Újpest, 2000 (8. évfolyam, 1-25. szám)

2000-07-14 / 14. szám

12 évfolyamos gimnáziumról szavaztak a képviselők (Folytatás a 2. oldalról) egyértelműen példamutató, vitatható, s hogy a tér­hez sem lakóépület, sem intézmény nem tartozik, a közterületi elnevezést véglegesen, névcsere nélkül szűntessék meg. Kerekes Zoltán, a Munkáspárt képviselője kifejtet­te, nem ért egyet a javaslattal, hiszen Kilián György kiemelkedő tevékenységet folytatott a Kommunista Ifjúsági Mozgalom megalapításában. Lakatos mun­kás volt Észak-Pesten, akit a Horthy korszakban íté­let nélkül bebörtönöztek. Antifasiszta volt, a Szov­jetunióba emigrált, majd mártírhalált halt Lengyelor­szágban. Dr. Benkő László, az MSZP képviselőcsoportja nevében az előterjesztés visszavonását szorgalmaz­ta, ugyancsak Kilián antifasiszta érdemeire hivat­kozva. A polgári oldalt képviselő csoport tagjai, többek között Simonfi Sándor(MDF), Kovács Sándor (SZDSZ), Korondy Marica (FKGP), Nagy István és Hock Zoltán is azon véleményüknek adtak hangot, hogy Kilián György talán jó szándékkal, de a sztálini Szovjetunió, a kommunizmus oldalán harcolt a Vörös Hadsereg tagjaként, amely rendszer több tízmillió embert deportált, tett tönkre. Dr. Derce Tamás elmondta, hogy szerinte ugyan mindenki, aki a fasizmus ellen harcolt, tiszteletet ér­demel, Kilián György azonban nem kötődött annyira Újpesthez, hogy nevét közterület viselje. Az Egyesült Izzóban dolgozott ugyan, de ezt békeidőben még 15 ezren mondhatták el magukról. A képviselők a közterület elnevezését megszüntető határozati javaslatot hosszas, főleg történelmi, politi­kai jellegű vitát követően 18 igen, 7 nem és 2 tartóz­kodó szavazattal fogadták el. A közszolgáltatók adókedvezményeinek megszüntetéséről A hatodik napirendi pontot Dr. Derce Tamás polgár- mester terjesztette elő Alkotmánybírósági beadvány­ban való döntésről. Derce űr szóbeli előterjesztésében arra tett javaslatot, hogy a testület kezdeményezze azon törvény megszüntetését, amely az úgynevezett közszolgáltatók korábban már tárgyalt adókedvezmé­nyét írta elő. A polgármester elmondta, ezen vállalatok koráb­ban államilag dotált szolgáltatást végeztek, ma vi­szont az előfizetőktől nyerik bevételük több, mint 75%-át, magánkézben vannak, így nem illeti őket adókedvezmény. Kiss Sándor (MSZP) véleménye az volt, nem len­ne célszerű helyi adót kivetni a szolgáltatókra, mert azt továbbhárítanák a lakosságra. Simonfi Sándor (MDF) véleménye szerint azonban igenis ki kell vetni a helyi adót, mert miközben a ke­rület ingyen adja át a közterületeit, ezek a cégek saját beruházásból semmilyen fejlesztést nem hajlandók elvégezni, sőt, az Önkormányzatnak is finanszíroznia kell azokat. A testület a beadványról szóló javaslatot 18 igen, 1 nem, 7 tartózkodás arányban fogadta el. Millenniumi emlékliget Az utolsó napirendi pontban tárgyalt “Egyebek” keretében. Korondy Marica alpolgármester asz- szony tett előterjesztést arra, hogy a testület támo­gassa az önkormányzat részvételét a Fővárosi Közgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága által Zöldfelület-fejlesztésre kiírt pályázaton. A terve­zet szerint az Újpesti Uszoda előtti téren Milleni- umi Emlékligetet alakítanának ki. A pályázat el­nyeréséhez az önkormányzat által folyósított ön­részt folyósítása szükséges. A testület a javaslatot 27 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül elfogadta. Interpellációk, bejelentések A következőkben Egerszegi Krisztina (MSZP) arról kérdezte Hock Zoltánt, hogy az arra jogosult pedagó­gusok miért nem kapták meg időben a szakkönyv-vá­sárlási támogatást. Az alpolgármester elmondta, a legutóbbi testületi ülésen már megválaszolta a kérdést, mely szerint a Fővárosi FÁKISZ nem utalta időben át a pénzt, nem rajta múlt a késedelem. Szerinte a felvetés a képvise­lő egyéni problémája lehet, mert a tantestületek teljes megértést tanúsítottak, és már át is vették az időköz­ben kiutalt összegeket. Az ülés interpellációkkal folytatódott. Mészá­ros Ferenc (MSZP) intézett kérdést a polgármes­terhez, hogy miért emelte az önkormányzat a többszörösére a tulajdonában álló lakások bérét, s miért követelik azt júniusban visszamenőleg fél évre. A bérlők között sok a kevés jövedelemből élő, nem bírják a terhet. Van-e lehetőségük rész­letfizetésre? Dr. Derce Tamás válaszában