Újpest, 1997 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1997-12-09 / 25. szám
1997. december 9. /t tUktmete Cdarjje&én&m 20. Kapitány kér ingó - bukással... A mexikói világbajnokság árnyéka - a szovjetektől kapott „hatos" emléke - közel tizenkét éven át nyomasztotta a magyar futballszurkolók lelkét. Egészen mostanáig, amikor még szégyenletesebb vereség juttatta mélypontra labdarúgásunkat. De közben sok minden történt - csupa sikertelenség. Egymás után cserélődtek a kapitányok és a szövetségi elnökök, szóval teljes fejetlenség uralkodott. Dr. Mezey György Mexikó után nyomban bedobta a törülközőt, de a követőinek sem volt több, sőt semennyi sikere. Komora Imrétől Bicskei Bertalanig senki nem tudta feledtetni a szurkolók szívében égő szégyent. A labdarúgók az Európa-bajnoksággal szerették volna kárpótolni a közönséget, de ez sem sikerült. Hollandiától kétszer kikaptunk, Görögországgal és Lengyelországgal osztozkodtunk a pontokon, csak Ciprust sikerült kétszer 1-0-ra legyőznünk. A továbbjutás a hollandoknak sikerült, s végül Van Basten, Gullit, Rijkaard és társaik a büszke címet is elnyerték. Az MLSZ-ben is elérkezett a búcsú pillanata: dr. Szepesi György az MTK szakosztályvezetőjének, Somogyi Jenőnek adta át az elnöki széket, s ő mindjárt meg is hirdette a nemzeti megbékélést. Amnesztiát adott az emlékezetes bundabotrányban „bűnösöknek”, de ettől nem lett jobb a magyar futball, mert játékosállománya messze a megszokott alatti színvonalon mozgott. A Mezey György helyére választott Komora Imre lemondott, és Verebes József lett az új szövetségi kapitány. A Mágus csodát ígért, de elmaradt. Ráadásul szembekerült a sajtóval és végül ő is lemondott a sikertelenségek láttán. Garami József vállalta el ideiglenesen a hálátlan feladatot, aztán fél évre Bálint László következett technikai igazgató címen, majd az 1990-es világbajnokság küszöbén a Mexikóban megbukott Mezey György lett újra a szövetségi kapitány. A szerencse azonban már rég elpártolt tőlünk, a vb-sorsolás pedig nem kedvezett egy cseppet sem. A mi csoportunkba került Spanyolország, Írország, Eszak-írország és Málta. A számításaink mélyén az rejlett, hogy az utolsó két mérkőzést a spanyolok ellen kell játszani, mert ha ők már kiharcolták a továbbjutást, akkor nem lesznek félelmetes ellenfelek, és akár győzhetünk is ellenük. De tévedtünk! Az első mérkőzésen, a Népstadionban 1-0-ra legyőztük Eszak-írországot, de utána Máltáról már csak az egyik pontot tudtuk elhozni. A rendkívül bizonytalan csapat, amelynek egyetlen kiemelkedő játékosegyénisége Détári volt, számunkra vereségnek beillő 2-2-es eredményt ért el a szigetországban. A harmadik selejtező mérkőzésünk idehaza újabb pontvesztéssel végződött - gól nélküli döntetlen Írország ellen. Ennek a visszhangja már betöltötte a hazai lelátókat, mert a kapitányi kalkuláció szerint idehaza 8 pontot kellett volna szereznünk ahhoz, hogy majdan a spanyolokkal „osztozkodhassunk”. Ez is közrejátszott abban, hogy dr. Mezey György szövetségi kapitány „félidőben” ismét bedobta a törülközőt. Eljött 1989 tavasza, és Bicskei Bertalan irányítása mellett folytatódott az egyre reménytelenebb harc a továbbjutásért. Idény elején került sor a Málta elleni visszavágóra a Népstadionban, és csak szerencsével Egy kicsi Az Újpesti Sport Club Lakóterületi SE (1042 Bp.. Petőfi u. 4-6. Tel./fax: 160-3107) ajánlata A Halassy Olivér Sportközpontban Bp. IV., Pozsonyi u. 4/c. tel.: 169-2118 sporttermek (80, 120, 800 m!) bérelhetők eseti vagy hosszabb távú használatra Body-building-testépítés kezdőknek és haladóknak korszerűen felszerelt kondicionáló teremben 14 éves kortól. Nyitva: hétfőtől szombatig 6-tól 21 óráig. Teremvezető: Fenyvesi István. Díj: heti 3 alkalom 1000 Ft, 4 alkalom 