónapját nem számyaszegetten zárták az ötödik és a kilencedik évfolyamok diákjai, erről a tanórákon és a hagyományos gólyabáli megmérettetésben bizonyosodhattak meg a tanárok, illetve a felsőbb évfolyamok diákjai. Az október 27.-ei gólyabálon pedig a diákok, a szülők és a tanárok gyűrűjében, gyertyafényben tettek fogadalmat arra, hogy a kisgólyakorból kinőve is igénylik a fészek melegét és minden igyekezetükkel azon lesznek, hogy felkészültségükkel, tudásukkal új iskolájuk hírnevét tovább öregbítsék. A két fél között köttetett egyezséget valamennyien egy kézfogással pecsételték meg Dr. Kövesdi István igazgató úrral, majd a suli diszkóban töltötték az est hátralévő részét. (Képünk előterében Mohay Martina és Odor Dániel 5. évfolyamos hallgatók és osztálytársaik) (Fotó: Fodor Péter) Köszönik... Meghívó Drága férjem, Dr. Gyökössy Endre (Bandi bácsi) halálának harmadik évfordulója alkalmából zenés emlékezést tartunk 2000. november 19-én, vasárnap délután 4 órakor az Újpest-újvárosi Református Templomban (Bp. IV, Attila utca 118.), az újpesti Erkel Gyula Zeneiskola tanárainak közreműködésével. Mindenkit hívunk és várunk, aki szerette és tisztelte őt. Gyökössy Endréné Japán nyelvi szónok verseny Különleges megmérettetés helyszíne volt október 21- én a Budapesti Japán Nagykövetség díszterme. Immáron nyolcadik alkalommal rendezték meg a japán nyelvi szónokversenyt, melyen középiskolás és egyetemista diákok mérhették össze tudásukat. Mindannyian több éve tanulják már a különleges nyelvet, de még egyikük sem töltött el két hónapnál hosszabb időt a távoli országban. A nagykövet ünnepélyes megnyitója, és a szabályok ismertetése után következtek az egyenként három perces szónoklatok egy szabadon választott témában. Legtöbben saját élményeikről, utazásaikról meséltek, majd a zsűri kérdéseire válaszoltak az elhangzottakkal kapcsolatban. Az előadások magas színvonalára utal, hogy a műsor még a japánul nem értők figyelmét is lekötötte. A verseny tétje szintén nagy volt: kéthetes Japán útnak örülhetett ugyanis az idei legjobb. Nem volt könnyű helv7Pthpn fphát u 7«nri p ronrrcort HOSSZCS nácskozásuk alatt a japán zenei kultúra néhány darabjával ismerkedhetett meg a közönség, és a tavalyi győztes élménybeszámolóját is meghallgathattuk. A versenyen Újpestet három középiskolás és egy egyetemista képviselte: Dyssou Nanda, Goda Lilla és Katona Agnes, a Babits Mihály Gimnázium 10. évfolyamos diákjai, Gellén Melinda pedig tavaly érettségizett a gimnáziumban. Az erős mezőnyben a 6., 7., 8. helyet sikerült megszerezniük a nyelvet két éve tanuló babitsos diákoknak. Felkészítő tanáraik Yukio Fujishima és Gede Krisztina voltak, Yukio a verseny szervezésében is aktívan részt vett. Az elért sikerekhez gratulálunk, és várjuk a további eredményeket. ...2000. november 24-én 18.00 órakor a Magyar Millennium 2000. tiszteletére kulturális estet rendez. Az esten fellépnek a német, a cigány, a szerb, a horvát, a lengyel, a görög, az ukrán kisebbségek képviselői. A rendezvény helyszíne az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház. A belépés díjtalan, mindenkit szeretettel vár a CIVIL KÓRUS Felvételi előkészítő A Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola önköltséges felvételi előkészítő tanfolyamot indít magyarból és matematikából 8. osztályosok számára. Jelentkezés: november 15-ig az iskola titkárságán. Cím: 1041 Bp„ Deák F. u. 40. Tel.: 369-6655. Bay Zoltán emléknapok A Bay Zoltán centenáriumi ünnepségsorozat befejezéseként, november 