Újpest, 1998 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1998-03-13 / 5. szám
1998. március 13. ÜJ FGróf Károlyi István 1848-49-ben Gróf Károlyi István 1847 novemberében töltötte be az ötvenedik esztendejét. Néhány évvel korábban temette el második feleségét és serdülő leánygyermekét, s két nagyobbik fiával egyedül maradt a nagy területű és szétszórt uradalomban. Az első fájdalmak csitulása után feledést keresett: utazott és birtokai igazgatásával foglalkozott. Bár 1847-ben részt vett a pozsonyi országgyűlésen is, nem sejtette, hogy az elkövetkezendő két év milyen megpróbáltatások elé fogja állítani. Az utolsó rendi országgyűlés, a bécsi és pest-budai forradalom, a márciusi és áprilisi törvények, az első felelős magyar kormány tagjainak kinevezése, az ország határainak megtámadása és a honvédő hadsereg toborzása, majd megszervezése gyökeresen megváltoztatták Magyarország népeinek hangulatát. Voltak, akik lelkesen a zászlók alá álltak, voltak, akik döntésre képtelenül szemlélték a történteket, s voltak, akik az első pillanattól elutasították azokat. Rokonszenvezett velük Gróf Károlyi István, aki kora miatt ugyan nem tartozott az aktív reformkori politikusnemzedékhez, rokonszenvvel figyelte a változásokat, a Habsburg Birodalmon belüli hatalommegosztást, a magyar elkötelezettségű hazai vezetést és az önálló közigazgatás kialakítására tett lépéseket. Rokonszenvének egyik első jele volt, hogy amikor Kossuth Lajos pénzügyminiszteri minőségében felhívást tett közzé a Magyar Nemzeti Bank megalapítására, Károlyi István nagy összeggel járult annak elősegítéséhez. Mivel pedig az 1848 májusában országszerte érzékelt vidéki lázongások Pest környéki le- csendesítésében is jelentős szerepe volt, a Batthyány Lajos vezette magyar kormány kinevezte a vezérmegye, Pest-Pilis-Solt-Kiskun fő- ispáni helytartójává. Azért nem főispánná, mert az örökösen a nádor tiszte volt, aki azonban ezt a feladatát már nem tudta ellátni, így Károlyi István gyakorlatilag az első pillanattól kezdve főispánként működött. A fóti gróf egyik első tevékenysége az volt, hogy az áprilisi törvények szellemében uradalmában nemzetőrséget szervezett s betanításukban személyesen is részt vett. E cselekedete érdekességét az adja, hogy néhány hónappal ennek előtte még két mankóval járt, mert régebbi eredetű, közelebbről meg nem határozott végtagbetegsége kiújult; amikor azonban szükség volt jelenlétére, legyőzte fájdalmait. De nemcsak legyőzte, hanem szeptemberben ő maga is táborba vonult a délvidékre, amelyet a betörő szerb szabadcsapatok ellen kellett megvédeni. Családi hagyományok Visszatérve a közvetlen harcok közeléből, Károlyi István úgy gondolta, hogy ütőképesebb hadseregre lenne szükség az eredményesség érdekében, a szerbek legyőzése ugyanis meglehetősen elhúzódott. Ekkor felajánlotta a magyar miniszterelnöknek, hogy fedezi bizonyos számú huszár hadba állításának költségeit. Ebben az elhatározásában Károlyi Istvánt családi hagyományai is befolyásolhatták, hiszen felmenői között többen alapítottak huszárezredet. Batthyány Lajos válaszában azt kérte, hogy az alapításra szánt összeget fordíthassák inkább a tüzérségre, amiben sokkal nagyobb hiányossága volt az újonnan alakult magyar hadseregnek, és ami, tegyük - hozzá, sokkal hatásosabb, mint a huszárok. Károlyi István szó nélkül teljesítette a ké8 rést, de eredeti tervéről sem mondott le: birtokain egy általa szervezett huszárezredbe toborozni kezdett. Az alakulat létrehozatala azonban az ország akkori, általánosan szervezetlen viszonyai között elég nehezen haladt. Az egység végül döntően alföldi, kecskeméti, nagykőrösi jelentkezőkből jött létre, 16-os sorszámot viselt s a szabadságharc huszárezredei közül az egyedüli volt, mely tulajdonosa nevét viselte, ugyanis Károlyi-huszárezrednek hívták. 