Újpest, 1997 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1997-11-01 / 22. szám

ÚJPEST 1997. november 1. Ortopéd eszközök és sportcikkek Egyedi méretre és konfekcióméretben A gyógyászati segédeszközök gyártása és forgalmazása egyike azoknak a különleges mesterségeknek, amelyről ritkán esik szó, noha szükség esetén nélkülözhetetlenül fontos, és az élet minőségét javító szerepe előtérbe kerül. Az évtized elején Újpesten alakult, az azóta országos hálózatot irányító Ortoreha Kft. megérdemli a figyelmet. A céget Oláh Ferenc és Jurányi Ernő alapította több munkatársával és immár hét éve a két jeles szakember irányítja a szervezetet. Az ügyvezető igazgatók az orto­péd szakma mestereként, illetve tervező-fejlesztő mér­nökként, olyan technikai és szolgáltatási hátteret alakí­tottak ki a társaság országos és területi bázisain, amely a nyugat-európai minőségi követelményeket is teljesíti. Ennek köszönhetően a svéd Rehhand AB - amely világszínvonalú rehabilitációs és sportolásra alkalmas speciális ízületvédőket, fűzőket gyárt -az Ortorehára bízta magyarországi vezérképviseletét, illetve a neves Otto Bock cég gondoskodik arról, hogy az újpesti szék­helyű társaság dolgozói rendszeres szakmai tovább­képzést kapjanak a németországi gyártóközpontban. Az ügyvezető igazgató azt is elmondta, hogy az or­szágos ellátási feladatokhoz az Országos Egészség- biztosítási Pénztárral is szerződéses kapcsolatot léte­sítettek és egyes termékeik eladásához 50, 85, illetve 100 százalékos támogatást ad az OEP. A kft. újpesti, fővárosi és vidéki ügyfeleinek egy része azért fordul hozzájuk, mert műanyag, illetve fatokos vég­tagok használatára szorulnak. De emellett akadnak olya­nok is, akik az elmúlt évtizedek során megszokott úgyne­vezett bőrtokos változathoz továbbra is ragaszkodnak. A vásárlók másik nagy köre különböző sérülések, fi­camok, ízületi károsodások megelőzésére vagy gyógyí­tására szolgáló, fájdalomcsökkentő, támasztó és moz­gást segítő eszközöket, boka- és csuklórögzítőket, eset­leg gumírozott harisnyanadrágokat, fűzőket vásárol, de jelentős a forgalom az Orto Sport üzletágban is, amely­nek balesetmegelőző, illetve elsősegélynyújtó eszköze­it főképp a sportolók és a sportorvosok igénylik. A Szent László tér 2. számú központban - a „Pa­mutházként” ismert épület udvarában, vendéglátóm megmutatta a különböző külföldi és Ortoreha termé­keket, és a gyártóműhelyekben készülő eszközöket. A portékák között akadnak konfekcióméretű készter­mékek, illetve kizárólag egyedi méretre gyártással megvalósítható gyógyászati eszközök. Kérdésünkre vendéglátónk azt is kifejtette, hogy a helyben készülő ortopédiai eszközök azáltal ala­kíthatók esztétikussá, kényelmessé és tartóssá, hogy az ortopédműszerészek és a kötszerészek munkájukat összehangolják. Utóbbiak arra specia­lizálódtak, hogy különböző fűzők és haskötők mellett, a személyre szabott művégtagokra külön­leges összetételű természetbarát béléseket és ru­galmas, testszínű külső burkolásokat készítsenek. A gyógyászati, illetve rehabilitációs eszközök természetesen időközönkénti javításra, felújítás­ra, 2-3 évenkénti cserére szorulnak, ezért a meg­becsült szakemberek munkájához ragaszkodó ügyfelek, akár több száz kilométeres utazást is vállalnak. A jó minőségű termékek gyártása és forgalmazása azonban még önmagában kevés ahhoz, hogy az erős konkurenciával szemben vezető pozícióhoz jusson egy vállalkozás. Ehhez arra is szükség van, hogy a rászoruló egy-két héten belül átvehesse a számára szükséges eszközt. Ennek az elvárásnak úgy tesz eleget az Ortoreha, hogy lehetőleg kórházi területen, vagy ahhoz közel létesít műhelyt és üzletet, így az orvosokkal, gyógy­tornászokkal együttműködő ortopédműszerészek már a kórházi időszakban mintát véve a lábadozás idősza­kára elkészítik a speciális ortopédeszközöket. Ami a regionális hálózatot irányító újpesti közpon­tot illeti, reményeik szerint rövidesen ezt is bővítik. Természetesen a jó parkolási lehetőséggel rendelkező terület és az épület földszintjére vezető rámpás kikép­zés változatlan marad, és a számítógépes