Újpest, 1997 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1997-03-21 / 6. szám

ÚJPEST 1997. március 21. Az olimpikon - ma prédikátor A kerület különleges élethivatású polgárainak egyike Kassai Farkas András, aki találkozásunkkor jóleső érzéssel említette, hogy családjának negyedik gene­rációja is Újpestet választotta szőkébb hazájául. A nemzetközi sikereket elért egykori kajak- és ke­nuversenyző, aki 1950-től 1963-ig két olimpián és számos Európa- és világbajnokságon kizárólag do­bogós helyezéseket ért el, 1996 decemberében spor­tolói tevékenysége elismeréseként a Parlamentben a miniszterelnöktől vehette át a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét. Az országházi ünnepség emlékezetes pillanatai­nak, majd sportolói, sportoktatói és szerszámtechno- lógusi pályájának fölidézése után Kassai úr arról be­szélt, hogy a képzőművészetek iránt is nagy vonzal­mat érez. Ennek erejét, alkotói tehetségét számos festmény, különböző képzőművészeti díjak és ran­gos kiállítások is igazolják. Az élet számos területén kiemelkedő, nagy alkotó­kedvvel dolgozó Kassai Farkas András szerteágazó tapasztalatait 1995 óta fordítja arra, hogy a közösség javát az általa létrehozott alapítvánnyal szolgálja. Mint mondja, munkája fő célja: a magyar identitástu­dat erősítése és a keresztényi hagyományok ápolása. Az alapítványi okiratban foglaltaknak megfelelve, Kassai úr a nehéz sorsú rászorulókat evangelizáció- val, együttérző támogatással, élelmiszerekkel, ruhák­kal és egyéb adományokkal segíti. A Szentírás szavait hirdető prédikátor - mert az egykori sportoló napjainkban már ezen az úton jár - jó érzéssel említi azt is, hogy munkájához milyen sok támogatást kap az önkormányzattól és különbö­ző alapítványoktól. Megtudtuk tőle azt is, hogy immár három éve ha­gyományossá váltak a szombatonként 16-tól 18 óráig tartó programok az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház­ban, de Újpest forgalmasabb terein más alkalmakkor is hirdeti az Igét és törődik a hozzá fordulókkal. Kassai úr azt is kifejtette, hogy az alapítványi kö­zösség a tavalyihoz hasonlóan, ebben az évben is megrendezi a hálaadás napját. Az amerikai hagyo­mányok kiemelkedő ünnepét azonban nem akarják lemásolni, hanem a magyarországi tradíciókhoz sze­retnék igazítani. Legfrissebb terveik szerint pedig, a nyár utóján sorra kerülő hálaadási ünnepet az Ifjúsá­gi Házon kívül Káposztásmegyeren is megrendezik. Egri Tamara Tisztelt újpesti lakosok! A Munkáspárt újpesti bizottsága szeretettet meghívja az érdeklődőket a Tanácsköztársa­ság kikiáltásának 78. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepélyes megemlekezésre, melyre 1997. március 21-én, pénteken 16 órakor, az újpesti tanácsköztársasági emlék­műnél kerül sor. (Bp. IV., Árpád út és Váci út sarok.) Az országgyűlési képviselők fogadóórái: Csizmár Gábor: 1997. március 27. 17.30 Káposztásmegyer - Közösségi Ház 1997. április 3. 17.30 Újpest, Polgármesteri Hivatal Kiss Péter: 1997. március 27. 19.00 Újpest, Polgármesteri Hivatal 2 ­POLGÁRI VÉDELEM Önökért vagyunk! Tisztelt Olvasók! Egy szokatlan, de úgy gondolom, fontos feladatra vállalkoztunk a kerületi Polgári Védelmi Parancs­nokság munkatársaival. Az Újpest újság hasábja­in szeretnénk Önöket rendszeresen tájékoztatni a szervezetünknél folyó munkáról, aktuális ese­ményekről, rendezvényekről, előtérbe helyezve kerületünket. Szívesen vesszük Önöktől a megjelenő írások­kal kapcsolatos reagálásokat és visszajelzéseket. A Polgári Védelem már több, mint 60 éves múltra tekint vissza. Az idősebbek számára bizo­nyára nem idegen az LÉGOLTALOM (a köznyelv­ben LÉGÓ) elnevezés. A II. világháború alatt a lég­oltalom szervezetei hatékonyan és gyorsan vé­gezték a mentő és kárfelszámolási munkákat, a sérültek ellátását. A légitámadások tapasztalatai alapján végezték az óvóhelyek építését. A fiatalabb korosztály körében legalább ilyen is­mertnek kellene lennie a POLGÁRI VÉDELEM ki­fejezésnek, amelynek célja a fegyveres összeütkö­zés, a katasztrófa és más veszélyhelyzet esetén azok hatásának leküzdése, a lakosság életének megóvása, az életben maradás feltételeinek bizto­sítása, valamint az állampolgárok felkészítése a túlélés feltételeinek megteremtése érdekében. A Polgári Védelem béke- és háborús időszak­ban egyaránt a lakosság szolgálatában áll. Ka­tasztrófák, elemi károk okozta helyzetek, veszé­lyes anyagok elszabadulása, tűzesetek, árvíz, földrengés bármikor előfordulhatnak. Az ilyen esetek során a lakosság és anyagi