Újpest, 1998 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1998-05-20 / 10. szám

ŰIPEST 1998- május 20. J ---------------------------------------------------------------------------­Testületi ülésen (Folytatás a 3. oldalról) véleménye mellett, dr. Derce Tamás polgármester pedig szö­vegszerű módosítást várt a frakcióvezetőtől. Dr. Vitáris Edit jegyző még egy kísérletet tett a meggyőzésre, majd jelezte: eredeti javaslatát változatlanul fenntartja. Mivel az MSZP- frakció nem terjesztett elő szövegszerű módosítást, az elnök nem terjesztette elő szavazásra a javaslatot. A testület ezt követően az előterjesztést és a rendelet módosítását - 21 igen, 3 nem, 3 tartózkodás szavazati aránnyal - elfogadta. Több szempont alapján Negyedik napirendi pontként Nagy István népjóléti alpolgár­mester tett javaslatot egyes magántulajdonban lévő lakások lakbérének megállapításáról és bérlőik lakbértámogatásának rendszeréről szóló önkormányzati rendeletre. Az előterjesztő felhívta a figyelmet arra, hogy a rendelettervezet az 1999. ja­nuár 1 -je előtt bérbe adott és a kétszeres lakbér hatálya alá eső lakásokról szól, nevezetesen azokról, amelyek nem kényszer­bérlet, hanem egyéb bérleti jogviszony alapján jöttek létre. A rendelettervezetet két bizottság is megtárgyalta és támogatta a Lakásbérlők Egyesülete is. Úgy vélte, sikerült kidolgozni azt a megoldást, melyben a lakbérek közelednek a tulajdono­sok által is elfogadhatló piaci lakbér mértékéhez, ugyanakkor a szociális szempontok is beilleszkednek a javaslatba. Majzik Ferencné, a népjóléti és lakásügyi bizottság elnökeként arról tájékoztatta a testületet, hogy a bizottság két alkalommal is megtárgyalta a rendelettervezetet, és immár támogatólag ter­jesztik a testület elé... Eiselt Géza (MSZP) ama kért választ az előterjesztőtől, milyen kört érint a rendeletjavaslat, hány lakásbérlő támogatásáról van itt szó s milyen forrásból történ­ne a támogatás. Az emelés mértékével nem értett egyet, hi­szen az önkormányzat a tulajdonában lévő lakások esetében nem hajtott végre ilyen nagyságrendű emelést... Kerekes Zoltán (Munkáspárt) arról szólt: már az előkészítő munka so­rán sem értett egyet a tervezettel, most sem tudja támogatni és megszavazni, a kompenzációt azonban meg kell találni... Nagy István elmondta: az önkormányzati lakások béré­nek megemelésére nem ő kompetens javaslatot tenni. Eiselt Géza kérdésére azt a választ adta: mintegy tízre tehető azon panaszosok száma, akik levélben fordultak az önkormány­zathoz. Főleg azok kértek elbírálást, akiknél az eljárás so­rán kiderült, hogy kényszerbérlő státuszukat nem tudták bi­zonyítani, ezért igényüket az önkormányzat visszautasítot­ta. Több önkormányzat véleménye volt továbbá az, hogy e témakörben célszerű rendeletalkotási kötelezettséggel tisz­ta viszonyokat teremteni. Dr. Derce Tamás véleménye az volt, hogy amennyiben a lakbér mértékével a bérbeadó nem elégedett, pert indíthat a piaci lakbér és az önkormányzat által megállapított lakbér közötti különbség megtérítése mi­att, amelynek megfizetése az önkormányzatra hárul... Egerszegi Krisztina ezt követően azt a javaslatot tette, hogy a rendelettervezetről a jelenlévők név szerinti sza­vazással döntsenek. Ezt a javaslatot azonban 6 igen, 17 nem szavazati arány mellett elvetették a képviselők. Ezt követően a képviselők paragrafusonként szavaz­tak a rendelettervezetről, és végül is 24 igen szavazattal ért véget a vita. Ötödik