Újpest, 2000 (8. évfolyam, 1-25. szám)

2000-02-11 / 3. szám

ÚJPEST 2000. február 11. Elismerés Rózsahegyi Zna. a Polgármesteri Hivatal gond­noka kapta február 5-én a Kriszt Lajos díjat, amelyet az alapítvány kuratóriuma minden évben Újpest közigazgatásában több évtize­den át végzett önzetlen és eredményes munka elismeréseként ítél oda. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának Szociális és Egészségügyi Intézménye pályázatot hirdet gyermekek és családok átmeneti otthona vezetői munkakörének betöltésére. Pályázatot nyújthat be, aki-megfelel a 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet által meghatá­rozott képesítési előírásoknak, és- legalább 3 éves szakmai gyakorlattal rendelkezik. A pályázatnak tartalmaznia kell:- a pályázó legfontosabb személyi adatait,- erkölcsi bizonyítványát,-részletes szakmai önéletrajzát, eddigi munkakörei­nek, tevékenységének leírását,-jelenlegi munkakörét, beosztását,- a képesítését igazoló dokumentumok fénymásolatát,- a munkakör ellátásával kapcsolatos szakmai elképze­léseket. A munkakör az elbírálást követően azonnal betölthető, a kinevezés határozatlan időre szól. A javadalmazás a kjt. szabályai alapján történik. A pályázatokat a Szociális és Egészségügyi Intézmény igazgatójához kell eljuttatni (1042 Budapest. Deák Ferenc u. 93. Tel.: 369-0453). A munkakör betöltéséről bizottság dönt. A pályázat benyújtásának határideje: az Egészségügyi Közlönyben való megjelenéstől számított 30 napon belül. A pályázat elbírálásának határideje: a pályázat benyújtási határidejét követő 15 napon belül. A tisztségviselők fogadóórái: Dr. Derce Tamás polgármester: minden hónap első szerdája, 14 órától 16 óra 30-ig. Bejelentkezés a polgármesteri hivatal ügyfélszol­gálati irodájában. Dr. Vitáris Edit jegyző: minden hónap harmadik szerdája, 14 órától 16 óra 30-ig. Bejelentkezés a polgármesteri hivatal ügyfélszol­gálati irodájában. Hock Zoltán alpolgármester (közoktatás, kultúra, gaz­dálkodás): minden hónap második szerdája, 14 órától 16 óra 30-ig. Bejelentkezés a polgármesteri hivatal ügyfélszolgá­lati irodájában. Nagy István alpolgármester (népjóléti ügyek): minden hónap első keddjén, 14 órától 16 óra 30-ig. Beje­lentkezés a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálati irodájában. Korondy Marica alpolgármester (környezetvédelem, kisebbségi önkormányzatok): minden hónap első szerdáján, 10-12 óráig. Bejelentkezés az alpolgármesteri titkárságon, tel.: 369-3238, 369-3333/209. A tisztségviselők fogadóóráikat hivatali irodájukban tartják, a városházán. A / orszáfigv íílcsi képviselők fogadóórái: Kiss Péter: Február 23/18 Óra 30 Újpesti Városháza Csizmár Gábor: Február 24.17 óra 30 Kaposztásmegyér Közösségi Ház Meghívó C3I*dí5/ MDF ÚJPESTÉRT EGYESÜLET A FIDESZ-Magyar Polgári Párt Újpesti Szervezete, a Független Kisgazdapárt Újpesti Szervezete, a Magyar Demokrata Fórum Újpesti Szervezete és az Újpestért Egyesület szeretettel meghívják Önt és kedves családját a millenniumi év alkalmából 2000. február 16-án, szerdán 17.00 órakor az Újpesti Polgárcentrum Színház- termében (Budapest IV., Árpád út 66.) „A Szent Korona jogállása a magyar jogrendben” cím­mel közösen rendezett előadásra. Meghívott előadó: dr. Dávid Ibolya igazság­ügy-miniszter. Jogsegély A Szabad Demokraták Szövetsége Újpesti Szerve­zete ingyenes jogi tanácsadást szervez. Az érdek­lődőket szívesen fogadja minden páros héten pén­teken 17 és 18 óra között dr. Kovács Pál ügyvéd. A tanácsadás helye: Budapesti 11. számú Ügy­védi Iroda: 1042 Budapest, Árpád út 51. SZDSZ Újpesti Szervezete Sorkatonák, oszolj! Aláírásgyűjtés a kényszersorozás ellen A Szabad Demokraták Szövetsége népi kezdeménye­zést indított, hogy a kötelező sorkatonai szolgálatot 2002-től önkéntes és hivatásos hadsereg váltsa fel. Az SZDSZ Újpesti Szervezete várja az aláírókat, és érdeklődőket a gyűjtési helyszíneken, valamint irodá­jában. Cím: IV, Berda József u. 48. Tel.: 369-1831. SZDSZ Újpesti Szervezete KÖZLEMÉNY Az Újpesti Ukrán Kisebbségi Önkormányzat tájékoz­tatja a tisztelt érdeklődőket, hogy fogadónapja 2000. február 1-jétől az alábbiak szerint változott: Az új időpont: minden héten kedden 18.00 és 20.00 óra között, változatlan címen, az Ukrán Ki­sebbségi Önkormányzat helyiségében, az 1044 Buda­pest, Megyeri út 202. szám alatt. Ladányi Sándorné elnök KaníytftmlíMélk A IV. kerület Újpest Önkormányzat képviselő- testületének az állatok tartásának egyes feltételeiről szóló 23/1999. (XI. 01.) számú rendelete 17. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján Újpest területén kutyasétáltatásra (kutyafuttatásra) az alábbi helyeket jelölöm ki: Dugonics u. - Aradi u.- Pozsonyi út MÁV oldala Madridi u. - Berlini u. - - Főműhely u. MÁV felőli páratlan oldal Dunasor u. - Nvitra u. és Tímár u. közötti észak-nyugati, Duna felőli oldal Ugró Gyula utcai gépkocsitárolók mögötti üres terület a Szilas patakig Káposztásmegyer I. ütem és II. ütem közötti, a Farkaserdő és a Szilágyi út, Megyeri út, Homoktövis u. által közrezárt terület. dr. Derce Tamás polgármester Emlékezünk Deákné Forgách Ág­nes, élt 48 évet, ol­vashatjuk a megdöb­bentő tényt most már a sírjánál. Két éve még a Keresztényde­mokrata Néppárt or­szággyűlési képvise­lőjelöltje volt. Az édesapja álmait kö­vetve vállalta ezt a nehéz szerepet. Vállalta, mert idealista volt a szó nemes értelmében. Vállalta, mert úgy érezte, hogy a három gyermeke mellett más kötelezettsége is van, tenni a közösségért, az emberekért. Hitt az ember és környezete job­bá tételének lehetőségében. Példát mutatott mindnyájunknak a tisztességért, a becsüle­tért, a jobbért való küzdelemben. Számos új­pesti polgár szerette meg a mosolygós, derűt sugárzó egyéniségét. így még nehezebb tu­domásul venni sorsa kegyetlenségét. Hitét, reményeit megőrizzük, és erőnkhöz mérten folytatjuk azt, amit ő kényszerűen hagyott ab­ba. Búcsúzóul pedig hadd idézzünk János evangéliumából: „Jézus így folytatta: Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.”(Jn 11,25). Kereszténydemokrata Néppárt Újpesti Szervezete Biztonságos, jogtiszta lakáscsere Ha Ön biztonságos és jogtiszta lakáscserét szeretne, se­gítenek Önnek az Újpest SZEI Káposztásmegyeri Családsegítő Szolgálat munkatársai. Amit kínálunk:- ingatlanok adásvételének teljes körű ügyintézése ügyvédi közreműködéssel;- eladó- vagy csereingatlanok címlistái;- adásvételi- és csereszerződések elkészítése;- hirdetési lehetőség;- eladás és cserelehetőség díjhátralékkal terhelt la­kások esetében is. Forduljon hozzánk, ha:- fél a lakásmaffiától;- meg akar szabadulni díjhátralékaitól;- biztonságosan szeretné bonyolítani ingatlanának eladását, vételét, cseréjét. Címünk: Budapest, Óceánárok u. 7. Tel ./Fax: 380-6574 . Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 9.00-től 19,00-ig csütörtökön: 14.00-tól 19.00-ig Személyes ügyintézés: kedden és csütörtökön 16.00-tól 19.00-ig. Az okmányiroda ügyfélszolgálati ideje A Polgármesteri Hivatalban (Bp. IV, István út 14.) működő okmányiroda ügyfélszolgálati ideje: Hétfő: 14-18 óráig Szerda: 10-17 óráig Péntek: 8-12.30 óráig

Next

/
Thumbnails
Contents