Újpest, 1999 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1999-11-19 / 23. szám

1999. november 19. újpest Nyomhatják a pedált Gyerekek vezetőülésben Az Újpesti Önkormányzat és a Magyar Autóklub Budapesti Szervezete együttműködési szerződése értelmében, november közepétől - a tanév során - valamennyi újpesti felső tagozatos diák elméleti és gyakorlati közlekedési képzésben részesül a Berda József utcai Közlekedésbiztonsági Parkban. A döntés hátteréről Hock Zoltán alpolgármestert kérdeztük. • Véleménye szerint nyereséges vállalkozás az önkormányzat számára, ha diákjait speciális kép­zésben részesítteti?- A megújuló közoktatásban egyre nagyobb szerepet kell szánnunk a közlekedési ismeretek­nek, hiszen a közúti forgalomban a legkisebbek is részt vesznek. Jó példa erre a káposztásme­gyeri Ifjú Közlekedési Járőrszolgálat, ahol az újpesti rendőrkapitányság segítségével maguk a gyerekek segítik társaikat a közlekedésben. A városközpontban a május végén megnyílt köz­lekedési park fél év alatt ugyancsak bebizonyí­totta: kiválóan alkalmas a gyerekek képzésére. A létesítményt annak idején önkormányzatunk is támogatta, hiszen a területet - fővárossal kö­zösen - ingyen bocsátottuk az Autóklub rendel­kezésre. A park európai színvonalon, korszerű technológiával kínálja az oktatás és a gyakorlás lehetőségét, ezért sem lett volna „ildomos", ha épp az újpesti gyerekek nem részesülhetnének ezekből a szolgáltatásokból. Megállapodásunk értelmében a városrész általános iskoláinak fel­ső tagozatosait - közel ötezer diákot - négyó­rás képzésben részesítik a klub szakemberei. Az osztályokat busszal szállítják a helyszínre, ahol az elméleti képzést követően, másfél órá­nyi gyakorlásra nyílik lehetőség. A gyerekek kü­lönböző gyalogos és kerékpáros szimulációs já­tékok közben megismerkednek a közlekedési szabályok rendszerével, olyan ismereteket sze­reznek, melyeket az utcai forgalomban való közlekedésnél hasznosítani tudnak. A „Fékezd magad!" próba keretében - felnőtt oktató kísé­retében - sorra beülnek egy speciális autó vo­lánja mögé, és amikor a rövid egyenes szaka­szon felbukkan előttük egy műanyag bábu, meg kell állítaniuk a kocsit. A bábu természetesen a gyerekeket szimbolizálja, azt a szituációt eleve­níti fel, amikor a gyalogos körülnézés nélkül el­indul az úttesten. Aki későn fékez, elüti a bá- bút... A próba azonban jó célt szolgál, hiszen ha a kisdiák látott már ilyen szituációt, „éles helyzetben" veszni hagyja a labdáját és ezzel megelőz egy gyerekbalesetet. A közlekedési is­meretek elsajátíttatása tehát feltétlenül nyeresé­ges vállalkozás. • Megállapodásuk egyetlen tanévre szól, vagy a jövőben folytatódik a képzés?- Az idei tanévben valamennyi felső tagozatos diákra sor kerül, jövőre a „belépő évfolyamok" ke­rülnek sorra. • Más típusú oktatásra is kiterjesztik az együtt­működést?- Elképzelésünk szerint, a 14 éves korosz­tálynak, fakultáció keretében lehetőséget nyúj­tunk az első lépcsős KRESZ-vizsga letételére. Ez azt jelenti, hogy a gyerekek heti rendszeresség­gel látogatják a közlekedési parkot, megtanul­ják az érvényben lévő táblák és szabályok többségét, majd vizsgát tesznek. Siker esetén lehetőségük nyílik segédmotoros kerékpár ve­zetésére. Ez a bizonyítvány a „B" kategóriás személygépkocsi vezetői jogosítvány megszer­zésénél mentesít a KRESZ-tanfolyamon való részvétel alól. A vizsgát természetesen le kell majd tenni, de az oktatáson nem kötelező meg­jelenni. • A közlekedési park kitűnően alkalmas az au­tós oktatásra is. Ezzel kap­csolatban született megálla­podás?