Újpest, 1997 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1997-10-17 / 21. szám

I 1997. október 17. Testületi ülésen Szeptember utolsó napján tartotta ülését az önkor­mányzat képviselő-testülete. A napirendek tárgyalá­sa előtt dr. Derce Tamás polgármester bemutatta a testület tagjainak Papp Juditot, akit a Kereskedelmi és Iparkamara delegált az önkormányzat foglalkoz­tatáspolitikai bizottsága tagjai közé. Ezt követően Buzna Ferenc (Újpestért Egyesület) képviselő beje­lentette, hogy a független frakció tagjai beléptek az Újpestért Egyesület frakciójába, így annak létszáma három fővel gyarapodott. Dr. Derce Tamás polgármester tett javaslatot az ülés napirendi pontjaira, azzal a változtatással, hogy az eredetileg harmadik napirendi pontként kezelt előterjesztést, amely az önkormányzati biztos kiren­delésének és tevékenységének rendjéről szóló ren- dezettervezet lett volna, javasolta levenni a napi­rendről, hogy az a további munkák után októberi na­pirend legyen. Ezt követően a képviselők arról is ha­tároztak, hogy hét napirendi pontot és a bejelentése­ket tárgyalják. Első napirendi pontként a Budapesti Erőmű Rt. Újpesti Erőmű telephelyének és közvetlen kör­nyezetének városrendezési szabályozásáról szóló önkormányzati rendeletet tárgyalták. Az előadó dr. Derce Tamás polgármester volt, aki a városrendezé­si és fejlesztési bizottság javaslata alapján néhány módosítást tett, majd ezt követően Körmendi József (KDNP), a bizottság elnöke jelezte a képviselő-tes­tület tagjainak, hogy a bizottság döntése alapján kettő pont megvalósítása esetén támogatólag állnak a javaslat és az előterjesztés mellé. Ez pedig a kö­vetkező: a környezetvédelmi hatástanulmány jóvá­hagyása hatóságilag megtörténjen, valamint a 25 baros gázvezeték nyomvonalának egyeztetései le­záruljanak. Az elnök kiemelte, hogy véleménye szerint a gázvezeték nyomvonalának egyeztetése a legsarkalatosabb kérdés. Az előterjesztő polgár- mester arról tájékoztatta a testületet, hogy a főváro­si várostervezési és városképvédelmi bizottság is foglalkozott a tervvel, de az általuk javasoltakat nem tartja helyénvalónak. Úgy véli, e kérdésben nincs is kompetenciájuk. Dr. Kulcsár Ferenc (MSZP) képviselő arról szólt, hogy a városfejlesztési és -tervezési bizott­ság ülésén tartózkodott a szavazástól. Nem a ren­dezési tervvel van gondja, hanem a kiinduló hely­zettel és a meglévő gondolkodásmóddal, amelyen véleménye szerint változtatni lehetne - fűzte hozzá. Az előterjesztésben szereplő erőművi re­konstrukció lehet hogy hasznos dolog és csökken­tené a környezeti ártalmakat, de ez a szándék nem a lakosság érdekeit szolgálja - hiszen az adott te­rületen amúgy is szennyező góc van egy sűrűn la­kott terület közelében —,. hanem egy nemzetközi normának, környezetvédelmi előírásnak megfele­lő helyzet megteremtésén alapul - vélte. Utalt ar­ra, jómaga nem régi újpesti, és ezért lehet, hogy a dolgokat friss fejjel szemlélve mondja azt, hogy ne ide telepítsenek erőművet, hiszen Újpesten még számtalan üres terület van, ahol a beruházó elképzeléseit megvalósíthatja, és korszerű erőmű­vet létesíthet. Nem tartotta azt sem megalapozott megállapításnak, hogy az erőmű a fűtésben és me­legvíz-ellátásban meghatározó