napirendi pontként Nagy István népjóléti alpol­gármester tett javaslatot az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérletéről és bérbeadásának szabályairól szóló - többször módosított - 42/1996. (XII. 30.) számú önkormányzati rendelet módosítására. Az előterjesztő ki­emelte: a módosítás a nyugdíjasházakba való bejutás és az ott élés feltételeit szabályozza, s kérte annak elfogadá­sát. Majzik Ferencné a népjóléti és lakásügyi bizottság el­nökeként a bizottság támogatásáról tájékoztatta a jelenlé­vőket. Mivel észrevétel, kérdés nem volt, a szavazás 27 igen vokssal zöld utat adott az előterjesztésnek... Hatodik napirendi pontként Hock Zoltán alpolgármester ter­jesztette a testület elé a Képviselői alap felhasználásáról szóló javaslatot. Az előterjesztő utalt arra: az előterjesztés alapja az 5/1998. számú önkormányzati rendelet. Bodor Mihály és Dió- sí László (MSZP-s) képviselők javaslatán alapuló, és 1997 nyarára datálódó javaslat nyomán került előterjesztésre... Lé­nyege, hogy a képviselők - városüzemelési feladatok elvégzé­sére - meghatározott pénzkeretet használhatnak fel. Bodor Mihály képviselő utalt arra, valóban képviselői indítvány formájában terjesztették elő Diósi Lászlóval ezt a javaslatot, s emiatt sajnálatosnak tartotta, hogy a javaslat kidolgozásában nem kérték fel őket. Ennek ellenére a ja­vaslat jórészt megegyezik az elképzelésükkel, a változások pedig előnyére válnak... Módosító javaslatában azt fogal­mazta meg a testületi ülésen, hogy a rendelkezésre álló pénzösszegeket semmi esetre sem a körzetekben felgyü­lemlett szemét elszállíttatására kellene fordítani. A tervezet 4. §. 2. pontjáról szólva pedig javasolta a következő mon­datot: az egyéni választási körzet képviselője köteles a ren­delkezést aláírásával ellátni. Diósi László örömmel fogadta korábbi javaslatuk na­pirendre kerülését, javasolta, a képviselők fogadják el Bodor Mihály javaslatát, majd egy év múlva, a tapaszta­latok birtokában vissza lehet térni a témára... Hock Zoltán előterjesztőként nem értett egyet a Bodor Mi­hály által felvetettekkel, mivel a képviselők jogállásáról szó­ló törvény nem ismeri a különbséget a listás és az egyéni vá­lasztókerületi képviselő között. A másik szempont viszont az, hogy 33 képviselő egyetemlegesen felelős Újpestért. Bodor Mihály ezt követően elállt a módosító javaslat­tól, de úgy vélte, annyit mégis el kellene érni és a rendele­tet ki kellene egészíteni azzal a kitétellel: az egyéni válasz­tási körzet képviselője kapjon tájékoztatást, ha listás kép­viselő a kezdeményező... Hock Zoltán fenntartotta erede­ti álláspontját, melyet a testület is megerősített, amikor 11 igen, 14 nem szavazati arány mellett elvetette Bodor Mi­hály módosítló indítványát. Ezt követően 22 igen, 2 tar­tózkodás szavazati aránnyal elfogadták az előterjesztést. Elismerések Nyolcadik napirendi pontként a képviselők az Újpest Gyer­mekeiért díj, az Újpest Kiváló Tanulója, az Újpest Kiváló Di­áksportolója, a Kiváló Diákközösségi Munkáért díjak ez évi odaítéléséről döntött, Hock Zoltán kulturális alpolgármester előteijesztésében. Egerszegi Krisztina a KÖB elnökeként az előterjesztés tá­mogatásáról szólt és jelezte: az Újpest Gyermekeiért díjnál a személyekről külön-külön történjen a szavazás... Simonfi Sándor nehezményezte, hogy a képviselőasszony hozzászó­lásában keverte a bizottsági és a saját képviselői véleményét s ez a testület megtévesztésére lehet csak alkalmas. Hock