Újpest, 2000 (8. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-28 / 2. szám

Ül PEST 2000. január 28. ■«■Hűi* Testületi ülés Január 25.-én tartotta - lapunk nyomdai munká­lataival egy időben - ezévi első rendes ülését a képviselő-testület. Az első napirendi pont keretében, Hock Zoltán alpolgármester előterjesztésében, az önkormányzat tulajdonában álló lakások lak­bérének mértékéről szóló - többször módosí­tott - 28/1995. (XII. 27.) számú önkormány­zati rendelet módosítására tett javaslatot vé­leményezték a képviselők. Hock Zoltán alpol­gármester volt az előterjesztője továbbá a 2000. évi forrásmegosztásra vonatkozó fővá­rosi közgyűlési rendelet tervezet véleménye­zésének. A harmadik napirend során dr. Derce Tamás polgármester előterjesztésében tárgyalták a je­lenlévők a gazdasági bizottságnak Simonfi Sán­dor által beadott interpellációjával kapcsolatos állásfoglalását. Az egyebek napirendet követően zárt ülésen tárgyalták a képviselők - Nagy Ist­ván alpolgármester előterjesztésében - a szoci­ális segélyek tárgyában benyújtott fellebbezése­ket. A testületi ülésen elhangzottakra következő lapszámunkban térünk vissza. Szalmaszál A Szalmaszál A Hajléktalanokért Közhasznú Ala­pítvány december 18-án és 19-én megtartott mű­tárgy, illetve ajándéktárgy árverésének bevétele né­hány híján 1 400 000 forint. A visszamaradt alkotá­sok és tárgyak további értékesítéséből várhatóan el­érjük vagy túlhaladjuk a másfél milliót. A bevételt megelőlegezve félmillió forintot már az árverés előtt az alapítvány átadott a Fővárosi Szociális Köz­pont különböző intézményeinek. A kuratórium dön­tése értelmében minden intézmény a helyi szükség­leteknek és igényeknek megfelelő ajándékot tett az adományból állított karácsonyfa alá, de ez csak kö­zös célokat szolgálhatott. így az intézmények egy részében - ahol erre lehetőség van - a hajléktalan lakók és a szociális munkások közösen megfőzendő és elfogyasztandó karácsonyi étkezéséhez szüksé­ges alapanyagokat vásárolták meg. Ez leginkább a hajléktalan anyákat és gyermekeiket befogadó szál­lásokon volt fontos. Több intézmény közössége döntött úgy, hogy számukra a televízió a leginkább hiányzó tárgy, egy intézet pedig a mosógépet vá­lasztotta. A fennmaradó mintegy 1 millió forintot az Az okmányiroda ügyfélszolgálati ideje A Polgármesteri Hivatalban (Bp. TV., István út 14.) működé ökmánynföda ügyfélszolgálati ideje: Hétfő: 14-18 óráig Szerda: 10-17 óráig Péntek: 8-12.30 óráig Alapítvány ez évi terveinek megvalósítására tette félre. így már negyedik hónapja működő Teaház költségeire, melynek keretén belül a Szalmaszál az önfenntartásra és önellátásra képes, nem önmaguk, hanem a sors által üldözött hajléktalanokat, köztük kisgyermekes hajléktalan családokat igyekszik lak­hatáshoz, albérlethez segíteni. Alapítványunk irodája a székhely megtartása mel­lett új helyre, a Vili. kerület Dankó utca 9-11.-be költözött (210-5400/106). Teaházunk a Stúdió „K” jóvoltából kéthetente hétfőn a IX. kerület Mátyás ut­ca 9.-ben 15-18 óra között működik. A legközelebbi összejövetel január 31-én lesz. SZALMASZÁL A HAJLÉKTALANOKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY 1015 Budapest, Ostrom utca 29. Iroda: 1081 Budapest, Dankó u. 9-11. Tel.: 210-5400/106 m Tel.: 340-3751, vagy 340-8341 fax: 320-3097 Számlaszám: 10200847-32414598-00000000, adószám: 18077421-1-41 Nyelvtanfolyam Német nyelvtanfolyam indul felnőtteknek, újrakezdő és középhaladó szinten. Beiratkozás: 2000. január 31-én hétfőn, 17-19 óra között. Első foglalkozás: 2000. február 1-jén 18 órától. Helye: Újpesti Német Kisebbségi Önkormányzat 1042 Bp., Nyár u. 40-42. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Február 14.: Valentin-nap Piros plüss szívecskék, léggömbök .költöznek” nem­sokára a virágárusokhoz, az édesség- és ajándékbol­tokba. Igen, tisztelt olvasóink, 2000-ben is lesznek, vannak szerelmesek, tehát lesz Valentin-nap is. A szerelmesek ünnepnapján aki teheti virággal, bonbonnal lepi meg kedvesét, vagy éppen egy ké­peslappal küldi jókívánságait. Jó néhány éve már, hogy február 14-e, Valentin napja a szerelmesek ün­nepeként Magyarországon is teret nyert. (A névnek hazánkban a Bálint a megfelelője, ezt sokan tudják, ám érdekesség lehet, hogy a Valentin-nap Szent Bá­lint római papnak és orvosnak állít emléket, akit a 3. században kivégeztek, majd az epilepsziás betegek választották védőszentjüknek. A 14. század óta a Valentin-nap a fiatalok és a szerelmesek ünnepe.) Az Újpest lap egy évvel ezelőtti Valentin-mellék- letének sikerén felbuzdulva most is arra bíztatja Önt, hogy e jeles nap alkalmából üzenjen szeretteinek - feleségének, férjének, menyasszonyának, vőlegé­nyének, barátjának, barátnőjének - újságunk hasáb­jain. Szerkesztőségünk ajándékaként - vagyis térí­tésmentesen - a február 10-én megjelenő lapszám­ban adjuk közre a rajzzal illusztrált üzeneteket. Önnek nem kell mást tennie, mint néhány sorban megírni a tetszése szerint keresztnévvel, becenévvel, jeligével stb. ellátott üzenetét, amelyet személyesen, a Polgármesteri Hivatal IV. kerület, István út 14. szám alatti portáján elhelyezett Valentin-napi gyűjtőládába kell bedobnia, illetve küldeménye feladható tele­faxon: a 369-3658-as számra, illetve levélcímünkre: 1042 Budapest, István út 14. A borítékra kérjük írja rá: Újpest szerkesztősége, „Valentin-nap". Kérjük, hogy jókívánságaikat legkésőbb febru­ár 1-jéig juttassák el nekünk. A szerkesztőség KERESZTREJTVÉNY 1« 2 3 4 5 6 7 | 8 ■ 9 ■ 10 1 11 12 ■ 13 14 15 1 16 17 ■ ,3 19 20 ■ 21 22 23 ■ 24 25 ■ 26 ■ 28 ■ 29 30 31 32 ■ 33 34 35 ■ 36 37 ■ 38 39 40 ■ 42 L-► ■ A közelmúltban elhunyt nagy színész­nő, Tolnay Klári mondta egy interjú­ban: (vízszintes 1. és függőleges 8. foly­tatólag). Vízszintes: 8. Orosz igen. 9. Kiskecske. 10. Késnek van. 11. Korholó szó. 13. Török férfinév (Hikmet keresztneve), 15. Francia író (Claude). 16. Ókori viselet. 18. Alkot­mánybíróság. 19. Játékosan tréfálkozik. 21. Felkelés - angolul. 23. Libahangok. 24. Felső - németül. 26. Orosz - rövidít­ve. 27. Kicsiny hal. 29. Az oxigén és a vas vegyjele. 31. Tájvédelmi körzet. 32. Kémiai elem. 33. Italok. 35. Taormina ré­sze. 36. Földrajzi fogalom. 38. Igekötő. 39. Rejtély, talány. 41. Létezés. Függőleges: 1. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei község. 2. Számnév. 3. Olasz város. 4. Angol férfi­név. 5. Kínai dinasztia. 6. Édes folyadék. 7. Igazi nevén - közismert latin szóval. 12. Panaszos hangokat hallat. 14. Svájci fo­lyó. 17. Hibáztat. 20. Biliárdhoz nélkülöz­hetetlen. 22. Papírra veted. 25. Férfinév. 28. Villamos energiát termelő üzem. 30. Felvidéki város (Filakovo). 32. Sajtféle­ség. 34. ... valameddig = megér egy bizo­nyos kort. 37. Az egyik oldal. 40. A gadoli­nium vegyjele. 42. Lóerő. Beküldendő a vízszintes 1. és függőleges 8. számú sorok megfejtése legkésőbb február 4-ig. Címünk: Újpest szerkesztősége, 1042 Budapest, István út 14. A levelezőlapra kér­jük felírni a megfejtő nevét és lakáscímét. A helyes megfejtők között könyvajándékot sorsolunk ki. Előző számunk nyertesei, Szigethy Anett, Lovász László, Monostori Béla könyv­ajándékot nyertek K 16

Next

/
Thumbnails
Contents