Újpest, 2000 (8. évfolyam, 1-25. szám)
2000-09-28 / 19. szám
2000. szeptember 28. ÚJPEST A Babits Mihály Gimnázium 25 diákja ezen a nyáron Németországba utazott. A már 12. alkalommal szervezett csereutazásról olvashatják egy résztvevő diák beszámolóját. Hosszú álmodozás, ajándékvásárlás, fárasztó csomagolás és zsebkendőket lobogtató búcsúzkodás után július közepén este fél 8 után pár perccel kigördült buszunk az iskola előtti parkolóból. Már az utazás elején feltettük egymásnak a kérdéseket:- Milyen lesz a szálláshely?- Milyenek a német fiatalok?- Milyen mély lesz szálláshelyünk melletti uszoda medencéje?- Lehet-e majd fejest ugrani?- A salátán kívül fogunk-e mást is enni, vagy a két hetet követően vegetáriánusként térünk haza? De a legfontosabb kérdés mégis az volt: tudunk-e elég jól németül, képesek leszünk-e kommunikálni fogadóinkkal, hiszen ez az első alkalom sokunknak, hogy eddig megszerzett tudását „éles” körülmények között kipróbálja. Másnap kora délután érkeztünk meg Torfhausba. A lakosztályok és szálláshelyünk feltérképezése után rögtön meg is kezdődhetett az ismerkedés a ping-pong asztalnál, ahol kiderült, hogy ebben a játékban mi magyarok mindig is jobbak voltunk. Az esti vacsora után fogadóink egy ismerkedési estet rendeztek, ahol a bemutatkozást követően mindegyikünk megtudta, hogy jánál lesz. Az első felmérés alapján mindegyikünk elégedett volt külföldi barátjával. A következő négy napban a Harz-hegység nevezetességeivel igyekeztünk megismerkedni. Az időjárás nem fogadott kegyeibe bennünket, hiszen hideg, esetenként zuhogó eső, és az utolsó nap reggelén fergeteges hózápor fogadott bennünket. Eljutottunk a közeli kisváros, Bad-Harzburg hegycsúcsára egy kabinos felvonó segítségével, bányalátogatáson voltunk egy olyan bányában, amelyben tíz évvel ezelőtt még aranyat, ezüstöt és más érceket bányásztak; megtekintettünk egy középkori várost: Gos- lar-t, ahol az összes utca mentén fakeretes, oldalról palával beborított házak vannak. Egyik este elvittek minket egy jég-diszkóba, ahol villogó fények, valamint bömbölő zene mellett tudtunk korcsolyázni. Eljutottunk Hannoverbe, ahol nem titkolt célunk a Világkiállítás megtekintése volt. Először beszálltunk egy nyolc személyes, sárga kabinba, ami a pavilonok felett 20-30 méterrel haladt egy drótkötélpályán, így először felülről tekintettük át a kiállítást. Ezt követően elindultunk a magyar pavilon felé. Nagyon jó érzés volt, hogy olyan nagy országoknak, mint például Oroszország, nincs saját pavilonja, nekünk viszont van. Hozzá kell tennem; nem is akármilyen. A kívülről faburkolatú, talán két összeillesztett kezet jelképező, épület “udvarterében” 8 hatalmas monitoron Magyar- országot bemutató filmet vetítettek. Az épület belsejének egyik felében megtekinthettük feltalálóinkat, zeneszerzőinket, míg másik felében történelmünket mutatták be ikonok, festmények és szobrok segítségével. A pavilonhoz tartozott még egy magyar étterem és egy kis üzlet is, amelyben a látogatók magyar borokat és fűszereket vehettek meg 4-5-szörös áron. Számos fénykép készítése után önállóan tekintettük meg a kiállítás többi részét. Ez nagyon jó érzés volt, hiszen elmondhattuk: szabadok voltunk a világ közepén. A nap végén elindult buszunk Brake felé. Tudtuk, hogy este már tényleg egyedül leszünk a családoknál és itt már magunkra leszünk utalva, muszáj németül beszélni. Igazgató úr tanácsai, valamint intő szavai után folyamatosan kezdtük meg a leszállás. Ki But- jadingenben, ki Nordenham-ban, ki Brake-ban, ki a környező kis településeken szállt le. „ Világot láttunk... ” A csoportkép is emlék... Az elkövetkező két napban sok élményben volt részünk. A rossz időjárás ellenére megtekintettük Bréma városát, eljutottunk a bremerhaven-i hajómúzeumba, ahol a vikingek hajózási szokásaitól kezdve a mai, modem luxushajók makettjéig sok mindennel megismerkedhettünk. A hétvégét a családokkal töltöttük. Voltak, akik horgásztak, akiket egy lövészegyletbe vittek el, vagy egy csodálatos madárparkot látogattak meg. Sokan kirándultak a tengerhez. Egy biztos: senki nem unatkozott. Július 23-án egy búcsúesten vehettünk részt, a Weser folyó egyik szigetén. A német szervezők megköszönték Adorján