1849-ben év közben több részre osztották, voltak egységei, amelyek Világos mellett letették a fegyvert, és voltak, amelyek Komárom kapitulációja után menlevelet kaptak. Itt szolgált egyébként Károlyi István fia, Sándor is. 1848 decemberének végén ki kellett üríteni Pest-Budát a gyorsan közeledő császári csapatok elől. Kossuth Lajos vezetésével az ország felelős tisztségviselőinek egy része Debrecenbe menekült. Batthyány Lajos és Károlyi István azonban nem tartott velük, a Károlyi-palotában várták a fővárost megszálló csapatokat, mert úgy gondolták, hogy ők minden tőlük telhetőt megtettek a béke megtartásáért, s csupán az ország határát megsértőkkel szemben léptek fel. Windischgraetz, a császári hadsereg főparancsnoka, aki egyébként első pesti lakhelyéül a Károlyi-palotát választotta ki, nem így gondolta. Az épületből először a volt miniszterelnököt, majd pedig Károlyi Istvánt szállíttatta át a budai katonai börtönbe; de még egyelőre az ellenük felhozott vádak nem alkottak egységes rendszert, és nem adtak elég bizonyítékot, ezért sorsukról végleges döntés nem született. Közben a tavaszi hadjárat során győzedelmesen előretörő honvédseregek nagyon megközelítették Pest-Budát, ezért most az osztrákok ürítették ki a várost. A foglyokat is elvitték, akik a következő néhány hónapban Laibach, Pozsony és 01- mütz börtöneinek lépcsőit taposták. 1849 szeptemberében azonban visszaszállították őket Pest-Budára s a hírhedt Újépületbe kerültek. A világosi fegyver- letétel s Komárom várának elfoglalását követően pedig megkezdődött a bosszú. Magyarország első miniszterelnökének, gróf Batthyány Lajosnak a sorsa közismert. Rabságában társát, Károlyi Istvánt végül mégsem ítélték halálra, bár a huszárezred létrehozásáért ő ezt várta, hanem börtönnel és pénzbüntetéssel büntették. A vizsgálati fogság idejét is beszámítva, 1850-ben, ötvenharmadik életévében szabadult s egy legyőzött országba, megalázott társadalomba, apákat és fiaikat sirató családok közé térhetett vissza. Buda Attila „Jól van dolga a mostani huszárnak...” ...az egykori katonanótát idézi az Újpesti Helytörténeti Gyűjtemény munkatársai által „rekonstruált” huszárcsákó. A forradalom és szabadságharc 150. évfordulója kapcsán a gyűjteményt felkereső gyerekek maguk is elkészíthetik saját csákójukat, amely alakjában és díszítésében a híres Károlyi-huszárokat idézi. (Fotó: Zalka István) A dédaf Több mint 70 év telt el azóta, hogy 1927-ben a Magyarság cin munkatársa az újpesti szegényházban rábukkant az 1848-49-et dalom és szabadságharc „utolsó vörössipkás katonájára". Az 107(11 esztendős Mészáros Gábor, aki béresként jól ismerte a r kor jeles arisztokratáit is, a saját képzelelvilágán szűrte át a való. és akár egy romantikus jókai-regényhős, átélte, átérezte a harcc menyeket. Az 1910-es évektől Újpest legidősebb polgára az új vasók szemében