8-dika és 10-dike között Bay Zoltán emléknapot rendeznek a tudósról elnevezett újpesti Elektronikai Szakközépiskola és Műszeripari Szakiskolában. A programban előadásokra, kísérletekre, vetélkedőre kerül sor, 10-dikén Bay Zoltán és Németit László barátságáról az író lányai: Németh Judit és Németh Magda tartanak előadást. Tisztelt Támogatók! Az “Újpest Belsővárosi Református Ifjúsági Alapítvány” (1041 Bp. István tér 24., adószám: 19676126-1- 41) ezúton teszi közzé, hogy az 1998. évi személyi jövedelemadó 1%-ából befolyt 412.754 Ft összeget az alapítvány célkitűzéseinek megfelelően, a gyermekek és ifjak részére szervezett programok, kirándulások, nyári táborok támogatására használta fel. Köszönjük támogatóinknak, hogy adományaikkal segítették alapítványunk működését. Szenei Árpádné, a kuratórium elnöke A “Szülők az Óvodáért Alapítvány” - 1043 Bp. Csá- nyi László u. 32. - közli az adományozókkal, akik az 1998. évi személyi jövedelemadójuk 1%-át felajánlották az alapítvány számára, hogy az ebből befolyt összeget, 135.250 Ft-ot az óvoda programjának segítésére, mozgásfejlesztő eszközök vásárlására fordították. A kuratórium nevében Rábainé Kincses Ilona Táncsitsné Szála Marianna A Káposztásmegyeri Reformátusok Alapítvány (1046 Bp. Blaha Lujza u. 6., adószám: 19654463-2-41) kuratóriuma ezúton teszi közzé, hogy az 1998. évi személyi jövedelemadó 1%-ából befolyt 293.830 Ft összeget az alapítványi céloknak megfelelően a Káposztásmegyeri Misszió Egyház működéséhez szükséges feltételek segítésére fordította. Adományaikat ezúton is köszönjük. Szenei Győzőné a kuratórium elnöke A NYIK Virág Általános Iskola Alapítvány (1042 Bp., Virág u. 56-58., adószám: 18009138-1-41) kuratóriuma tájékoztatja Önöket, hogy az 1998. évi személyi jövedelemadó 1%-ából támogatásként kapott 452.303 forintot az alapítványi céloknak megfelelően a kiemelkedő tevékenységek elérését segítő programok finanszírozására illetve az ilyen teljesítményt elért gyermekek jutalmazására fordítottuk. Támogatásukat köszönjük. Blaskovics I,ászióné a kuratórium elnöke A “Csengő Alapítvány a Német Tagozatos Általános Iskola Gyermekeiért” (adószám: 18047682-1-41) kuratóriuma köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik 1998-as személyi jövedelemadójuk 1 %-át felajánlották számunkra. A befolyt összeget erdei iskola, illetve nyári táborok támogatására, valamint 1 osztályterem berendezésének felújítására használta fel. Köszönjük támogatásukat és várjuk segítségüket a következő évben is. Opauszky Viktória a kuratórium elnöke A “Káposztásmegyeri Misszió” Alapítvány (adószám: 19636003-1-41) ezúton is köszönetét mond azoknak, akik 1999. évben az előző évi személyi jövedelemadójuk 1%-ával az Alapítványt támogatták. E forrásból 1999-ben a számlánkra 606.409 Ft érkezett be. Ebből, valamint az előző évi, hasonló célú felajánlásból fennmaradt 43.537 Ft-ból, és az Alapítványunk számlájára érkezett egyéb támogatásból összesen 720.000 Ft-ot fizettünk ki, nehéz anyagi helyzetben lévő tanulók szociális támogatására. Farkas Gézáné kurátor A Humanitás Kulturális Alapítvány (adószám: 19671994) köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik a tavalyi adójuk 1 %-át, 125904 Ft-ot az Alapítvány javára ajánlották föl. A befolyt összeg hozzájárul a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár újpesti könyvtárának könyv beszerzéséhez és lehetőséget teremt a gyermek és felnőtt rendezvények (kézműves foglalkozások, hangversenyek) megtartására. Szabó Ervinné könyvtárvezető