tényező. Példaként említette, Finnországban ennél szigorúbb környe­zetvédelmi előírásoknak kell megfelelni. Az erő­mű miért nem máshol, például az Észak-pesti Tér­ség- és Területfejlesztési Rt. zónájában fejleszt? Végezetül úgy vélte a képviselő, hogy ha korsze­rű erőművet akar a részvénytársaság, akkor min­den bizonnyal meg tudják annak a módját találni, hogy megvalósuljon. Egyéni képviselői indít­ványként azt a határozati javaslatot terjesztette a testület elé, mely szerint a képviselő-testület egyet­ért a városfejlesztési és -tervezési bizottság hatá­rozati javaslatával. A részletes rendezési terv jó­váhagyását megelőzően azonban szükségesnek tartja annak vizsgálatát, hogy az erőmű áttelepí­tése Újpest más területére városrendezési szem­pontból megvalósítható-e. Felkéri a polgármes­tert, hogy az ügyben folytasson tárgyalást a beru­házó cég vezetőjével, különös tekintettel Újpest érdekeinek érvényesítésére. Az elnöklő polgármester hozzáfűzte, a városfej­lesztési és -tervezési bizottság ülése után több képvi­selő is megkereste ehhez hasonló gondolatokkal. Az előzőekben felvetettekre való tekintettel, mint előter­jesztő, a dr. Kulcsár Ferenc által elmondott egyéni indítványt javasolta alapjavaslatnak tekinteni. Kerekes Zoltán (Munkáspárt) képviselő egyet­értett dr. Kulcsár Ferenc képviselő által elmon­dottakkal. Már korábban ellenezte a 40 baros gáz­vezetékkel kapcsolatos elképzelést, a 25 báros nyomású gázvezetékre vonatkozó elképzeléssel az elhangzott feltételek mellett egyetértett. Úgy vélte, hogy egy bárhol megvalósításra kerülő be­ruházás, amely a rendezési terv alapjául szolgál, biztosítja az energiaszolgáltatás színvonalának stabilitását. Buzna Ferenc képviselő, környezetvédelmi ta­nácsnok elmondta a jelenlévőknek, hogy jómaga már 1993 óta foglalkozik ezzel a kérdéssel, s a nagy nyomású gázvezetéket nem tudja támogatni. A fel­sorolásból megismert, új és megvalósulásra kerülő ...Petrás Józsefet, az Újpesti Vagyonkezelő Rt. kábeltelevíziós üzemének vezetőjét: a he­lyi kábeltelevíziós hálózatban mikor és mennyiért lesznek láthatóak az új kereske­delmi csatornák?- A kábelszövetség ajánlása szerint október 13-tól lehet az ország valamennyi, így az újpes­ti kábelhálózatában is sugározni a TV2 és az RTL Klub nevű fizető-, kereskedelmi csatorná­kat. Az újpesti önkormányzat, mint a kábelháló­zat tulajdonosa, ezt az ajánlást tudomásul véve, úgy foglalt állást: a lehető legrövidebb idő alatt biztosítja a vételi lehetőséget. így ez a dátum Új­pesten is valós, de legalább 1 hónap folya­matos munka kell ahhoz, hogy valamennyi csil­lagpontos hálózattal rendelkező házakban meg­jelenjen a kép. Van tehát olyan épület, ahol már látható az adás, de lesz olyan is ahová csak hetek múlva jut el. A kábelszövetség ajánlása mellett tevékenysé­günket a hatályos médiatörvény is meghatároz­za, amely szerint a Magyar Televízió október 3. óta műholdról sugárzott 2-es közszolgálati csa­tornáját műsorszolgáltatás-kimaradás, helyvál­toztatás nélkül kellett sugároznunk úgy, hogy a TV2 elnevezésű kereskedelmi csatornát - mint említettem - később állíthattuk a rendszerbe. A törvényi kötelezettségünket tehát teljesítettük.- Mégis sokan jelezték, hogy változó minő­ségben, de imitt-amott fogható a TV2...- Valóban, hiszen ez a kereskedelmi csatorna létesítmények, melyek szükségesek a korszerűsítés­hez, benne is kételyt ébresztenek, valójában e terü­leten kell-e mindezt megvalósítani? Az erőmű szükséges és kell, de nem biztos abban, hogy ez a terület a legalkalmasabb erre. Diósi László (MSZP) képviselő arra irányította rá a figyelmet, hogy a tervezett korszerűsítéssel az erőmű sokkal gazdaságosabban, olcsóbban tudja előállítani az energiát, amely a környezeti ártalma­kat csökkenteni fogja bár, de meg nem szünteti, pe­dig ez elengedhetetlen feltétele az erőmű működé­sének. Kérdéses volt számára az is, hogy az érintett területnek milyen előnyt jelent a korszerűsített erő­mű. Ezen indokok alapján támogatta képviselőtársa alapjavaslatát. Nemes Sándor, a Független Kisgazdapárt frakció- vezetője, pártja nevében támogatta dr. Kulcsár Fe­renc képviselő javaslatát, majd dr. Derce Tamás előterjesztőként hangsúlyozta, örült annak, hogy Kulcsár dr. nem régi újpestiként, de mégis újpesti polgárként vetette fel indokait, hiszen ebben a kér­désben magánemberként, mint egyéni képviselő le­het csak állást foglalni. Szem előtt tartva az állam­polgárok érdekeit. Emlékeztetett arra is, miért Új­pestnek kell elviselnie különböző környezet- szennyező létesítményeket, mint például a szenny­víztisztítót, vagy akár a korszerűsítésre váró erőmű­vet. Ezért valóban az alapjavaslatban elhangzott módon, különös tekintettel Újpest érdekeire kell döntést hozni. Ezt követően a képviselők megadták a szót Gá­los Tibornak, a Budapesti Erőmű Rt. vezérigazga­tó-helyettesének, aki hangsúlyozta, hogy az erőmű új tulajdonosainak szándéka a beruházás elindításá­val a környezeti körülmények javítása volt. Szólt az energetikai privatizációról, a várható konzekvenci­ákról, Budapestre és az egész országra, s Újpestre (Folytatás a 4. oldalon) „földi”, és éppúgy, mint hasonló nevű elődjének közepes vételére hellyel-közzel egy szobai an­tenna is megfelel. Aki tehát a kábelrendszerben október 13-a előtt látta, az a szórt sugárzást vette. Ezért változó a minőség is, de hangsú­lyoznom kell, ezt a műsort nem mi „közvetítjük”.- Nem esett szó a két kereskedelmi csator­na áráról...- Valóban, s arról sem: csak a csillagpontos hálózaton lesznek foghatóak, hiszen vételük csak az UHF-sávon lehetséges. Erre a soros felfűzésé' hálózat alkalmatlan. A rendszer tulaj­donosa, az önkormányzat véleménye az: egyelőre ingyenes lesz mindkét csatorna véte­le, egyrészt abból a meggondolásból, hogy is­merjék meg a nézők a kínálatot, másrészt ezen kísérleti idő alatt nekünk is van tennivalónk a régi hálózatok minőségjavítása során. Ebből következik: árat sem tudok most mon­dani, abban azonban biztos vagyok: az Újpes­ten már eddig is alkalmazott és az országos át­lagnál alacsonyabb árral kalkulálunk ebben az esetben is. Egy biztos: a két kereskedelmi csa­torna - a IV-es programcsomag részeként - a Super Channel és a francia MCM Music ko­molyzenei kínálattal kerül egy blokkba. Tehát a műsorválaszték ily módon négy csatornával bővül. A friss információkról pedig a helyi lap, valamint az ÚVRT üzemi csatornáján tájékoz­tatjuk az újpestieket.-bk­Megkérdeztük...

Next

/
Thumbnails
Contents