Gábomé tanárnő tízéves munkáját, amit a kapcsolat ápolásáért tett. Az ajándékok átadása és a kölcsönös üdvözléseket követően mi, fiatalok egy-egy szál virággal köszöntük meg fogadócsaládjainknak a vendéglátást. Július 24-én kirándulást tettünk a tengerhez. Megtekintettük a Wattenmeer-t, ami az Északi-tenger ár-apály zónája. Itt esetenként térdig érő iszapban sétáltunk. Sok kagylót és rákot láthattunk közelről, de kissé ijesztő volt, hogy a parton kerülgetni kellett a hullámverés miatt kisodródott mérgező csípésű medúzákat. Másnap délelőtt eljött a búcsúzkodás ideje. Címeket, telefonszámokat cseréltünk, majd beszállás és indultunk haza. Az utón alkalmunk volt, hogy élményeinket megosszuk egymással. Remélem, hogy a jövő évi találkozásunkkor német barátaink legalább annyira jól fogják érezni magukat Magyarországon, mint ahogy mi éreztük magunkat idén nyáron Németországban. Buday Bence 9.a 2ÍC 't' A diákok szünidei élményeinek örömmel adunk megjelenési lehetőséget ezentúl is! (A szerk.) Rovatunk az Önök véleményét tárja az olvasó elé, az írások tartalmával az Újpest szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. Szerkesztőségünk - terjedelmi korlátozások miatt - a beküldött leveleket, írásokat rövidítve közli. Köszönet a Tüngsram Rt.-nek! Ezen a nyáron afrikai hőség volt. A falak is öntötték a lakótelepi lakásokban a meleget. S mi, a nagycsaládosok, az egyesület tagjai, vidáman lubickoltunk a „Tungi” strandján. Nagy adomány volt ez a vezetőség részéről, hogy szép és biztonságos környezetben tölthették szabadságukat gyermekeink. Ezen nemes gesztus nélkül sajnos kevesen tudtuk volna megengedhetni ezt magunknak. Hálásan köszönjük ezt a nyári ajándékot! Az Intarzia Káposztásmegyeri Nagycsaládosok Egyesültének tagsága nevében: Dyekiss Emilné elnök A Alkotótábor - gyerekeknek Szőnyi István híres magyar festőművész nevét néhány éve vette fel a IV. kerületi Lakkozó utcai Általános Iskola. A névválasztással az intézmény azt az elkötelezettséget próbálta meg kifejezni, amelyet a képzőművészet irányában érez, amellyel az ez irányú érdeklődésű tanulók szellemi és gyakorlati képzését igyekszik segíteni. E vállalt kötelezettség szellemében működik már második nyári alkotó tábor az iskolában, Wéninger Margit keramikus vezetésével. A tavalyi évhez hasonlóan az intézmény idén is közvetlenül a szorgalmi időszak után, 2 hetes alkotótábort szervezett a tanulóknak, amelyet a művésznő és képzőművész fia vezetett. A gyerekek 10 napon át reggeltől délutánig a rajz, kerámia, tűzzománc rejtelmeivel ismerkedhettek, természetesen kipróbálva azok technikáját is. Különböző eljárásokkal festettek, rajzolhattak, tűzzománcot készíthettek és leülhettek a fazekas korong mellé is. Nem maradt el az ismeretterjesztés és a szakmai magyarázat sem. A tábort a végén a gyerekek alkotásaiból álló gyönyörű kiállítás zárta. Mint szülő, csak elismeréssel szólhatok erről a nemes kezdeményezésről, amely végre igazi élményeket nyújtott és igényes szórakozást a gyerekeinknek. Németh Sándor j£d Kiskorú gyújtogató 1999. nyarán, az iskolaév befejezésekor, most idén az iskolaév megkezdésekor tisztelt meg bennünket egy kerékpáros, piromániás kiskorú kb. 13 éves gyerek azzal, hogy a Szent Imre u. 6-14-ig számozott házak kapuin lévő szórólap-tasakokat (vele együtt a kapukat) felgyújtotta. A ház körül talált, összegyűjtött gallyakat sem kímélte. Valami égő dolgot, megfelelő távolságból, a gyúlékony anyagba dob, aztán a kerékpárral elmenekül. A tettest eddig nem sikerült elkapni. Vízzel telt vödrökkel rohangáltunk oltani. Oltottunk a kapuknál, a ház másik oldalán (az iskolánál), az SZTK megállónál, a Bajza utca és Szent Imre utca sarkánál. Tavaly a Rózsa utcai Plus Áruháznál is volt bozóttűz. A fentiek ellenőrizhetőek. Szeretném felhívni a szülők figyelmét a fentiek veszélyességére, ellenőrizzék és foglalkozzanak a gyerekeikkel addig, amíg nem késő. A Szent Imre u. 6-14. sz. ház lakói <& Köszönöm! Az Árpád Kórház III. Belgyógyászat dolgozóinak - az orvosoknak és a nővéreknek - szeretném megköszönni, hogy édesanyám, Szabó Kálmánná utolsó napjait megkönnyítették súlyos betegségében, kedvességükkel, szeretetükkel és megértésükkel. Szabó Edit ÉliSi BBS
