Újpest, 1997 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1997-02-21 / 4. szám

Wsims8$sM$m. 1997. február 21. OJPE Nem lottón nyert összeg... PÁLYÁZATI FELHÍVÁS (Folytatás az 1. oldalról.). • Ebben az esztendőben a január végi testületi ülé­sen tárgyalták a testület tagjai a költségvetési rende­let tervezetét. Ilyen, januári tárgyalásra nem volt ez ideig példa. Miért?- Törvényi kötelezett­ségünk, hogy a költség- vetési rendeletet január­ban tárgyaljuk. Igaz, a korábbi években volt, nem is egy kibúvó ez alól. De mivel január utolsó csütörtökén meg­történt a fővárosi forrás- megosztás is, továbbá úgy gondoltuk, mivel márciusban, amikor az 1996-os év mérlege kerül a testület elé, vélhetően módosítanunk kell a ren­deletet, hiszen át kell ve­zetni az életben lévő költ­ségvetési rendeletünkbe a pénzmaradványokat, lesz lehetőség apróbb korrekciókra is. Szerencsére jó időben bizottságaink, képviselőink elé tudtuk tárni a rendelettervezetet, s ha szigorú időbeosztással is, de tartani tudtuk a „tempót” és az időközben javasolt változtatásokat, módosító javaslatokat átvezettük a tervezetbe. Ráadásul igyekeztünk intézményeink számára tiszta viszonyokat teremteni, hogy ne le­gyenek illúziók teszem azt márciusig a költségveté­süket illetően, hanem az év elejétől tudják: mennyi­ből gazdálkodhatnak. • A költségvetés irányelveiben már az elmúlt év végén körvonalazódtak azok a feladatok, amelyek el­sőbbséget élveznek. Melyek ezek 1997-ben?- Valóban, költségvetésünknek mindig vannak ilyen részei. Sajnos az alapfeladatok ellátására kell a pénzt fordítani, s ha csak azt emelem ki: intéz­ményeink (iskolák, óvodák, művelődési, egészség- ügyi) esetében az energia- és közműdíjak kifizeté­se nagy terhet ró ránk, elképzelhető, milyen hely­zetben vagyunk. A közalkalmazottak 18%-os bér- fejlesztésére kell pénzt biztosítanunk, ráadásul az oktatási normatíva nem fedezi az intézmények költségeit, a szociális normatíva az e területen lévő kiadásokat, az alapfeladatok ellátása ezért komoly erőfeszítést jelent. Ebben az évben nem tudunk annyit áldozni park- fenntartásra, kátyúk, utak rendbetételére. Nemcsak vigasznak szánom, de tényként kell említenem: 1996- ban e területre a most és korábban rendelke­zésre állt összeg sokszorosát fordítottuk - szánt­szándékkal. Látványos eredményt csak a Szent Ist­ván tér rekonstrukciójával tudunk 1997-ben elérni, viszont ez sokak örömére és megelégedésére szol­gál majd. Jelentős lépés, hogy megépül a Bajza utcai fő­gyűjtő csatorna, illetve megtörténik a rácsatlakozás a főgerincre. A közmű- és infrastrukturális beruhá­zásokkal lehetővé válik, hogy ezen a területen las- san-lassan szilárd burkolatot kapjanak az utak. 1997- ben végre végleges épületében tudjuk elhe­lyezni a Szociális és Egészségügyi Intézményt, és befejezéséhez közeledik a káposztásmegyeri ren­delő építése is. • Jelentős bevétellel számol az önkormányzat a helyi adók kivetéséből is. Épp a minap értesültünk ar­ról: egyik vidéki városunkban oklevéllel jutalmazta a polgármester a település legtöbb adót fizető polgárát, vállalkozóját. Lehet, hogy a példa követőkre talál?- Újpesten e tekintetben nincsenek „legek”, ki­magaslóan magas adót fizetők. Arra azonban min­denképpen törekszünk — a sajtó segítségét is kér­ve -, hogy az újpestiek tisztában legyenek azzal, miért fontos, hogy a helyi adók befizetése időben és teljes mértékben megtörténjen, szeretnénk, ha tudnák, mit kezdünk ezekkel az összegekkel. Csak példaként említem: 300 millió forintot tesz­nek ki adóbevételeink, 100 millió forintot „csak” a gépjárműadóból várunk. Intézményi bevételeink 500 millió forintos, míg a vagyonhasznosítási be­vételeink 400 millió forintos tételt jelentenek 1997-ben. • A testületi ülésen ön úgy fogalmazott: a költ­ségvetés végre három esztendőre előretekintve is tartalmaz tételeket. Mit jelent ez?- Egy óriási lehetőséget, mégpedig a törvény szerkezetében! Az Államháztartási törvény ugyanis egy esztendőre szóló költségvetéssel számol. A „fejekben” ezzel együtt a tervezés­kor mindig felvetődik az igény, hogy megpró­báljuk 2-3 éves távlatokban is gondolkodni. A gördülő költségvetés nyújtotta lehetőségekkel közelebb kerülünk ahhoz, hogy az egyik költ­ségvetési évben megkezdett munkát folytassuk a következő évben is. Ily módon új lehetőségek nyílhatnak előttünk például a vagyonhasznosí­tásban is. Az így nyert eredményekkel, szeret­ném remélni, hogy megalapozzuk az ezredfor­dulót Újpesten. • Újpestnek rangot ad a fővárosban, hogy műkö­dőképességét ez ideig hitel nélkül biztosította. Így lesz ez 1997-ben is?