Újpest, 1998 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1998-04-10 / 7. szám

1998. április 10. Márciusban kezdték, (Folytatás a 3. oldalról) Berényi András főépítész ezt követően az építést tör­vény ama passzusát idézte, amely szabályozza azt, hogy egy rendezési tervet a jóváhagyás előtt milyen módon kell egyeztetni. Az egyeztetési kötelezettség a fővárost terheli és ez folyamatban van, és a 23 szék klub csupán segítséget kíván a kerületek számára nyújtani az egységes álláspont kialakításában. Simonfi Sándor ügyrendi észrevételt tett, jelezve, az ehhez hasonló kérdésekben ez nem volt idáig jellemző a testületre.. : Új frakcióvezetés Szünet után dr. Derce Tamás polgármester tájékoztatta a testületet arról, hogy az MSZP képviselőcsoportja tisztújító értekezlete frakcióvezetőnek dr. Benkő Lász­lót, frakcióvezető-helyettesnek Bodor Mihályt és Eger- szegi Krisztinát választotta meg. Dr. Benkő László a frakció nevében visszautasította a képviselőcsoportot érintő sértő megállapításokat, majd kérte: a polgármester vegye számba a még felszó­lalni kívánókat és szavazzanak a kérdésről... A testület a felszólalásukat jelzőknek - Buzna Ferencnek, Nagy Ispánnak és Hock Zoltánnak - még megadta a szót. Nagy István úgy vélte, hogy egy önkormányzati rendelet a szakmai elemeken kívül tartalmaz még politikai elemeket is, így ez a mostani napirend is erre példa. Hiába nem ért egyet sok kerület és nevezetesen 15 polgármester az ART jelen ál­lapotában való elfogadásával, a főváros a kerületek megkér­dezése nélkül is megalkothatja rendeletét. Abban - úgy vél­te - valamennyien egyetértenek, hogy a rendelettervezet el­fogadása az önkormányzatok önállóságát sértené. Abban vi­szont nincs egyetértés, hogy az ART rendelettervezete men­jen-e tovább még szakmai egyeztetésekre. A határozati ja­vaslatot azért is javasolta elfogadni, mert nem csak arról van szó, hogy a rendelettervezetet a kerületek nem támogatják, hanem szakmai alapon ellenjavaslat született, amely több ponton módosítja a főváros eredeti előterjesztését. A szak­mai alap 23 önkormányzat főépítésze volt. Amennyiben a képviselő-testület úgy dönt, hogy az írásos határozati javas­latot támogatja, a főváros feladata és felelőssége a törvény által előírt egyeztetések lefolytatása, illetve Hock Zoltán ál­tal előterjesztett módosító javaslatról folytasson le szakmai vitát. Véleménye tehát az volt, szavazzanak az MDF frakció- vezetője által előterjesztett javaslatról... Hock Zoltán az MDF frakcióvezetőjeként köszönetét mondott Albrecht Péternek, az MSZP leköszönő frakció- vezetőjének, hogy az eltelt időszakban konstruktív mó­don, Újpest érdekeit szem előtt tartva dolgoztak együtt. Dr. Benkő László, újonnan megválasztott frakcióvezető­nek pedig sok sikert kívánt, bízva abban, hogy elődjéhez hasonlóan sikerül konstruktív munkakapcsolatot kialakí­taniuk, és az MSZP-frakció érdekeit sikerül összeegyez­tetni a városrész érdekeivel. Dr. Derce Tamás ezt követően visszavonta az 1. szá­mú napirendi pontot, tekintettel arra, hogy az MSZP- frakció módosító indítványában nem létező önkor­mányzati szövetséget kívánt bevonni az ÁRT tárgyalá­sába, ezzel egyértelmű volt számára a kérdés politikai jellege. A második napirendi pontban azt az előterjesztést vitat­ták meg a képviselők, amely a Dugonics utca, Berda Jó­zsef utca, Mártírok és Aradi utcák által határolt (70556 helyrajzi számmal ellátott) ingatlan hasznosítására ké­szült. Az előterjesztő dr. Derce Tamás polgármester, az előadó Berényi András főépítész volt. Mivel szóbeli kie­gészítést nem tettek, a hozzászólások következtek. Első­ként Gömbös Attila (MDF), aki a városfejlesztési és ter­vezési bizottság elnöke távollétében elmondta, hogy a bizottság a határozati javaslatot javasolja elfogadásra a képviselő-testületnek. Ez az a terület, amelyen a Magyar Autóklub Budapesti Területi Szervezete közlekedésbiztonsági parkot