valósággal a '48-as honvéd jelképévé vált. C ink részleteket olvashatnak az egykori interjúból, miközben a ma pesten élő dédunoka: dr. Nagyjózsefné felidézi az öreg baka a Mészáros Gábor leszármazottai ma is őrzik a dédapa legendái „27 éves „tacskó” v, még, amikor beálltam \ sipkás bakának. Hadna harmadmagammal küldi gúlákat verbuválni. A j ság nagy örömmel és Iá lelkesedéssel csapott fel nának, úgy, hogy egym naponta 10-Í5 újoncot tem össze, pedig nyár v éppen a búzát hordták. A gek bizony sokszor sírva könyörögni és hozták a ■ rintot, az újoncváltság hogy engedjem haza fi de sem én, sem a leg hallani sem akartunk róla. Sőt, ők voltak a legjobb verbuválól bizony, öt forintot kaptunk egy újonc után a magyar kincstártól 4=- Bár Mészáros Gábor rendkívül hosszú életű volt, személye lékeim nem maradtak róla. Amikor meghalt -1931 decemberébe még meg sem születtem. Amit az életéről tudok, nagyrészt a szí tői hallottam - meséli dr. Nagy Józsefné. - A család a múlt száz; zepén még a Pest megyei Versegen élt, de a nagyapám már Ka született. Béresként dolgozott előbb Ráday Gedeon gróf, majd Pi niczky Frigyes báró birtokán. Miután 1870-ben Újpestre költözc varosként vállalt munkát. A családban több gyermek született: apám, aki hét nyelven beszélt, papnak készült; lánytestvére egy i ti asztaloshoz ment feleségül. Volt még egy kisfiú, aki súlyos bete került az újpesti kórházba. Számomra ismeretlen körülmények 1 őt egy amerikai házaspár magával vitte az Egyesült Államokba. * „Petőfit én jól ösmertem. Mintha még most is látnám: ...Ráké zején hallottam egyszer szónokolni, volt is ott rivalgás, majd szé gatták szegényt. Amikor szavalt, toppantott a lábával és nagy dü támadta a zsarnokságot! Buzdító beszédet mondott minékünk, fegyverünkkel verjük szét a sok támadó gyülevészhadat... Gör, szolgáltam, sokszor elbeszélgetett velem. Részt vettem a kápolna vani, gombosi és az isaszegi híres csatákban. Versegen állottam tanának. Ösmertem én Rózsa Sándort is... A váci nagy csatába részt gerillacsapatával. Együtt harcoltunk akkor a betyárokkal.” *- Nem tudom, hogy mikor és hogyan került a dédapám az í szegényházba. Nagyapám kövező mesterként dolgozott, álla: úton volt, nagyanyám a gyerekekre vigyázott: úgy gondolom, 1 család ezért nem vállalhatta az idős ember felügyeletét. Édesa azonban gyakran látogatta az öreget, aki élete végéig szellemi fi ségnek örvendett és egészséges volt. Igen jó kedélyű, vidám i lehetett, erről tanúskodnak visszaemlékezései is. Amikor utolji lálkoztak, anyám szokás szerint megkérdezte, hogy legközelel vigyen magával. A felelet mint mindig, ez volt: „Jó bort, mej menyecskét, lányom!” * „Gödöllőről, a királyi erdők felől érkeztünk meg Isaszegi pen a templom elé. A templom mellett egy kis fehér zsúpfedel zikó állt, amelyben egy szegény özvegyasszony lakott. Alig, leszálltunk a lóról, felénk futott és sírva panaszolta:- Édes katona uramék, nézzék, ott viszik az utolsó zsírom- Lóra pattantunk, hát látjuk, amint két „pikás uláner" kötél ve viszi a nagy bődön zsírt. Utána ugrottunk, persze lefogtuk ői öregasszony elé vittük és visszaadattuk velük a zsírt és a karabé, dogabb végével kezdtük móresre tanítani őkelméket...” 4»- A dédapám Újpest legidősebb polgáraként halt meg 1931 d herében. Akkoriban a város még számon tartotta őt, azóta úgy I