- Döntésre csak a jövő év elején kerül sor, de terveink között szerepel, hogy az újpesti gimna­zisták az érettségi mellé megszerezhessék az „úr­vezetői" jogosítványt is. Elképzelésünk szerint, a harmadik osztály máso­dik félévében, fakultáció keretében elsajátítanák az elméleti ismeretanya­got, míg a gyakorlati képzést a negyedik osz­tály első félévében kap­nák meg a tanulók. Az Autóklub mindehhez megfelelő oktatógárdával és saját gépkocsi- parkkal rendelkezik. A jogosítvány megszerzé­sének költségeit két részre bontanánk. Egyik fe­lét a tanuló, illetve szülei első évtől kezdve elő- takarékossággal biztosítanák, míg a másik 50%-ot - terveink szerint - átvállalná az önkor­mányzat. Úgy vélem, a jövőben a gépjárműve­zetői jogosítvány épp úgy az alapismereteket igazoló dokumentumok közé tartozik majd, mint az érettségi bizonyítvány. Miért ne lehetne mindez már ma is az újpesti diákok privilégiu­ma? Rojkó A. A közlekedési parkban otthonosan mozognak az újpesti gyerekek (Fotó: Eszterváry E.) A részönkormányzat üléséről Október 27-én tartották a Káposztásmegyeri Telepü­lésrészi Önkormányzat legutóbbi ülését, amelyben - az egyebekkel - négy napirendet tárgyaltak. Az ülés első napirendje a Káposztásmegyeren lévő oktatási intézmények tanévkezdési tapasztalatairól szóló tájé­koztató volt. Hock Zoltán alpolgármester elöljáróban elmondta, hogy míg a kilencvenes évek elején a ká­posztásmegyeri iskolákban a zsúfoltság volt jellem­ző, mára már kényelmes körülmények között tanul­hatnak a gyerekek, ugyanis a felére csökkent a lét­szám. Lényegesen jobbak tehát a tanulási feltételek. Minden évben végzünk tanulmányi felméréseket - mondta az alpolgármester. A továbbiakból kiderült, hogy a kerületben, így Káposztásmegyeren is - a bu­dapesti számokhoz viszonyítva - a „négyes” felé kö­zelít az iskolai átlag. Ez azért is elismerésre méltó, mert viszonylag rövid idő alatt kellett a gyerekeket káposztásmegyeri közösséggé összekovácsolni. Összeségében elmondható, hogy - a pedagógusok­nak köszönhetően - jól működnek az önkormányzat fenntartásában lévő káposztásmegyeri oktatási intézmé­nyek. A jelenlévő intézményvezetők kiemelték a nyelv- tanulás ösztönzésének fontosságát, valamint az iskolák arculatkialakításának szükségességét. A jelenlévők ab­ban is egyetértettek, hogy az ország többi iskolájához hasonlóan Káposztásmegyeren is leterheltek a tanulók, ezen változtatni kellene. Az alpolgármesteri tájékoztató elfogadása után a káposztásmegyeri környezetvédelmi helyzet áttekin­tése következett.- Bár hazánk nemzetközi összehasonlításban - kör­nyezetvédelmi szempontból - a középmezőnyben he­lyezkedik el, a nemzeti környezetvédelmi programból az derül ki, hogy még komoly feladatok várnak a jövőben az önkormányzatokra - jegyezte meg Korondy Marica alpolgármester asszony, a téma előadója. Ká- posztásmegyer bizonyos szempontból szerencsés hely­zetben van, mert nincsenek nagy gyárak, számottevő a zöldfelület, itt a főváros vízbázisa, de a pozitívumok el­lenére is akad gond. Ez utóbbiról többek mellett Sándor György környezetvédelmi referens ejtett szót. A környe­zetvédelmi referens beszámolójából kiviláglott, hogy Káposztásmegyer lakóit a szomszédságban működő Budapesti Szemétégető veszélyezteti a legsúlyosabban. A napirendhez kapcsolódóan kapott szót Hortobá- gyiné Török Rita, a Karinthy Frigyes Általános Műve­lődési Központ vezetője, aki elmondta, hogy Újpest környezetvédelmi programjához kapcsolódóan Ká­posztásmegyer egészére vonatkozó környezetvédelmi terveik első lépéseként a Farkaserdőben tanösvény ki­alakítását tervezik, amelyet a jövő évi április 22-ei Föld napi ünnep alkalmából adnak át a nagyközönség­nek. Az elképzelés már további támogatókra is talált. A dicsérendő kezdeményezéshez kapcsolódóan további elképzelések láttak napvilágot, szabadtéri erdei iskola, erdei sportpálya megvalósítása került szóba. A továbbiakban is az alpolgármester asszony tájé­koztatta a részönkormányzatot az újpesti önkormányzat és a kerületi polgári védelmi parancsnokság a veszélyes anyagokat felhasználó és előállító gazdálkodó szerve­zetek vezetőinek részvételével lezejlott konferenciáról. A részönkormányzat ülésének befejezése előtt szó esett a „zöld környezet” növényültetési akció sikeré­ről. Ehhez kapcsolódóan kérte Boruzs András elöljáró a jelenlévőket egy - időközben már lezajlott - faültetési programon való aktív részvételre. Vége­zetül Katona Sándor kért anyagi támogatást a Miku­lás teremfoci kupához, amit egyöntetűen meg is sza­vazott a részönkormányzat.-Rendek-

Next

/
Thumbnails
Contents