kíván létesíteni. (Erről lapunk február 13-i számában részle­tesen írtunk. A szerk. megj.) Az előterjesztés támogatásáról erősítette meg a je­lenlévőket dr. Benkő László MSZP-s frakcióvezető, Buzna Ferenc az Újpestért Egyesület, Hock Zoltán az MDF, Nagy István a Fidesz-MPP frakcióvezetője, va­lamint Mészáros Ferenc káposztásmegyeri elöljáró is. A testület az előterjesztést 28 igen, 2 tartózkodás szava­zati aránnyal elfogadta. Harmadik napirendi pontként az önkormányzat által fenntartott általános iskolák és gimnáziumok pedagógiai programjainak jóváhagyására és az alapító okiratok módosí­tására tett javaslatot Hock Zoltán kulturális alpolgármester. Szóbeli kiegészítésében utalt arra, a pedagógiai programok összeállítása, amely most a képviselők előtt fekszik, több é- ves folyamatra tekint vissza. Egyrészt 1993-ben kezdődött el az a munka, amelynek során áttekintették az önkormányzat által fenntartott intézményeket, az intézményrendszer átvilá­gítására külső céget bíztak meg, annak eredményét megvi­tatták az intézmények közösségével és ezzel párhuzamosan folyt a szakmai munka áttekintése, amelyet a testület is tár­gyalt az elmúlt nyáron és elfogadta az önkormányzat közép­távú közoktatási koncepcióját. A közoktatásról szóló tör­vényben már megfogalmazódott az az igény, hogy a magyar közoktatási intézményrendszerben meg kell határozni a tan­köteles korban lévő korosztálytól elvárható műveltségi java­kat, elméleti prioritásokat. A kormány 1995-ben elfogadta a nemzeti alaptantervet (a NAT-ot), amelynek bevezetésének határideje 1998. szeptember 1-je. Ebben feladatot határozott meg a helyi önkormányzatok számára, többek között a peda­gógiai programok intézményenkénti meghatározását. A tes­tület által korábban elfogadott koncepció lehetővé tette, hogy az intézmények saját maguk dolgozzák ki saját peda­gógiai programjukat, amelyet ismét a képviselő-testületnek kell elfogadnia. A törvény előírja, hogy a szakértői névjegy­zékben szereplő szakértőkkel történt megvizsgálás után ke­rülhet erre sor, hiszen feltétele, hogy megfeleljen a nemzeti alaptantervnek, a hatályos jogszabályoknak, az önkormány­zat által elfogadott koncepciónak. Széles körben A szakértői vizsgálat biztosítja a jogszabályoknak meg­felelő formát, valamennyi intézmény pedagógiai prog­ramját több körben véleményezve elfogadásra javasol­ják. Az előterjesztést megtárgyalta az önkormányzat közművelődési, oktatási bizottsága is, amely apróbb pontosításokat követően elfogadásra javasolja a képvi­selő-testületnek. Az elmúlt év nyarán elfogadott közép­távú fejlesztési programhoz képest a Venetiáner utcai ál­talános iskolánál tértek el - indokoltan - a programtól, hiszen a 16 éves tankötelezettség miatt és az iskola spe­ciális helyzetéből adódóan szükségesnek érezték a 9. és a 10. évfolyam megindítását, ezzel is lehetőséget te­remtve az itt tanuló diákok számára a tankötelezettség teljesítésére. Az alpolgármester egyúttal köszönetét mondott mindazon több száz pedagógusnak, szakta­nácsadónak, intézményvezetőnek, a polgármesteri hiva­talban e feladattal foglalkozóknak, szakembernek, aki az elmúlt évek során e nagyszabású munkában részt vet­tek. Véleménye volt továbbá, örvendetes, hogy a határ­idő előtt elkészültek a pedagógiai programok, az igenlő testületi döntést követően, valamennyi intézmény meg­ismertetheti azt a szülőkkel. Ezzel egy újabb lehetőséget nyújtanak a szabad iskolaválasztás érdekében, hiszen a szülők már most, a beiratkozás előtt, dönthetnek arról: melyik iskolába Írassák be gyermeküket. Egerszegi Krisztina arról szólt, hogy a közművelődé­si, oktatási bizottság több ülésen tárgyalta a témát, örven­detesnek nevezte, hogy a bizottság munkájában egysé­ges álláspontot sikerült kialakítani. Köszönetét mondott mindazon pedagógusoknak, intézményvezetőknek, hiva­talbeli dolgozónak, akik valamilyen formában részt vet­tek a munkában. Bizottsága