Zoltán szintén az SZMSZ betű szerinti betartására kérte a KÖB elnökasszonyát, utalva arra, hogy Majzik Ferencné is a bizottsága nevében támogatta az előterjesztést, majd ezt kö­vetően a saját nevében tett módosító indítványt... Egerszegi Krisztina ügyrendi javaslata az volt, hogy az Újpest Gyermekeiért díjjal kapcsolatban a személyekről egyenként történjen szavazás... Kerekes Zoltán képvise­lő elmondta: örömmel fedezte fel Csák Kálmánt, a Bajza Utcai Általános Iskola egykori tanárát a kitüntetés váro­mányosai között, mert ő is a tanítványa volt, és saját pél­dáján keresztül is alátámasztja a díj odaítélésénak jogos­ságát.. . Ezt követően Egerszegi Krisztina jelezte: miért is tartózkodott - a KÖB ülésén - a szavazásnál? Ugyanis az előterjesztettek között több olyan személy volt, akik már korábbi években is szerepeltek a javasoltak között, s közöttük olyanok, akik több évtizede végeztek munkát az intézményben. Ilyen megfontolásból nem tudta támogat­ni azt a személyt, aki csak 7 éve dolgozik Újpesten... Dr. Demkó János (Újpestért Egyesület) nem értett egyet Egerszegi Krisztina okfejtésével, utalt arra: a díj odaítéléséhez szerinte ennyi idő is elegendő lehet... Ezt követően a szavazást követően az alábbiak a díjazottak: A képviselő-testület 1998-ban- „Újpest Gyermekeiért” díjban részesíti: Pétery Pált, a Halassy Olivér Sport Club igazgatóját, Antal Istvánt, a Babits Mihály Gimnázium tanárát, Bárdos Endréné nyug­állományú szaktanácsadót, Szabó Imrénét, a Pécsi Sebes­tyén Általános és Zenetagozatos Iskola zongoratanárát, Csák Kálmánt, a Bajza Utcai Általános Iskola nyugállo­mányú tanárát, Nagy Endrénét, a Könyves Kálmán Gim­názium nyugállományú tanárát;- „Újpest Kiváló Tanulója” díjban részesíti: Csorba Ákost, a Munkásotthon utcai Testnevelés tagozatos Ál­talános Iskola diákját, Magyar Laura Ritát, a Szigeti Jó­zsef Utcai Általános Iskola diákját, Hricisák Viktóriát, a Mód Aladár Általános Iskola diákját, Czebe Katalint, a Károlyi István Általános Iskola diákját, Magyari Szabol- csot, a Szűcs Sándor Általános Iskola diákját, Túrái Pé­tert, az Ének-, Zene-, Testnevelés-tagozatos Általános Iskola és Háziasszonyképző Szakiskola diákját, Vétek Gábort, a Babits Mihály Gimnázium diákját, Molnár Ágnest, a Könyves Kálmán Gimnázium diákját;- „Újpest Kiváló Diáksportolója” díjban részesíti: Kovács Orsolya tőrvívót, a Babits Mihály Gimnázium ta­nulóját, Taraba Sándor cselgáncsozót, az Ének-, Zene-, Testnevelés-tagozatos Általános Iskola tanulóját, Heidum Bernadett gyorskorcsolyázót, a Karinthy Frigyes Általá­nos Iskola tanulóját. Bóka Krisztina atlétát, a Szűcs Sándor Általános Iskola tanulóját, Kupeczki Gábor tornászt, a Szi­geti József Általános Iskola tanulóját. Varga Vilid búvárú­szót, a Bródy Imre Gimnázium tanulóját, Hirschner Judit aerobictomászt, a Bródy Imre Gimnázium tanulóját;- „Kiváló Diákközösségi Munkáért” díjban részesí­ti: Babos Márkot, a Szűcs Sándor Általános Iskola tanu­lóját, Fogas Viktort, a Homoktövis Utcai Általános Isko­la tanulóját, László Lindát, a Karinthy Frigyes ÁMK ta­nulóját, Hladany Attilát, a Kanizsay Dorottya Egészség- ügyi Szakközépiskola és Gimnázium tanulóját, Vigh Ve­rát, a Babits Mihály Gimnázium tanulóját. (A díjak átadá­sára május 29-én kerül sor.) Bejelentések A bejelentések között Hock Zoltán ismertette a Tanoda Téri Matematika tagozatos Általános Iskola bezárásával kapcsolatos teendőket, mely szerint a testület - korábbi