javaik veszély­be kerülhetnek. Erre a legutóbbi példa a XII. kerü­leti Ugocsa utcai lakóépületben bekövetkezett robbanás. Ennél az esetnél sok ember vált ideig­lenesen hajléktalanná, ebből adódóan kiszolgálta­tottá. Ilyen esetben előtérbe kerülhet a Polgári Védelem szerepe, a pánikhelyzet megelőzésé­ben, a szerencsétlenül járt emberek ellátásában és elhelyezésében való közreműködésben. Ha már a pánikról esett szó, azt a lehető legki­sebbre kell csökkenteni. Ennek az ösztönös vi­selkedésnek a befolyásolására csak egy mód­szer van, az ismeretszerzés és a felkészítés. A médiákban egyre többször szerepelnek a polgári védelem fontosságáról és az alapvető magatartá­si szabályokról szóló anyagok. A szervezet jobb megismerését a felvilágosító tevékenységet szolgálják az évente megrende­zésre kerülő ifjúsági versenyek, a Polgári Véde­lem Világnapja (március 1.), valamint különböző kiállítások. Egyedülálló lehetőséget nyújt erre a XIII. kerületi, Nővér u. 3-5. sz. alatt lévő, óvóhe­lyen berendezett Polgári Védelmi Szakgyűjte­mény. Természetesen a IV. kerületi parancsnok­ság is igyekszik megfelelni a PV feladataiból adó­dó elvárásoknak. A folyamat egyik célja, hogy a lakosság viselkedése felkészült és határozott le­gyen a rendkívüli és váratlan helyzetekben. Soltész Gábor polgári védelmi parancsnok Az önkormányzati képviselők fogadóórái Választóker. a képviselő neve a fogadóóra ideje helye 1. evk. Diósi László (MSZP) minden hónap első hétfő 17.30-19 óráig Pozsonyi u. Általános Iskola 2. evk. Dr. Derce Tamás (ÚE) minden hónap második szerda 14-16 óráig újpesti városháza 3. evk. Schmuck Andor (MSZP) minden héten kedden, 16 órától újpesti városháza fszt. 25. 4. evk. Kalanovics László (MSZP) minden hónap harmadik hétfő 17 órától Erzsébet u. 31. Általános Iskola 5. evk. Bodor Mihály (MSZP) minden hónap második hétfő 17 órától Erzsébet u. 31. Általános Iskola 6. evk. Albrecht Péter (MSZP) minden hónap - szerda 17 órától újpesti városháza 11. em. 57. 7. evk. Hock Zoltán (MDF) minden hónap első szerda 17-18 óráig újpesti városháza 11. em. 68. 8. evk. Nagy István (Fidesz-MPP) minden hónap első hétfő 17 órától Deák utca 65. gondnoki iroda 9. evk. Kurucz Pál (MSZP) minden hónap első csütörtök 17 órától Deák utca 65. gondnoki iroda 10. evk. Vincze István (ÚE) minden hónap harmadik hétfő 17-18 óráig újpesti városháza, fsz. 25. 11. evk. Skirka Péter (MSZP) minden hónap utolsó csütörtök 17-18 óráig MSZP székház. Nádor u. 1. 12. evk. Tóth József (független) minden hónap utolsó hétfő 17 órától Langlet Valdemár Ált. Isk. 13. evk. Eiselt Géza (MSZP) minden hónap első hétfő 17-18 óráig Megyeri úti Általános Iskola 14. evk. Gál István (független) minden hónap második szerda 17-19 óráig Bajza utcai Általános Iskola 15. evk. Egerszegi Krisztina (MSZP) minden hónap második hétfő 16 órától Mód Aladár Általános Iskola 16. evk. Juhász László (MSZP) minden hónap utolsó szerda 17 órától Ugró Gv. sor Általános Iskola 17. evk. dr. Kulcsár Ferenc (MSZP) minden hónap első csütörtök 17-19 óráig Megveri úti Általános Iskola 18. evk. Mészáros Ferenc (MSZP) minden hónap első hétfő 17 órától Káposztásmegyeri Közösségi Ház 19. evk. Majzik Ferencné (MSZP) minden hónap első szerda 17-18 óráig Park Óvoda 20. evk. Kiss Sándor (MSZP) minden hónap második kedd 17.30 órától 18.00 órától Bőrfestő u.-i Általános Iskola Homoktövis u.-i Általános Iskola Listás képviselők dr. Benkő László (MSZP) Buzna Ferenc (ÚE) dr. Demkó János (ÚE) Bujdosó Miklósné (FKGP) Nemes Sándor (FKGP) Kerekes Zoltán (Munkáspárt) Ferenczi Sándor (SZDSZ) Dr. Kató Balázs (SZDSZ) Petrás József (független) Körmendi József (KDNP) Simonfi Sándor (MDF) minden hónap első hétfő 16-18 óráig minden hónap első csütörtök 17-18 óráig minden hónap utolsó csütörtök 17-18 óráig minden hónap első szerda 15-18 óráig minden hónap első hétfő 17-19 óráig minden hónap harmadik kedd 17-19 óráig minden hónap első csütörtök 18 órától minden hónap második csütörtök 18 órától minden hónap utolsó hétfő, 17-18 óráig minden hónap első csütörtök 17.30-19 óráig minden hónap 2. és 4. szerda 15-17 óráig Városháza (bejelentkezéssel) Újpestért Egyesület, Bp„ Liszt F. u. 23/C Ih. Újpestért Egyesület, Bp„ Liszt F. u. 23/C Ih. FKGP-székház, Király u. 13. FKGP-székház, Király u. 13. Munkáspárt-székház, Munkácsy 51/A SZDSZ-székház, Berda J. u. 48. SZDSZ-székház, Berda J. u. 48. újpesti városháza, fsz. 25. KDNP-irodaház, István út 1-3. újpesti városháza, lakásiroda 1

Next

/
Thumbnails
Contents