elmondta, az Önkor­mányzat nem emelt lakbért. Ebben az esetben az történt, hogy mivel ezek a házak társasházak, a la­kóközösségek emelték meg a közös költséget, s az önkormányzati lakásokra eső részt a tulajdonosnak számlázták. Az önkormányzatot képviselő Újpesti Vagyonkezelő Részvénytársaság csak továbbította a számlát a lakóknak. Az Rt. vezetőit arra utasítot­ták, hogy aki részletfizetést kér, azzal állapodjanak meg erről. Mészáros Ferenc a választ elfogadta. A második interpellációt Kiss Sándor (MSZP) intézte a polgármesterhez a kábeltelevíziós háló­zat értékesítésével kapcsolatban. Kiss úr többek között a szerződés bizonyos részeiről, az előfize­tői nyilvántartásról érdeklődött, s arról, mi a véle­ménye a polgármester úrnak a tényfeltáró bizott­ság felállításáról, melyet korábban nem szavazott meg a testület. Dr. Derce Tamás elmondta, ezeket a kérdéseket Kiss Sándor már többször feltette, s ő rendszeresen meg is válaszolta azokat. A képviselő úr ezt a választ nem fogadta el, így ar­ról a működési szabályzatnak megfelelően a testület szavazott. A képviselők 17 igen és 9 nem szavazattal, tartózkodás nélkül fogadták el a választ. Az interpellációk után két bejelentés követke­zett. Dr. Derce Tamás arról tájékoztatta a jelenlévő­ket, hogy a testület által korábban, az árvízkárosul­tak megsegítésére megszavazott 5 millió forintot Olcsvaapáti, Nábrád és Kérsemjén községeknek utalták. Gáspár Károly az általa alapított “Manócska" ká­bítószer-ellenes alapítvány pályázatáról számolt be. A képviselő úr arról tájékoztatta a testületet, hogy a pályázatot az Újpesti Rendőrkapitányság nyerte el. A közel 250 ezer forintos díjból két drogfelismerő szon­dát, és egy printert vásárolnak. A testületi ülés ezt követő része szociális segélyek tárgyában zárt körűen folytatódott.-Pj­Intézmériyi tájékoztatók Ülést tartott a részönkormányzat Június 22-én tartotta a Káposztásmegyeri Tele­pülésrészi Önkormányzat legutóbbi testületi ülé­sét. Az ülés napirendjén három intézmény veze­tődének tájékoztatója szerepelt. Az első napirend kapcsán Dr. Kövesdi Ist­ván, a Babits Mihály Gimnázium igazgatója el­mondta - részben a kérdésekre, felvetésekre is válaszolva - hogy a társadalom értékválto­zása negatívan hat a gyerekekre is, ezért is nagyon fontos az iskola számára a pozitív ér­tékek megismertetése, megerősítése. Örven­detes, hogy a „Bábitsban” jól funkcionál az is­kola diákönkormányzata. A felvételi rendszer­ben történt jogszabályváltozás - bár a tantes­tület alaposan felkészült - nagyon nagy terhet ró a pedagógusokra. Arra a képviselői kérdés­re, hogy az iskolában milyen a kábítószer helyzet, az igazgató így válaszolt: “azt bizto­san állíthatom, hogy az iskolában nincs kábí­tószer-fogyasztás”. Ezután a testület összevontan - egy napi­rend keretén belül - meghallgatta a Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központ Általá­nos Iskolájában folyó két tannyelvű oktatás ta­pasztalatairól, valamint az ÁMK óvodai tevé­kenységéről szóló tájékoztatót. A téma kap­csán Turnémé Gadó Ágnes iskolaigazgató hangsúlyozta: „Mielőtt elindítottuk ezt a tanítá­si formát, hosszú előtanulmányokat folytat­tunk." Majd a továbbiakban elmondta, hogy a korai nyelvtanulás a módszer lényege. „Ná­lunk beszéd és nem nyelvtan centrikus okta­tás folyik. A nyolcadik osztály végére nyelv­vizsgát tesznek a diákok.” A napirend keretében az óvodai helyzetről - a vezetőasszony távollétében - Hortobá- gyiné Török Rita az ÁMK igazgatója szólt. Az óvodában az elsőrendű feladatok közé tarto­zik a környezetvédelem, a közelmúltban kör­nyezetvédelmi eszközök beszerzésére pá­lyázatot nyertek. Ehhez kapcsolódóan az igazgatónő megjegyezte, hogy a közelben lé­vő Farkaserdő természeti adottságait jól ki­használják. A részönkormányzati testület mindhárom in­tézményi tájékoztatót elfogadta. Az ülés az egyebek napirenddel ért véget, nehezményezve az UPC kábelfektetési mód­szert.-rj­Kedvezményes táborok Az Intarzia Káposztásmegyerí Nagycsaládo­sok Egyesülete a nyár folyamán kedvezmé­nyes táborokat szervez családoknak és gyere­kekének Ordacsehiben és Kisorosziban. Je­lentkezni lehet klubhelyiségeinkben a Pácoló utca 17-ben és a Külső-Szilágyi út 118-ban csütörtökönként 18-19 óráig, vagy interneten: intarzia@cds. hu, vagy a 380-6491-es tele­fonszámon.

Next

/
Thumbnails
Contents