döntésének megfe­lelően - az intézményt 1998. augusztus 31-ével bezáija, a jog­utód az Erzsébet utcai 31. szám alatti általános iskola A neve­lőtestület 37 tagja közül 33-an kérték közalkalmazotti jogviszo­nyuk megszüntetését, egy nevelő kérte áthelyezését a jogutód általános iskolába. A jogszabály szerint a munkáltató csak abban az esetben kezdezményezheti a közalkalmazotti jogviszony megszüntetését, ha azt a képviselő-testület kimondja. Megáll­apodás történt annak formájára is, hogy a közalkalmazotti jog­viszony megszüntetése az alkalmazottak szempontjából a lege­lőnyösebb napra esik, vagyis amikor új munkahelyet tud létesí­teni. .. Az előterjesztést a testület 22 igen szavazattal elfogadta. Ezt követően Nagy István alpolgármester terjesztette elő azt a javaslatot, melynek értelmében az önkormány­zat 1998-2004-ig terjedő időszakra együttműködési megállapodást köt a sérült gyermekek életfeltételeit se­gítő Szép Jelen Alapítvánnyal. Ezt követően dr. Vitáris Edit jegyző terjesztette a tes­tület elé az - újpesti - 56-os Szövetség kérését, mely szerint engedélyezni kérik névhasználatukban az Újpest név használatát. A képviselő-testület ezt követően 16 igen, 4 nem, 5 tartózkodás szavazati aránnyal hozzájá­rult ahhoz, hogy az 56-os Szövetségtől leválni kívánó új­pesti szervezet nevében az Újpest szó szerepeljen. A kérdések sorát Egerszegi Krisztina nyitotta meg, s a jegyzőtől kérdezte: amennyiben bármely képviselő-tes­tületi vagy bizottsági ülésről szó szerinti jegyzőkönyvet kér, azt a hivatalnak rendelkezésre kell-e bocsátania? Dr. Vitáris Edit jegyző idézte az SZMSZ idevágó bekez­dését, mely szerint bármely települési képviselő kérheti, hogy felszólalását a jegyzőkönyv szó szerint tartalmazza. Egerszegi Krisztina azt követően pontosította saját kérdését, vagyis úgy fogalmazott, hogy az elhangzott ülésről kérhet- e a képviselő szó szerinti jegyzőkönyvet, mivel erről az SZMSZ nem rendelkezik... A jegyző asszony válaszából kitűnt, hogy utólag nem, de az SZMSZ tartalmazza, hogy a jegyzőkönyvnek mit kell tartalmaznia... Simonfi Sándor ezt követően a Káposztásmegyeri Tükör című lap akkori legfrissebb számával kapcsolatban tett fel kérdést, melyet előző lapszámunkban már részletesen tár­gyaltunk. (Mint ismeretes, legutóbbi ülésről készült össze­foglalónk előző lapszámunkból terjedelmi okok miatt ki­maradt, hiszen a rendkívüli testületi ülést 5 lapoldalon át taglaltuk. A kérdések között szereplő - a Káposztásmegye­ri Tükörben megjelenteket érintő napirendet pedig azért emeltük át, mert témájában a rendkívüli testületi ülésen tör­téntekhez kapcsolódott. A szerk.) A vitában még egy kérdés hangzott el, melyet Hock Zoltán alpolgármester tett fel - a jegyzőkönyvben szó szerinti idézést kérve: és a költségve­tési rendelethez kapcsolódott: A kérdés címzettje Egerszegi Krisztina bizottsági elnök asszony, és szó szerint úgy szólt: tisztában volt-e Egerszegi Krisztina, az oktatási bizottság elnöke azzal, hogy amikor nem szavazta meg, tehát nem­mel szavazott az 5/1998. (III. 3.) számú önkormányzati ren­delet módosítására, ami a költségvetési rendeletről szól, hogy ezzel 3000 közalkalmazottaknak az április 1 -jétől ese­dékes 10 százalékos béremelését akarta megakadályozni? Egerszegi Krisztina válaszában azzal érvelt, hogy mint képviselő szavazott, és az általa tett hiányosságok, észrevéte­lek, pontatlanságok voltak az okok, melyek erre késztették...-bk-

Next

/
Thumbnails
Contents