nyilvántar- tású váróban továbbra is kényelmes hellyel, jó szó­val, kávéval fogadják az ügyfeleket. Az újpestiek számára természetesen különösen ked­vezőek a cég szolgáltatásai, hiszen a központban sokfé­le termékből válogathatnak, és a város kórházaival és egészségügyi intézményeivel kialakult jó kapcsolatnak köszönhetően rövid időn belül elkészíthető a szükséges eszköz is. Egri Tamara Egyedi méretre... (Fotó: Horváth Dávid) Egy tüzeset tanulságai A közelmúltban egy budapesti I. kerületi ház padlásán tűz ütött ki. A tűz oka elektromos vezeték meghibásodása volt. Az ötemeletes bérház padlás­terébe épített lakások részben leégtek, míg a negyedik emeleti lakásokat az oltásból fakadóan érte károsodás. A ház intézőbizottsága elnökének - an­nak ellenére, hogy egyetlen hivatal sem packázott vele, bár mindenhol roppant körülményesen jártak el - meglehetősen sok időt kellett arra szán­nia, hogy a ház helyreállítását és a lakók kártalanítását elintézze. Először a leégett tetőt kellett elbontani és ideiglenes tetőt építtetni, majd föltárni a födém állapotát. Közben folyamatosan tárgyalt az OTP-vel a felújításhoz szükséges hitel ügyében, a földhivatallal a tulajdoni lapok ügyében és a biztosítókkal, akiknél a lakók saját biztosításaikat megkö­tötték. A háznak ugyanis közös biztosítása nem volt, ami a közös képvi­selő tájékozatlanságának tudható be. A ház lakóinak csupán harmada rendelkezett biztosítással, így nekik legalább nem kellett hitelt igénybe venniük a felújítás finanszírozására. Akiknek nem volt lakásbiztosításuk és nem tudták finanszírozni a százezres nagyságrendre rúgó lakásonkén­ti költséget, sajnos hitelt kellett felvenniük, melyet az intézőbizottság el­nöke nem kis fáradságának köszönhettek. Mindez azonban elkerülhető lett volna, ha a ház rendelkezik társasház­biztosítással, melynek keretei között a lakóház az alaptól a tetőig bizto-- sítva van, így a vegyes tulajdonú épületek önkormányzatra eső tulajdo­ni hányadrésze is védelem alatt áll. Ebben az esetben az ilyen jellegű ká­roknál a biztosítóval való egyezkedés jócskán egyszerűsödik, hiszen a kártérítést nem függ az egyes tulajdonosok, bérlők biztosítottságától, esetleg nemtörődömségétől. A Providencia többlakásos lakóépület-biztosítása kínálja ezeket az előnyö­ket a társasházak számára. A közös képviselők ügyintézését e biztosítási forma egyszerűbbé teszi, gondoljuk csak a kárrendezésre. Ebben az eset­ben például egyetlen biztosítóval kellett volna tárgyalni. Ugyanakkor előnyös az egész ház számára is, mivel a Providencia a hosszú lejáratú szerződések esetén kedvezményt ad, és nem utolsósorban a közösen fize­tett díj kedvezőbb a lakók számára, mintha egyenként kötnék meg biztosí­tásaikat. Természetesen az ingóságokra ebben az esetben is tanácsos biztosítást köt­ni. A Providencia a lakók számára korszerű ingóságbiztosítást kínál, melyet számos kiegészítő biztosítás lehetőségével az Ön igényeihez igazít. Visszatérve a fenti példához, ha a háznak lett volna társasház-biztosítá- sa, az intézőbizottság elnökének csupán egy biztosítóval kellett volna tárgyalnia, és a biztosítással nem rendelkezőknek sem kellett volna hite­lért folyamodniuk. Sok vesződséget és utánajárást takaríthatott volna meg magának és lakótársainak, nem beszélve a költségekről, melyekkel számolniuk kell a lakóknak. Ebben az évben immár második alkalommal vehetnek részt a Providen­cia társasházbiztosítással rendelkező ügyfelei nyereménysorsoláson. A sorsolás nyertesei - 31 társasház - visszanyeri éves biztosítási díját (ma­ximum 500 000 Ft-ig), melyet a ház állagának megóvására, felújítására, korszerűsítésére használhat fel. Az akció célja, hogy a biztosító ne csupán a bekövetkezett kár esetén legyen partner, hanem a kármegelőző tevékenység során is, hiszen fontos, hogy az általa biztosított házak lakói biztonságos körülmények között éljenek. Amennyiben felkeltettük érdeklődését, az alábbi telefonszámon további, részletes információval szolgálunk. Providencia Biztosító Rt. Újpesti Kirendeltség PROVIDENCIA OSZTRÁK - MAGYAR BIZTOSÍTÓ RT.

Next

/
Thumbnails
Contents