- Igen, szeretnénk. Szerény gazdálkodással, csak a bevételek növekedését célozva, van erre remény 1997-ben is.-bk­A polgármesteri hivatalban hétfőn délelőttönként té­rítésmentesen kérhetnek jogtanácsot az újpestiek. Az újpesti emberek ügyes-bajos gondjairól, és ezzel összefüggésben az önkormányzat lehetőségeiről be­szélgettünk dr. Spett Bélával, a polgármesteri hivatal jogi szakértőjével, aki - nem tévedés! - több mint fél évszázados ügyvédi és bírói vizsgával rendelkező gyémánt okleveles szakember. Noha húsz éve nyug­díjba vonult, továbbra is dolgozik. Tudásával, ta­pasztalataival segíti a polgármesteri hivatalban hoz­zá forduló kerületi lakosokat.- Közismert, hogy a jogbizonytalanság, a törvény- sértő magatartás mindennapos keserű tapasztalattá vált. Ilyen körülmények között a hivatal jogi szakér­tője mit tud tenni a közjóért?- Az önkormányzathoz fordulók drámai jajkiál­tásait meg kell hallanunk! A nehéz helyzetbe jutott, sokszor csőd felé sodródó családokon próbálunk segíteni. A bajok forrása igen sokszor az is, hogy az emberek többsége a jogszabályok alkalmazását nem érti. Sokan nem is tudnak áldozni jogászra, mások pedig ahelyett, hogy szakemberhez fordul­nának, gyakran a piacokon, a patikákban, vagy épp a szomszédoktól kérdezik a jogorvoslati lehetősé­geket. Ezeket az okokat felismerve, a polgármesteri hivatal megbízásából hétfő délelőttönként ingyenes jogi tanácsadást nyújtok az újpesti lakosoknak. Ez nem jogsegélyszolgálat, és nem jelent jogi képvise­letet. De a hozzám forduló polgár arra biztosan számíthat, hogy az ügyével kapcsolatos jogszabá­lyokról, és arról, hogy gondjai orvoslásában hova PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 1. Pályázatot hirdető szerv: Budapest Főváros IV. kér. Újpest Önkor­mányzat Polgármesteri Hivatal 1042 Budapest, István út 14. 2. Meghirdetett munkahely, munkakör: Óceán Közösségi Televízió igazgató-főszerkesztő 1048 Budapest, Hajló u. 2-6. 3. Pályázati feltételek. • felsőfokú végzettség, • közművelődési, kulturális tevékenységben, a közéleti televíziózás szervezésében való jártasság, • Újpest ismerete, • a kábeltelevíziózásban eltöltött 5 év szak­mai gyakorlat, • büntetlen előélet. 4. A pályázat tartalmazza: • a részletes szakmai önéletrajzot, • az intézmény vezetésére vonatkozó elkép­zeléseket, • az iskolai végzettséget igazoló okira- to(ka)t, illetve annak hiteles másolatát, • erkölcsi bizonyítványt. 5. A pályázat benyújtásának ideje: 1997. március 07. helye: Polgármesteri Hivatal Személy- és Munkaügyi Iroda 1042 Budapest, István út 14. 6. Az állás betöltésének kezdete:. 1997. ápri­lis 1. 7. Besorolás, illetmény: az 1992. évi XXXIII. törvényben foglaltak alapján. fordulhat, mit remélhet, szakmailag megalapozott válaszokat kap.- Melyek a leggyakoribb kérdések, amelyeket fel­tesznek önnek az emberek?- Vannak, akik azt remélik, hogy nem kell kifizet­niük a villanyszámla-hátralékot, esetleg lakást, vagy nyugdíjemelést kapnak. Ezek az ügyfelek persze csa­lódnak. Ilyen hatalommal nem rendelkezünk. A va­gyoni ingatlan adásvételi, családjogi, hagyatéki, öröklési joggyakorlattal kapcsolatos kérdések is sok újpestit foglalkoztatnak. Többen azért jönnek hoz­zám, mert munkahelyük megszűnt, vagy munkavál­lalói jogaikat érintő egyéb gondjuk van. Nem parag­rafusok fölsorolását, rendeletek listáját várják tőlem, hanem arra van szükségük, hogy köznapi nyelven megfogalmazott, érthető és pontos információkat kapjanak. Az újpesti önkormányzatot képviselve gyakran megfordulok a budapesti bíróságokon. A peres ügyek legnagyobb részben az 1. fokon illetékes bu­dapesti, IV-XV. kerületi bíróságon nyernek elbírá­lást. Sok ügyben azonban az illetékesség miatt a Pes­ti Központi Kerületi Bíróságon, illetve II. fokon a Fővárosi Bíróságnál kell az önkormányzat képvise­letében is eljárni. Sajnos rengeteg a gyámügyi feladat. A gondnok­ság alá helyezések évente 120-130 pert jelentenek az önkormányzatnak. Emellett a jogalkalmazásban komoly terhet jelentenek az állandó rendeletmódosí­tások is... E. T. 3 Albrecht Péter gazdasági alpolgármester Ha hétfő: akkor jogtanácsadás

Next

/
Thumbnails
Contents