is támogatta az alpolgármes­ter által is említett Venatiáner utcai iskola esetében a vál­tozást. Tóth József (Újpestért Egyesület) kisebbségi tanácsnok arról szólt, hogy örömmel fogadta az új okta­tási koncepció elkészültét. Szólt arról is, közismert, hogy az általános képzésben a cigány tanulók hátránya igen nagy, s ez társadalmi hátrányt is jelent. A szakértői véle­mény alapján került kialakításra a Langlet Waldemár ut­cai általános iskolában kialakított szakmai program, amelyet megfelelőnek tart, és a program sikeréhez kérte a jelenlévők, az ebben segíteni tudók segítségét. Schmuck Andor (MSZP) ifjúsági tanácsnok arról szólt, hogy az előterjesztés, az ebben való döntés a jövő évezrednek szól, amellyel megteremtődik a szabad isko­laválasztás. Ez a pedagógusoknak és a gyermekeknek is biztonságot, esélyt jelent a jövőre nézve, és nagyobb esélyt a nehéz helyzetű fiataloknak is. Megköszönte a kul­turális alpolgármester munkáját is, hiszen - érvelt - ez az a terület, ahol nem a politikai szempontok ‘érvényesülnek, hanem a gyermekek érdekeinek szem előtt tartása... Bodor Mihály (MSZP) az elismerő véleményekkel egyetértve hozzáfűzte: örömmel fogadja, hogy a képvi­selő-testület és a közművelődési, oktatási bizottság is a véleményeket összehangolva hoznak döntést e kérdés­ben. Úgy vélte, hogy köszönet illeti azokat is, akik olyan anyagokat adtak ki a kezükből az előkészítés so­rán, amely alkalmas volt a továbbgondolásra, az egysé­ges véleményhez való közeledésre... Ezt követően a képviselő-testület tagjai 29 igen sza­vazattal fogadták el az előterjesztést. Szociális téma Negyedik napirendi pontként a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátá­sokról szóló - többször módosított - 18/1997.(XI. l.)szá- mú önkormányzati rendelet kiegésztésére tett javaslatot Nagy István népjóléti alpolgármester. Szóbeli kiegészítő­jében arra utalt, a testület még az elmúlt év novemberében határozott úgy, hogy a márciusi testületi ülésre terjessze be az önkormányzat szociális rendeletének olyan irányú módosítását, amely tartalmazza a háztartási tüzelőolajjal fűtők egyszeri fűtési támogatását... Majzik Ferencné (MSZP) a népjóléti és lakásügyi bi­zottság elnökeként arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a bizottság támogatja az előterjesztést és helyesli, hogy azon családok, amelyek így fűtenek, ne évenként kerüljenek abba a helyzetbe, hogy újból és újból meg­határozandó legyen a támogatás mértéke. _ Buzna Ferenc az időben visszalépve arról szólt, 50 évvel ezelőtt jómaga mint kiváló újító kapott az Izzótól támogatást a háztartási tüzelőolaj megvételére, és alkal­mazta azt a fűtési módot, amelynek a mai napig is van előnye és hátránya. Elmondta, 3 évvel ezelőtt a kor­mány még 30 millió forinttal támogatta a HTO-val fű­tő családokat, egy évvel később ennek töredékével, most pedig már teljesen az önkormányzatra hárul a kompenzáció. Úgy vélte, a kormányzatnak olyan támo­gatási formát kellett volna kidolgoznia a gáztüzelésre való áttérés ösztönzésével, amely segítené a családokat. Emiatt az Újpestért Egyesület álláspontja az, hogy nem ért egyet azzal, hogy a kompenzációs forma beépüljön az önkormányzat szociális ellátásokról szóló rendeleté­be, hanem továbbra is évente és az igények felmérését követően, a pénzügyi helyzet ismeretében született döntést követve döntsenek a kompenzációról. A korsze­rűsítéshez nyújtható támogatás módját pedig meg kel­lene találni - vélte a frakcióvezető. Juhász László képviselő (MSZP), szociális tanács­nok arról szólt, a népjóléti és lakásügyi bizottság ülésén ő volt az anyag előterjesztője a január végén jóváha­gyott döntés alapján, és a testület elé kerülés határideje pont a mai nap volt... Simonfi Sándor arra utalt: Újpesten élnek olyan embe­rek, akik önhibájukon kívül kerülnek nehéz helyzetbe, s őId LíLLUIS: b hh XX icvc* Lic-eluue íeliiriu

Next

/
Thumbnails
Contents