1100 Ft, 5 alkalom 1200 Ft. 6 alkalom igénybevételével 1300 Ft/hó. Dzsesszbalett-divattáncok két csoportban kezdőknek, haladóknak lányok és fiúk részére 6 éves kortól. Felnőtteknek is! Kedden 16-18 óra, pénteken 15.30 és 17.30 között. Vezeti: Hegedűs Beáta. Tanfolyami díj 100 Ft/hó. Gyermek kondicionáló torna 4-10 éveseknek, hétfő, csütörtök 17-18 óráig. Vezeti Sólyom Lász- lóné. Tanfolyami díj: 800 Ft/hó. Női torna hétfő, csütörtök 16-17 óráig. Vezeti: Sólyom Lászlóné. Díj: 800 Ft/hó. Komplex női torna (14 éves kortól) kedd, csütörtök 18-20 óráig, vezeti Gyulai Tünde. mozgás... DORA torna hétfő, szerda 18-20 óráig, péntek 17.30-18.30-ig. Vezeti: Szabóné Cserkuti Dóra. Karate - wado-ryu tanfolyam 4 éves kortól felnőtteknek is. Kedd, esüt. 16.00-18.00 óráig, szombaton 9.00-12.30-ig. A tanfolyam díja: 900 Ft/hó. Aikido kedd, csütörtök 20-21 óráig. Vezeti: Monzák Gábor. Cselgáncs-tanfolyam 6 éves kortól fiúk, lányok részére, felnőtteknek is. Szerda, péntek 16.00-18.00-ig 2 csoport. Vezeti: Gizur József, tanfolyami díj: 800 Fi/hó. Karate - shito-ryu 4 éves kortól fiúk, lányok részére: kedd, estit., péntek 18.00-21.00 óráig. Vezeti: Szénási Zsolt (4 dán). Aerobic hétfőtől csütörtökig este 20-21 -ig, kedd. csütörtök reggel 8.00-9.00-ig. Vezetik: Balogh Edina és Kitti. Szenior női torna kedd, csütörtök 19.00-20.00-ig, vezeti: Balogh Józsefné (Ani). Ficzek Fittnes CALLANETICS 14 éves kortól: hétfő, péntek 19.00-20.00-ig, szombat délelőtt 10.00-11.00-ig. Vezeti: Ficzek Katalin. Tenisztanfolyam a Halassy Sportközpontban hétfő, szerda 16J0-t9JW-ig 2 csoportban. A tanfolyam díja: 1800 Ft/hó. Edző: Bánkuti I őszló. Az NSZK győztes válogatottja értünk el 1-1-es eredményt. Írországban talán még fordulhatott volna a kocka, de nekünk sikerült 0-t dobnunk az ő 2-esükkel szemben. Az őszi hajrában némi reményt adott, hogy Eszak-Irországban sikerült 2-1 arányban nyernünk, de ekkor már a spanyolokat kétszer is le kellett volna győznünk, méghozzá nagy gólaránnyal. Egyszer sem sikerült. Idehaza 2-2, odakint pedig súlyos, 4-0 arányú vereséget szenvedtünk. A Dísztl P. - Simon, Pintér, Bognár Z., Keller — Kozma. Kovács E., Bognár Gy., Szekeres - Détári, Kovács K. összeállítású standard csapatunk csődöt mondott. A spanyolok lettek a csoportelsők, Írország a második, mi pedig a harmadikok. Hiába hittük azt, hogy Détári személyében csodacsatárunk van. Némi túlzással élve azt mondhatjuk - a válogatott kerékkötője volt... Huszonnégy csapat jutott tovább, közöttük - meglepetésre - az Egyesült Arab Emírség, Costa Rica, Dél-Korea és Egyiptom, s közülük a kis közép-amerikai államnak a nyolcaddöntőbe is sikerült beverekednie magát. Innen kezdve aztán már a papírforma érvényesült, és meglepetést csak az jelentett, hogy Kamerun végül hosszabbítás után esett ki Angliával szemben a negyeddöntőben. Az elődöntő négyese a valós erőviszonyokat tükrözte: Olaszország, Argentína, NSZK és Anglia. Mindkét mérkőzés drámai küzdelmet hozott, és csak a 11-esek döntöttek. A római döntőben, az olimpiai stadionban ismét az NSZK és Argentína állt szemben egymással, s ezúttal a németeknek sikerült visszavágniuk a mexikói fináléban elszenvedett vereségért. A német Brehme a második félidő 39. percében 11-esből szerezte meg a győztes gólt. Ezzel a vitatható ítélettel a mexikói bíró, Codesal négy évvel később kárpótolta a németeket a hazájában elszenvedett keserűségért. A házigazda olaszok kénytelenek voltak megelégedni a bronzérmekkel, de azok fényét jelentősen növelte, hogy Angliát győzték le 2-1 arányban. Ezen a világbajnokságon vetődött fel először komoly formában, hogy döntetlenek esetén a 11-esek méltatlanul juttatják győzelemhez az egyik felet. A FIFA azóta sem változtatott ezen a szabályon... Vándor Kálmán