Újpest, 1998 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1998-03-28 / 6. szám
1998. március 28. Dr. Berta Attila rendőr dandártábornok, Budapest főkapitánya, Zsombor György, a Budapesti Polgárőr Szövetség elnöke, Mecseki Tibor, az újpesti Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület elnöke, Markos György, ismert humorista és polgárőr, Szabó Péter rendőr ezredes, Újpest rendőrkapitánya, továbbá a helyi rendőrség és polgárőrség tagjai Az, hogy az újpesti rendőrök és polgárőrök országosan is példamutatóan és eredményesen tudnak együttműködni, nem ismeretlen lapunk olvasói előtt, hiszen időről időre hírt adunk mindkét testület életéről, munkájáról. A közbiztonsági lakossági fórumokon is rendszeresen szó esik az összehangolt tevékenység eredményességéről a bűnesetek felderítése, bűnelkövetők elfogása terén vagy közös biztonsági akciók során. A főváros többi kerületében sem a polgárőr egyesületek számaránya vagy eredményessége, sem a helyi rendőrkapitányságokkal való együttműködési lehetőségük nem volt azonos szinten hosszú éveken át. A polgárőröknek előbb ki kellett vívniuk egyéni és testületi elismertségüket mind a lakosság, mind a felsőbb rendőri vezetők körében. A kitartó munka eredményes volt. Nemrég megszületett az az együttműködési megállapodás, amit a Budapesti Rendőr-főkapitányság részéről dr. Berta Attila rendőr dandártábornok, a Budapesti Polgárőr Szövetség részéről Zsombor György elnök írtak alá, és amely dokuEgyüttműködési megállapodás A bűnelkövetők kárára mentum egységes alapot képez a további közös fellépésekhez fővá- rosszerte és ezzel példát mutathat országosan is. A felek ugyanis a bűnözés elleni fellépéssel, a bűnmegelőzéssel, a közbiztonság javításával, a közterületek rendjével, a család-, gyermek- és ifjúságvédelemmel, baleset-megelőzéssel és a vagyonvédelemmel összefüggő közös érdekeiket fejezik ki az együttműködés hivatalos keretek közötti kimondásával. Manapság, amikor első számú közérzeti tényezővé lépett elő a köz- biztonság romlása és a polgárok félelme életük és vagyonuk kiszolgáltatottsága miatt, nagyon hasznos és szükséges lépés egy ilyen összefogás a hivatalos és polgári erők között. Csak a bűnelkövetők láthatják Már Újpesten is munkában a közlekedési szabálytalankodók legújabb technikai leleplezője (Fotó: Zalka István) (^) Újpesti Az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház ebben az évben Június 5-6-án rendezi meg a hagyományos Újpesti gyereknapot. Ebben két ok, de egy cél játszik szerepet. A cél, hogy idén is a lehető legtöbb újpesti gyerek, diák szerepeljen, vegyen részt a rendezvényen, márpedig idén május utolsó hétvégéjére esik pünkösd ünnepe, amikor sok család elutazik, továbbá az elmúlt évben sok áruház, bevásárlóközpont is tartott vonzó gyereknapi programot. Az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház rendezői már felvették a kapcsolatot az általános iskolák igazgatóival, hogy megtudják: részt vennének-e a kisiskolások számára június 5. péntekre tervezett vetélkedőn. Kedvező válasz esetén tehát ebben az évben is az általános iskolák közötti vetélkedővel indul a másfél napos program. A műsor főszerepét idén is kerületünk gyerekeinek szánják: ezúton is felhívják mindazokat, akik akár a színpadon, akár a Semsey park zöld gyepén szeretnék bemutatni tudásukat, jelentkezzenek március 31-ig az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház népművelőinél. A hagyóGyereknap mányok alapján idén is számítanak néptáncosok, zenészek produkcióira, sportbemutatókra. Negyedik alkalommal kerül sor az Elővideoklip-baj- nokságra! Az olvasók bizonyára már jól ismerik ezt a műsorrészt, melyben a kerület gyerekei - többnyire saját koreográfiájukkal - lépnek színpadra, több száz érdeklődő előtt. A korábbi évhez hasonlóan - ebben az évben május 4-5-én - válogatót rendeznek a részt venni kívánók számára, akik április 17-ig jelentkezhetnek az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház népművelőinél. (Telefon: 169-7166, cím: István út 17-19.) Olyan gyerekek, illetve csoportok nevezhetnek, akik 2-5 perc hosszú táncos, esetleg zenés produkcióval kívánnak szerepelni. A rendezők azt tanácsolják az érdeklődőknek, hogy a technikai lehetőségek részleteiről a próbák megkezdése előtt érdeklődjenek. Természetesen a rendezők az iskolákon túl idén is várják egyesületek, sportkörök, egyházközségek és más csoportok részvételét, kérve hogy mielőbb jelezzék szándékukat az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Házban. Kerekes György igazgató Felvételt hirdet A Humanisztikus Alapítványi Iskola felvételt hirdet kis létszámú első osztályba. Nyitott napok: Ili. 31., IV. 3. Cím: 1044 Budapest, Megyeri út 20/B. Telefon: 233-2215. KEDVES SZÜLŐK! Az 1998/99-es tanévben az alábbi emelt szintű osztályok indulnak az Erzsébet Utcai Általános Iskolában: 1. Emelt szintű testnevelési osztály, 1. évfolyamon. Szintfelmérés időpontja: 1998. március 16. (hétfő), 17 óra. [Pótidőpont: 1998. március 30. (hétfő), 17 óra.] Emelt számú testnevelésórák, úszásoktatás, edzőtáborok. 2. Emelt szintű matematikaosztály, 5. évfolyamon. Szintfelmérés időpontja (jelenleg 4. osztályosoknak): 1998. április 21. (kedd), 15 óra. Tájékoztató értekezlet érdeklődők részére: 1998. március 31. (kedd) 17.30-kor. Emelt számú matematikaórák, kiscsoportos oktatás, informatika és számítástechnika. Mindenkit szeretettel várunk az Erzsébetben! Érdeklődni lehet az iskola igazgatójánál: Cím: IV. kér., Erzsébet u. 31. Tel.: 169-3180. Helyreigazítás Az Újpest 1998. évi 5. számában Győztesek és helyezettek... című rovatunkban sajnálatos módon tévesen jelentek meg a Komplex képzőművészeti verseny 5-6. osztályos kategória első helyezettjének adatai. Helyesen: Kiss Gabriella, a Pécsi Sebestyén Általános Iskola 6. osztályos tanulója. Felkészítő tanára: (Hiri- piné Rózsa Valéria). Ugyanebben a rovatban tettük közzé a német nyelvi kerületi vers- és prózamondóverseny eredménylistáját. A versenyt nem a Pedagógiai Szolgáltató Központ, hanem az Újpesti Német Kisebbségi Önkormányzat szervezte. Az érintettektől és olvasóinktól ezúton elnézést kérünk. 8