Újpest, 2000 (8. évfolyam, 1-25. szám)
2000-03-24 / 6. szám
ŰII "ESI 200°- március 24. Újpest Gyermekeiért-díj Önkormányzata a mindenkori felnövekvő nemzedék érdekében “Újpest Gyermekeiért díjat" alapított 1992-ben. Ezzel a kitüntetéssel ismeri el mindazon pedagógusok, közművelődési szakemberek, és egyéb területen dolgozó személyek és kollektívák munkáját, akik a gyermekek ellátásában, nevelésében oktatásában, közösségek segítségében, szabadidejük hasznos, értelmes eltöltésében folyamatosan kiemelkedően tevékenykednek. Azért, hogy ez a díj 2000-ben is a legméltóbbhoz kerüljön, várjuk városrészünk civil szervezeteinek intézményeinek, gazdálkodó szervezeteinek javaslatait, azokra a személyekre, akik a fenti kívánalmaknak megfelelnek. A javaslatokat kizárólag erre a célra szolgáló adatlapon lehet megtenni. Az adatlapok beszerezhetők az ügyfélszolgálati irodákon (Bp. IV. István út 14, Káposztásmegyer, Galopp u. 10-12.), amelyeket pontosan kitöltve 2000. április 14-ig juttassák el Hock Zoltán alpolgármester titkárságára (IV., István út 14.) A kitüntetés átadására - ünnepélyes keretek közt - 2000. május végén kerül sor. Pályázati felhívás Újpest Önkormányzata óriásplakát-terv pályázatot hirdet a kábítószer-fogyasztás visszaszorítására középiskolás és 7-8. osztályos fiataloknakl A páiyázat célja, hogy felhívjuk a társadalom figyelmét a kábítószer-élvezet súlyos következményeire. Olyan alkotásokat várunk, melyek meggyőzően bemutatják a kábítószer-fogyasztás veszélyeit, kifejezik tiltakozásodat, állásfoglalásodat a szerhasználat ellen. Formája: ábrát, képet és egy rövid találó mondatot tartalmazó plakát A/3, A/2 méretben, fekvő elrendezésben. A plakát hátoldalán kérjük szerepeljen neved, lakcímed, iskolád, osztályod, felkészítő tanárod neve. Beküldési határidő: 2000. május 5. Helye: Újpesti Polgármesteri Hivatal, Gyermek és Ifjúsági Iroda Budapest IV,. István út 14. II. 67. (tel.: 369-3333/228 mellék). A legmeggyőzőbb gondolatot tartalmazó és legjobb kivitelű munkákat zsűri értékeli. A legértékesebb alkotások díjazásban részesülnek, és kiállításon illetve óriásplakátokon lesznek megtekinthetők. Az ünnepélyes díjátadásra várhatóan június elején - drogellenes ifjúsági rendezvényünkön - kerül sor, melyről időben értesítést küldünk. Hock Zoltán alpolgármester Csinos é * í* 1 átlag 40% megtakarítással. Őrület! A szemem és a szívem majd’ kiugrott a helyéről, amikor megláttam! Mindene megvan ami csak kell, a mozgása lendületes, a stílusa lenyűgöző... ’’szervokormány, vezetőoldali légzsák, rádiós magnó, színezett tükrök és lökhárítók, hátsó spoiler a 3 ajtós kivitelhez, állítható magasságú vezető ülés, újfajta 6 küllős dísztárcsa (a képen nem szerepel) stb. Legkedvezőbb részletfizetési lehetőségek (THM: 0%-tól)! Használtautó beszámítás. Schiller opel^ 1138 BUDAPEST, Váci út 113. Tel.: 452-1100, 452-1111 Fax: 452-1134 Nagycsaládos napok A Bringóhintó Gmk. 1995 óta minden tavasszal megrendezi a Margitszigeti Nagycsaládos Napokat. Ezzel is szeretné elismerni, a több gyermeket vállaló családokat, és lehetőségéhez képest egy kis figyelmességgel segíti őket. A program március 25-26-án 8-18 óráig tart a Margitszigeti Brin- góvárban. A rendezvényen minden gyermek után 10% kedvezmény vehető igénybe. A kölcsönzést követően a gyermekek - szponzor cégek segítségével - ajándékot és Schöller jégkrémet kapnak. Ezenkívül a második nap 18 órakor sorsoláson egyéb ajándékokat (színházjegyek, ajándékcsomagok, játékok, stb.) sorsolunk ki. A fődíj egy hétvége a visegrádi Silvánus Hotelban egy család részére. Bringóhintó Gmk. Corsa Champion. Magasabb felszereltség* 12345678 9 Minden dolgok viszonylagosságáról szól egy ősi természeti megfigyelés (vízszintes 1. és függőleges 1. folytatólag). Vízszintes: 10. Sziget az Indiai-óceánban. 11. Protaktinium. 12. Napszak. 13. Olimpiai bajnoknő (Ilona). 15. Magyar Távirati Iroda. 16. Félhomály. 18. Indoklás. 19. Rangjelzés rövidítése. 20. Izraeli nyaralóhely a Vörös-tenger partján. 22. Tojás - németül. 23. Csillogó festék. 24. Barbra Streisand filmje. 25. Sír. 26. Tetűpete. 28. Morzehang. 29. Időegység. 31. Kambodzsa és Ukrajna autójelzése. 32. Páratlan vizsga. 33. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei község. 35. Európai főváros. 36. Kalauz nélkül. 37. Felfogná más szenvedéseit. 40. Üvegdarab. Függőleges: 2. Olasz filmszínész (Marcello).'3. Figyelmezteti. 4. Vajon az? 5. Szólít. 6. ... kérek = a vásárló rámutat az árura. 7. Tetejébe. 8. San Remo része. 9. Szórakoztató muzsika. 14. Folyadék. 16. ... áll érdekében? - nyomozók gyakori kérdése. 17. Színésznő (Margit). 20. Fagylalt - németül. 21. Európai expresszek jelzése. 27. Keleti szláv. 30. Személyi számítógép. 32. H20. 34. Ruhadarab. 35. Tőkeosztás része. 38. Tantál. 39. Repülőgép. Beküldendő a vízszintes 1. és függőleges 1. számú sorok megfejtése legkésőbb április 3- ig. Címünk: Újpest szerkesztősége, 1042 Budapest, István út 14. A levelezőlapra kérjük felírni a megfejtő nevét és lakáscímét. A helyes megfejtők között vásárlási utalványt sorsolunk ki. Előző számunk nyertesei: Ambrózi Gábor, Komlódi Csabáné és Szorgóné Lukáts Zsuzsa könyvajándékot kaptak. 20